Előfizetői tartalom

Havi 10 ezer forintos "nyugdíj különadót" vezet be a kormány

Portfolio
Havonta átlagosan 10 ezer forint egyéni számlán elhelyezett nyugdíjcélú megtakarítást von el a kormányzat több, mint 3 millió aktívan dolgozó magyar munkavállalótól azzal, hogy 2010. november 1-től 2011. december 31-ig befagyasztják a magánnyugdíjpénztári befizetéseket - állapította meg a Stabilitás Pénztárszövetség elnöksége a szervezet Siófokon tartott konferenciáján. A magánnyugdíjpénztárak 100 százalékát tömörítő szakmai szervezet szerint a tervezett kormányzati intézkedés minden, jelenleg is aktívan dolgozó, adót és járulékot fizető, 20 és 50 év közötti magyar állampolgár jövőjét és időskori biztonságát teszi kockára rövid távú fiskális érdekek miatt. A következőkben a Stabilitás Pénztárszövetség sajtóközleményét tesszük közzé.

Kozek András, a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségi tagja kijelentette: a szervezet elnökségének egyeztetett álláspontja szerint a kormányfő által tegnap bejelentett, majd a nemzetgazdasági miniszter által pontosított kormányzati intézkedések közvetlenül a pénztárakat tulajdonló több, mint 3 millió tagot érinti kedvezőtlenül. Az eddig egyéni számlára érkező,...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés