Befektetés

Mibe fektessek, ha csak havonta 20 ezer forintot tudok félrerakni?

Ha csak havi 20 ezer forintot tudunk félretenni, a pénzt akkor sem érdemes elbulizni vagy a párnacihában gyűjteni, hiszen egy kis türelemmel és egy megfelelő befektetési eszköz kiválasztásával akár milliókat is össze tudunk rakni pár év leforgása alatt. Megnéztük, mibe érdemes most fektetni havi 20 ezer forintot.
Ezekről a termékekről is lesz szó a Portfolio Öngondoskodás 2017 Konferenciáján. Regisztráljon Ön is!

Lakás-takarékpénztár

Jelenleg a legmagasabb garantált hozamot lakástakarék konstrukciókkal lehet elérni Magyarországon, az itt összegyűlt pénz felhasználása azonban korlátozott, a mostani ingatlanárak mellett pedig családon belül több szerződést kell indítanunk ahhoz, hogy egy lakásra elég pénzt össze tudjunk szedni és valószínűleg hitel felvételére is szükség lesz.

Fontosabb tudnivalóik, hogy
  • évi 30%-os állami támogatás jár erre a termékre, viszont ez nem tőkearányos (vagyis nem ennyi a hozam), hanem befizetésarányos és évi 72 000 forintban van maximálva, ami azt jelenti, hogy havi 20 000 forint (+150 forint számlavezetési díjjal) érdemes LTP-szerződést indítani, ha ezt teljes mértékben ki akarjuk használni
  • a legjelentősebb költségelemet az 1%-os számlanyitási költség jelenti, amit a szerződéses összegre, azaz a megtakarítási időszak alatt összegyűlt összegre, kamataira, az állami támogatásra és a felvett hitelre számolnak ki, akkor is, ha utóbbit nem igényeljük. Néha ezt az költséget a pénztárak elengedik,
  • az összegyűlt pénzt csak lakáscélra (vásárlás, felújítás, korszerűsítés, hitelkiváltás, stb.) lehet felhasználni, a kiutalási időszak pedig két hónap (idén június előtt kötött szerződésekre három hónap). Ha a lakáscél nem valósul meg, az állami támogatást nem kapjuk meg, és szinte minden esetben negatív lesz a tőkearányos hozamunk.

Ha a tőkearányos megtérülést szeretnénk maximalizálni, érdemes négyéves megtakarítási időszakot választani, ezzel viszont alig 2,5-3 millió forintot tudunk összerakni lakáscélra, hitellel együtt. Ezt tudjuk megtöbbszörözni családon belül egyszerre több szerződés indításával.

Mibe fektessek, ha csak havonta 20 ezer forintot tudok félrerakni?
Személyre szabott kalkulációt a Pénzcentrum LTP kalkulátorával készíthet.

Részletesen erről a termékről és arról, hogy érdemes vele trükközni, itt írtunk:

Rendszeres díjas, megtakarítási célú életbiztosítás

Ha megtakarításunk mellé
  • haláleseti biztosítást (és esetlegesen kiegészítőket),
  • tanácsadót,
  • adózási előnyöket (vagy adómentességet) szeretnénk,

jó döntés lehet egy rendszeres díjas, megtakarítási célú életbiztosításban félre tenni.

Két kategóriába sorolhatjuk a megtakarítási célú életbiztosításokat:
  • unit-linked biztosítások esetén saját magunknak kell összeállítanunk (tanácsadó segítségével) eszközalapokból a befektetési portfóliónkat, így potenciálisan nagyobb hozamra és nagyobb volatiltásra is fel kell készülnünk, mint a vegyes biztosításokkal,
  • a vegyes biztosítások viszont szerződésben garantálják, hogy legalább mekkora hozamot írnak jóvá évente a megtakarításunkra, ez az úgynevezett technikai kamat, amely jelenleg 2,3%-ban van maximálva törvényileg forint alapú termékeknél (eurós termékeknél 1,1%). A pénzünket be is fektetik (jellemzően állampapírokba) és a piaci hozam egy részét (jellemzően 80-100%-át, de legalább 60%-át) jóvá is írják a számlánkon. Persze mindebből még lejönnek a költségek.

A rendszeres díjas, megtakarítási célú biztosítások egyik fő buktatója a magas költség, amely azonban jelentősen, szektorszinten mérséklődött idén az MNB etikus életbiztosítási szabályozásának köszönhetően.

