Kérd az államtól az egész nyugdíjat, ha közel a korhatár (interjú)

2009. június 30. 07:49    
nyomtatás
 
A gyors nyugdíjkorhatár-emelés megoldotta a fenntarthatósági problémákat egy időre, azonban a jelenlegi demográfiai viszonyokat ismerve az élettartam emelkedéssel összhangban további korhatáremelés sem kizárt a jövőben, hacsak nem egy új alternatíva mentén indulunk el - véli Dr. Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Amennyiben elfogadja az Országgyűlés az állami tb-rendszerbe való visszalépés lehetőségét, akkor az 57 éven felüli korosztálynak szinte biztos, hogy élnie kell ezzel a lehetőséggel, a többieknek viszont nem feltétlenül a visszalépés a legjobb megoldás. Borza Gábor szerint a költségplafon-csökkentés miatt a pénztári szektorban egy konszolidációnak lehetünk majd a szemtanúi, miközben sok kérdőjelet tartalmaz még a nulla százalékos reálhozam garancia.




A rendszer önmagában nem rossz

 1 2 következő oldal  >


Portfolio.hu: Mit gondol a nyugdíjkorhatár emeléséről? Ez a lépés elodázhatja a régóta szükséges változtatásokat?

Borza Gábor: Úgy gondolom, hogy ez egy olyan szükséges lépés volt, amit a fenntartható felosztó-kirovó rendszer érdekében meg kellett tenni. Elképzelhető, hogy lehetett volna jobban paraméterezni, azonban az eredeti javaslat, ami későbbre tolta volna ki a nyugdíjkorhatár emelést, annak rövidtávon nem lett volna hatása, márpedig most rövidtávon kellett a problémákat megoldani. Nem ismerem annyira az államigazgatási eljárást, hogy eldöntsem, lehetett-e volna olyan gyorsan cselekedni, mint ahogy a Reformszövetség javaslata szólt, de ez olyan égető dolog volt, amit minél gyorsabban meg kellett oldani. Ha technikailag ez volt a leggyorsabb, akkor így kellett csinálni. Azt szokták mondani, hogy a korhatár felemelése azért gond, mert az utolsó pár évben képtelenség munkát találni, hiszen "Kinek kell egy 58 éves munkavállaló?". Egyrészt ezt nem feltétlenül kell elfogadni, másrészt érdemes arra hivatkozni, hogy az utóbbi 5-10 évben a korábbi nyugdíjkorhatár-emelés révén majdnem a duplájára emelkedett az idősebb korosztály foglalkoztatása. Ha jól emlékszem, 14-ről 30 százalékra, ami persze még mindig elmarad a nyugat-európai szinttől, de jelentős emelkedés.

P.: Ezek szerint a korhatáremelés maga után vonja majd a korcentrum emelkedését?

B.G.: Így van. Az új rendszerben olyan elemek is vannak, amelyek jobban büntetik a korábbi nyugdíjazást, így például a malus, ami nem más, mint az aktuáriusan korrekt elszámolása ennek, hiszen ha előbb megyek nyugdíjba, egyrészt kevesebbet fizetek, másrészt többet kapok. Ha ezt korrekten kezeli a rendszer, akkor még inkább a tovább dolgozást preferálja, ami társadalmi érdek.

P.: Ez a lépés egy időre megoldotta a fenntarthatósági problémát?

B.G.: A mostani felosztó-kirovó rendszer méretéről lehet vitatkozni, például hogy egy ilyen magas helyettesítési arányt ilyen magas járuléktömegből kell-e adni vagy sem, azon viszont nem lehet, hogy ha már van egy ilyen rendszerünk, akkor annak fenntarthatónak kell lennie. A fenntarthatóságot többek között úgy lehet biztosítani adott helyettesítési ráta mellett, hogy a növekvő várható élettartam miatt folyamatosan emelem a korhatárt. Ha meg van adva, hogy 60 százalékos helyettesítési rátát akarok biztosítani, inflációval vagy kicsit jobban akarom növelni a nyugdíjakat, és van egy modellem arra, hogy a foglalkoztatottság hogyan alakul, akkor a javuló demográfiai viszonyok közepette akár folyamatos korhatáremelést is be lehet iktatni a rendszerbe. A kulcs az, hogy a foglalkoztatottság és a népesség fogyása hogyan alakul. Egyrészt ha a meglévő népesség kevésbé kap állást, vagy válság van, akkor kevesebb a járulékfizető, de az is ront a helyzeten, ha alacsony a gyerekszám, és ezt nem pótolja a migráció. Ez a rendszer fenntarthatatlansága felé megy. Önmagában a rendszer nem rossz, csak egyensúlyban kell tartani.


P.: Mit gondol a nyugdíjindexálásról?

