szerző

CIB: nem lesz összeomlás, de fő az óvatosság

Hajdu Egon
2016. január 29. 16:34    
nyomtatás
 
CIB Alapkezelő:

"2016 első kereskedési hónapja a részvénypiacok tekintetében jelentős árfolyameséssel indult, több véleményformáló befektetési szakember egyenesen egy újabb nagy összeomlás kezdetét vizionálja. Ebben mi továbbra sem hiszünk, azonban mindenképpen érdemes óvatos megközelítéssel a piacra lépni, mivel valóban jelentős a gazdasági növekedéssel kapcsolatos bizonytalanság, miközben számos politikai/geopolitikai kockázattal szembesülhetünk idén nagy volatilitás és alacsonyabb hozamvárakozások mellett.

CIB: nem lesz összeomlás, de fő az óvatosság



Továbbra is úgy látjuk a FED megkezdett szigorítása ellenére, hogy összességében a globális monetáris kondíciók támogatóak maradnak, a hozamvadászat szelektív kockázatvállalás mellett folytatódhat. Azt azonban lényeges megemlíteni, hogy globális szinten a 2009 óta tartó monetáris ciklus a FED lépésével véget ért és az árazást már nem a nagy és folyamatosan növekvő likviditás, hanem valóban a fundamentumok kezdik meghatározni (ezért is vagyunk most érzékenyebbek a rosszabb adatokra és emiatt nőtt meg a volatilitás). Várakozásunk szerint a világgazdaság ugyan a potenciális szintje alatt, de 3% feletti növekedést érhet el idén, ami mindenképpen szükséges a vállalati szektor eredménynövekedéséhez és így a részvényárak emelkedéséhez is. Ez azt is jelenti, hogy továbbra is hiszünk a fejlett részvénypiacok pozitív teljesítményében alapvetően az euró-zóna és Japán tekintetében, az USA részvénypiacával kapcsolatban inkább semleges a várakozásunk.

A fejlődő régióban a legnagyobb kockázat természetesen Kína, az év eleji globális kockázatkerülés és részvénypiaci lejtmenet is onnan indult. Lényeges azonban külön választani a kínai pénzpiacot a kínai reálgazdaságtól. Az előbbi valóban és indokolható módon szerepel rosszul, amiben természetesen a növekedési félelmek is szerepet játszanak, azonban emellett számos elhibázott szabályozói, vagyis adminisztratív intézkedés is befolyásolja. A fundamentumok ugyanis nem támasztják alá az ekkora tőzsdei esést és így a kínai börze fertőző hatása inkább szentiment alapú, mint gazdaságilag indokolt. A globális piacokra a kínai gazdaság teljesítménye hat elsősorban, aminek a kilátásait megfelelőnek ítéljük. Egyrészről tény, hogy lassult a növekedés, de megítélésünk szerint az év második felétől stabilizálódik és fenntartható pályára áll a kínai gazdaság.

A nyersanyagpiaccal kapcsolatban a jelenlegi árszintek mellett a korábbi negatívval szemben már inkább semleges a megközelítésünk, ezért a magasabb kockázati szintű portfóliók esetében indokoltnak látjuk a nyersanyag befektetéseket is fokozatosan beemelni az eszközeink közé. Az energiahordozók terén nem tartjuk kizártnak, hogy 2016-ban fordulat következik be és nem szeretnénk elengedni a piacot magunk mellett. Az alacsony olajár elsősorban a kínálati többlet és nem a kereslet csökkenése miatt alakult ki, vagyis nem a növekedési kilátások okozzák. Az olajpiac egyfajta megtisztuláson esik át, a kevésbé hatékonyak a piac törvényei szerint szép lassan kiszorulnak a termelésből (ez leginkább a palaolaj termelőket érinti), így a kínálat lassan, de fokozatosan csökkeni fog, miközben a kereslet minimum szinten marad. Az alacsony olajár miatt az energiahordozókra el nem költött pénz segíti a fogyasztás növekedését, végső soron a gazdasági növekedést, ami majd az olaj keresletében is meg fog mutatkozni.

A hazai részvénypiac egy erős éven van túl (a harmadik legjobban teljesítő tőzsde volt a világon 2015-ben), ennek ellenére idén is további emelkedést várunk részben az euró-zónás folyamatok, az ECB mennyiségi lazítás, a várható felminősítés és a hazai tőzsdét érintő adminisztratív változások miatt. A hazai eszközöknél maradva, a kötvények súlyán egyelőre nem változtatunk, a külső, főleg negatív kötvénypiaci hatásokat az MNB újabb monetáris lépései egyelőre ellensúlyozni tudják."

CIB: nem lesz összeomlás, de fő az óvatosság



Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.


Portfolio Tanácsadó Központ - A jövő lehetőségei itt kezdődnek. Vagyon - profi megoldások



Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Állásajánlatok
Junior elemző, elemző vagy közgazdasági elemző
Privát banki tanácsadó
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium