Előfizetői tartalom

Fizetnéd a milliárdos számlát még 13 évig olyan bűnért, amit nem te követtél el?

Félreértés ne essék, a cím nem a Bevát és a Kárrendezési Alapot akarja főgonoszként bemutatni, inkább arra a helyzetre próbál utalni, amit a 2015-ös brókerpiaci események hoztak a magyar befektetési piacnak. A bankoknak, brókercégeknek és alapkezelőknek nagyjából 2030-ig kell fizetniük azt a több milliárd forintra rúgó éves számlát, amit a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária tevékenysége miatt volt kénytelen kiállítani a Beva. Tavaly több mint 9 milliárdot fizettek az alap tagjai, idén több mint 10 milliárdot fognak, és akkor még nem is beszéltünk a Kárrendezési Alap idei 5,6 milliárdnyi bevételi terveiről, amit szintén a Beva-tagok fizethetnek meg.

Háromszorosukra ugrottak a Beva-díjak, miközben egyre kevesebb a tagA Beva friss, tavalyra vonatozó beszámolója szerint 9,343 milliárd forintnyi díjbevétel keletkezett 2016-ban, amely a 2015-ös 2,6 milliárdnak több mint háromszorosa. Nem elég, hogy nőttek a tagdíjak, ezt egyre kevesebb tagtól szedi be az alap: tavaly év elején még 57 tagja volt a Bevának, ami év végére 52-re...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés