szerző

Erste: túl sok potenciált nem lehet látni ezekben a piacokban

Oszlay Péter
2017. február 27. 15:22    
nyomtatás
 
Erste Alapkezelő:

"Portfólióinkban továbbra is kitartunk a részvénypiacok relatív túlsúlyozása mellett. A tavalyi utolsó negyedéves vállalati eredmények elég jól sikerültek, az amerikai cégek átlagosan 5 százalékkal tudták növelni az egy részvényre jutó nyereségüket, Japánban és Európában pedig kétszámjegyű növekedésről beszélhetünk (bár utóbbi térségben a vállalatok harmada még nem jelentett). Utoljára csaknem két éve volt arra példa, hogy mindhárom fejlett régióban pozitív irányban változtak a profitok. Ráadásul Európában és Japánban az elemzők idén már elkezdték felfelé korrigálni a profitelőrejelzéseiket (az USA-ban még mindig negatív a tendencia). A növekedési kilátások szempontjából viszonylag jó előrejelző indikátoroknak tekintett beszerzési menedzserindexek az összes főbb térségben a mérföldkőnek számító 50-es érték fölött vannak. Az elmúlt hónapokban masszívan a pozitív tartományba kerültek a gazdasági meglepetés-indexek is, melyek azt mutatják, hogy a közzétett makroadatok többsége meghaladja a várakozásokat.

Erste: túl sok potenciált nem lehet látni ezekben a piacokban


A részvénypiacok masszív idei emelkedésével párhuzamosan persze egyre erősödnek a szkeptikus hangok is. Sokan úgy vélik, hogy a jelenlegi rallinak kevés fundamentális alapja van, és nagyrészt csak a Trump-kormányzat által belengetett adócsökkentésekkel, deregulációval és infrastrukturális kiadásokkal kapcsolatos remények éltetik. Az kétségkívül tény, hogy ezek egyelőre inkább csak az elképzelések szintjén léteznek. Fennáll a kockázat, hogy a kivitelezés, a tényleges intézkedések nem fogják kielégíteni a felfokozott várakozásokat, vagy éppen későbbre tolódnak olyan intézkedésekkel szemben (például kereskedelmi korlátozások, bevándorláspolitika), melyek kevésbé minősülnek pozitívnak a piaci kilátások szempontjából. Az európai piacokon ráadásul külön kockázatot jelentenek a politikai fordulatok, kiemelten a francia választásokon a radikálisok esetleges győzelme, mely azonban jelenleg nem a fő forgatókönyv.

Februárban nem változtattunk érdemben a kötvénykitettségünkön sem. Az alacsony kockázatú európai és amerikai államkötvény pozícióinkat nagyrészt már korábban eladtuk. Ugyan nem vagyunk arról meggyőződve, hogy ezeknek a papíroknak a hozama az év hátralévő részében masszívan emelkedni fog, de túl sok potenciált nehéz ezekbe a piacokba beképzelni: a Fed jó eséllyel legkésőbb júniusban folytatja a kamatok emelését, az ECB pedig a második félévtől elkezdheti a monetáris politika szigorításának előkészítését (legalábbis a kommunikáció szintjén).

A feltörekvő piaci és a high-yield vállalati kötvényeket továbbra is jelentős súllyal szerepeltetjük a portfólióinkban. Utóbbiak kapcsán azonban érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a kockázati felárak nagyon alacsony szintre kerültek az elmúlt hónapokban, így a kockázatok és a potenciális hozam szempontjából az eszközosztály vonzereje sokat csökkent. Főként az európai piacra igaz ez, ahol a high-yield index átlagos folyó hozama (yield-to-worst) 3 százalék alá süllyedt, ami történelmi mélypont. Érdekes, hogy ezt a hozamcsökkenést egyelőre a legkisebb mértékben sem akasztotta meg az európai politikai kockázatok, illetve ezzel párhuzamosan a periféria-tagországok hozamfelárainak jelentős növekedése."

Erste: túl sok potenciált nem lehet látni ezekben a piacokban



Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.


Portfolio Tanácsadó Központ - A jövő lehetőségei itt kezdődnek. Vagyon - profi megoldások

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium