Dialóg Alapkezelő "Az elmúlt egy hónap során úgy oldódott meg az európai adósságprobléma, hogy nem oldódott meg semmi. A Trojka szereplői ugyan nagy nehezen kipréseltek magukból valamit, amire rányomtatták, hogy EFSF, de igazság szerint továbbra sem tudja az égadta világon senki sem, pontosan mit oldanak meg és hogyan. Részben ennek a félmegoldásnak, részben a "szokásos" politikusi cinizmusnak és rövidlátókörűségnek köszönhetően (görögök, olaszok...), az európai periféria országaiban tovább emelkedtek a hozamok, több esetben átlépve lélektani szinteket is. A piacok továbbra is idegesek, napon belül is megmaradt a volatilitás, az ember néha követni sem tudja, mikor miért esnek/emelkednek a piacok. Az látható, hogy a befektetők elvárása egyértelmű: legyen közös európai pénzügyminisztérium, vagyis központosítsák a szuverén országok fiskális politikáját, és hogy az ECB, hasonlóan a többi vezető jegybankhoz, nyissa meg a pénzcsapokat. Ez egyelőre csak illúzió, hiszen egyrészt a németek látványosan ódzkodnak ettől, másrészt a szuverén országok politikusai szokás szerint addig nem vállalják ezt be, amíg rájuk nem dől a ház.

Ami pozitívum, hogy az amerikai gyorsjelentési szezon ismételten jó lett, zsinórban 11.-ik alkalommal múlták felül az eredmények a várakozásokat, és ami még fontosabb, hogy alig volt profit warning, vagyis a cégek egyelőre köszönik szépen, de nem találkoztak a recessziónak nevezett rémmel. Mind árbevétel, mind pedig az EPS-ek szintjén igen szignifikáns mértékben tudtak növekedni. Szintén pozitív meglepetést okoztak az amerikai munkaerőpiaci adatok, a vártnál nagyobb mértékben keletkeztek új munkahelyek.
Ami a portfolió összetételét illeti, az igazán meglepő változtatás, hogy a korábbi tartósan nulla magyar eszköz helyett a portfolióban 20%-nyi hazai kötvényt és 10%-nyi hazai részvényt szerepeltetünk. Főleg ebben a piaci környezetben, 315 forintos eurónál, talán kissé meglepőnek tűnik ez a döntés, de mi érzékelünk némi hangsúlyeltolódást a kormány és a bankok közötti vitában. A korábbi "berúgom az ajtót és viszek mindent" hozzáállás helyett mintha néminemű készséget látnánk a kormány részéről, hogy kompromisszumos megoldást találjanak a felek a devizahitelesek ügyének rendezésére. Tudom, túl sok a talán.... A részvények közül egyértelműen a MOL-t preferáljuk, az olaj ára tartósan megragadt a 100 dollár feletti szinten, valamint mi óriási lehetőséget látunk a MOL kurdisztáni kutatásaiban. Az OTP ezen a szinten olcsónak tűnik, de egyelőre a részvény abban a stádiumban van, amikor nem lehet megmondani, hogy mennyit ér, mennyit érhet. Lottószelvénynek persze megteszi."

Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.