Az MNB oldalán a termékek költségeit eszközalapokra lebontva, egy mutatón keresztül kifejezve elérhetjük, ez a Teljes Költségmutató (TKM). A unit-linked és vegyes biztosítások hozampotenciáljáról pedig itt írtunk:

Nyugdíj

Mára már szinte közhellyé vált, hogy várhatóan jelentősen csökkenni fog az állami nyugdíj (sokak szerint olyan szinten, hogy megélni is lehetetlen lesz az állami nyugdíjból is 2-3 évtized múlva), ezért az állam 20%-os adójóváírással támogatja azokat, akik kifejezetten nyugdíjcélra tesznek félre rendszeresen. Három államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítási forma létezik: a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ), az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíjbiztosítás. Utóbbiak az előző csoportnak is részei, hiszen ezek is megtakarítási célú életbiztosítások. Mindhárom esetben igénybe vehető 20 százalék állami támogatás a számlára (NYESZ esetében 100-130 ezer, nyugdíjbiztosítás esetében 130 ezer, nyugdíjpénztár esetében 150 ezer forintos plafonig, együttesen legfeljebb 280 ezer forintig). Főbb jellemzőik, hogy:
  • A NYESZ esetében találkozhatunk a legbarátságosabb költségszerkezettel, viszont itt saját magunknak kell döntenünk a befektetésünk allokálásáról, a vagyonunk kezeléséről.
  • A nyugdíjpénztárral más dolgunk nincs, mint fizetni a tagdíjat, itt a szolgáltató gondoskodik a vagyonkezelésről, nekünk csak azt kell végiggondolnunk, hogy milyen időtávban szeretnénk befektetni és ennek kapcsán mekkora kockázatot vállalunk.
  • A nyugdíjbiztosítások jellemzően a legdrágábbak a piacon, viszont számos plusz szolgáltatást kapunk cserébe, mint a kockázati biztosítás, a garantált hozam lehetősége (vegyes biztosítások esetén), a tanácsadó segítsége, stb. Január 1-jén lépett életbe az etikus életbiztosítási koncepció is, amely többek közt a (nem csak nyugdíjcélú) termékek költségeit csökkentette, átláthatóbbá tette őket és az eszközalapok kínálatát is összehangolta.


Ezeknél a termékeknél az adózás is kiemelten fontos, ennek szabályait ebben a táblázatban foglaltuk össze:

Mibe fektessek, ha csak havonta 20 ezer forintot tudok félrerakni?

Bankbetét

A jelenlegi, alacsony hozamkörnyezetben nem feltétlen érdemes bankbetétben gyűjtögetni a pénzünket (az MNB adatai szerint az éven belüli forintos betéti kamat átlagosan 0,3%), ha csak nem kifejezetten az OBA-védelemre utazunk.

Mibe fektessek, ha csak havonta 20 ezer forintot tudok félrerakni?
Vannak olyan pénzintézetek, amelyek indítottak kifejezetten rendszeres megtakarításra ösztönző programokat. Ezek jellemzően:
  • vagy magasabb betéti kamatot fizetnek, ha minden hónapban kötünk le friss pénzt,
  • vagy a rendszeres betételhelyezés mellett az elhelyezett összeg volumenétől függően plusz kamatot írnak jóvá,
  • vagy elengedik a befektetési alapok vételi költségeit, ha minden hónapban befektetünk az alapokba.

Itt tájékozódhat arról, milyen ajánlatok érhetőek jelenleg el a magyar pénzintézeteknél.

Értékpapírok, befalalap

Sokan úgy vélik, hogy ha csak havi pár ezer forintunk van, ezt nem érdemes befektetési alapokba, illetve részvényekbe, más értékpapírokba fektetni, hiszen a tranzakciós költségek (főleg a minimum díjak) a pénz jelentős részét elvihetik.

Ez nem feltétlenül igaz, hiszen amellett, hogy találkozhatunk olyan bankkal, amely alapkezelővel együttműködő megtakarítási programot működtet, több olyan pénzügyi intézmény is van, amelyek egyes befektetési alapokat tranzakciós költségek felszámítása nélkül kínálnak.

Azt, hogy melyik alapot érdemes választani, itt írtunk le részletesen:Ha nem akarunk kockázatot vállalni és lakossági állampapírokba akarunk fektetni, itt is találhatunk kifejezetten rendszeres, hosszú távú értékpapírt, ez a Babakötvény, az itt felhalmozott pénzt azonban csak gyermekünkre költhetjük el:
  • inflációkövető kamatozású, ami azt jelenti, hogy ha adott évben beindul az infláció, ezt követő évben a papír kamatbázisa is ennyivel nő, tehát értékálló befektetés,
  • 3 százalékos kamatprémiumot fizet az előző évi infláció fölött (az infláció alapján beárazott sorozatok már 3,4% teljes kamatot fizetnek),
  • a befizetések után 10% éves állami támogatás is jár, ez 6000 forintban van évente maximálva, tehát még csak havi 10 ezer forint sem kell ahhoz, hogy ezt maximalizálni tudjuk, elég havi 5000,
  • a befektetésnek sem számlavezetési, sem tranzakciós, sem pedig számlanyitási költsége nincs, 18 évesen a gyermek adómentesen hozzáfér a számlához és annak hozamához.
  • Alaptámogatásként az állam minden most született gyermeknek 42 500 forintos (esetenként ettől eltérő) életkezdési támogatást nyújt, amelyet a Magyar Államkincstárnál (MÁK) vezetett kincstári letéti Start-számlán írnak jóvá.


Arról, hogy milyen befektetéseket érdemes minden áron elkerülni, itt írtunk:
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
befektető tőzsde tréder