B.G.:A nyugdíjkorhatár elérése után a jövedelemcsökkenés elkerülhetetlen, az induló járulékok ugyanis alacsonyabbak, mint az utolsó fizetések. A kérdés pedig az, hogy szeretnénk-e, hogy a nyugdíjasok az életük hátralévő részére ennek a reálértékét tartsák meg, vagy ennél többet, azzal hogy részesednek a gazdaság hatékonyság fejlődéséből is. A világban sok helyen a nyugdíjrendszerek ez utóbbit nem adják meg, sőt még a svájci indexet sem, csak egy inflációszerűséget, és alkalomszerűen tesznek rá még valamennyit. Úgy tűnik, hogy a mostani kiigazítás csak igazodik egy szélesebb körben elfogadott rendszerhez.

P.: Áttérve a magánnyugdíjpénztárakra: a szolgáltatóknak jobban kiszámíthatóvá válhat a rendszer?

B.G.: A tb-rendszerben lehet mindenféle indexálással próbálkozni, de egy tőkefedezeti rendszerbe csak olyat célszerű bevezetni, amit a tőkepiacokon le lehet fedezni. A magánpénztári járadékok szabályozása nem megoldott. A mostani szabály ugyanis nem azt mondja, hogy svájci index szerint kell emelni, hanem azt, hogy legalább úgy, ahogy az állami rendszerben, ami legalább a svájci index. Érdemes megnézni, hogy választási években ezt sikerült meghaladnunk, ezt lefedezni befektetési politikával nem lehet. Mit csinálna a szolgáltató, ha ezt mégis meg kéne tennie? Nagyon konzervatívan árazna, ami azt jelenti, hogy nagyon alacsony lenne az induló nyugdíj. Amikor egy tőkepiaci szereplőt akarunk belekényszeríteni olyan garanciába, ami ellen nem tud védekezni, az nem lesz jó az ügyfélnek. Meg kell találni az ügyfélnek még elegendő, de a szolgáltatónak már nem túl magas garanciát, ami optimalizálja azt a helyzetet, hogy elég sok prudens szereplő legyen a piacon, és ne kelljen túl sok olyan biztonsági tartalékot képezni, ami már az ügyfelek kárára van.

P.: Felgyorsulhatnak-e olyan jogszabályi változások a válság miatt, amelyeket már régen meg kellett volna lépni?

B.G.: Azzal majdnem mindenki egyetért, hogy meg kell lépni a szervezeti forma változtatását. Szerintem az segíti, hogy jön a járadékszolgáltatási kötelezettség. A másik az, hogy beindultak a költségplafon-csökkentések, ez azt jelenti, hogy valamilyen konszolidációnak kell lenni a piacon. A jelenlegi forma mellett a prudens szereplők közt ez nem tud megvalósulni, hiszen ezek a pénztárak - szemben mondjuk egy életbiztosítóval - nem adhatók-vehetőek, ezek a tagok tulajdonában vannak. Persze a tagok kimondhatják, hogy holnap egyesülnek, de az egyesülés mögötti pénzmozgások nem tudnak transzparens módon megvalósulni, így egy prudens szereplőnek ez nem teszi lehetővé a konszolidációban való részvételt. Ez pedig a közjó ellen van, hiszen ha csökkennek a díjak, az azt jelenti, hogy megnő az üzemgazdaságossági méret, adott bevételt pedig kevesebb szereplő hatékonyabban tudna elkölteni. Azt nem mondom, hogy most túl sok szereplő van a piacon, csak azt mondom, hogy ha az az értékválasztás, hogy csökkentsük a díjakat, abból az következik, hogy lesz konszolidáció. Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz: azt érdemes megnézni, hogy Lengyelországban, ami négyszer akkora, mint Magyarország, 15 pénztár van.

P.: A konszolidáció a kisebb taglétszámmal rendelkező független pénztárakat érintheti inkább?

B.G.: Ezt nehéz megmondani, mert attól függ, hogy a független pénztárak hogyan akarnak működni, mennyire őrizhető meg a függetlenségük. Az is lehet, hogy azáltal, hogy kevesebb nagy pénztár lesz, csökken a nyomás a kicsiken. A nagy pénzintézeti hátterű pénztárak, amelyek tagszervezés útján növekednek, és van tagszervezői költség, egészen biztosan kevesebb jutalékot fognak kifizetni, ami egy újabb impulzus a konszolidációra. Az ING már elméletileg kidolgozott erre egy konszolidációnál gyengébb túlélőmodellt, bár ezt még nem kommunikáltuk senkinek. A nagyobb pénztárak tekintetében ez nem egyik napról a másikra következik be, 2009 és 2010 még biztosan nem lesz a nagy vállalatfelvásárlások éve.


Ez a cikk folytatódik:

1. A rendszer önmagában nem rossz
2. A visszalépés nem új találmány
 1 2 következő oldal  >

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium