Bank

Ezt kell venni a betét helyett!

Portfolio
Az alapkezelők egyöntetű véleménye szerint a kötvények helyett a részvényeket érdemes preferálni, azon belül is inkább a fejlett piacokat, de hosszú távon már az attraktív árazás miatt a feltörekvő piacok is szóba jöhetnek. Az intézményi befektetők nem aggódnak a tapering miatt, és buborékot sem látnak a részvénypiacon. A vagyonos magyar ügyfelek viszont alapvetően kockázatmentes, forintos kötvényre épülő portfólióban ülnek, számukra az lehet a kifizetődő, ha nyitottabbak a nemzetközi kötvények (főként high-yield) iránt, és megfelelő kockázatkezelés mellett devizás megtakarítások irányába is elmozdulnak. Az ügyfelek ma már nem terméket akarnak, hanem megoldást, ezért is érdeklődött fel az aktív vagyonkezelés és a globális eszközallokáció - derült ki a Portfolio.hu által rendezett, nagysikerű Private Wealth Management Forumon.
A diverzifikáció a megoldás most a kötvénypiacon

A félnapos konferencia első szekciójának fókuszában a kötvénypiac állt, már csak azért is, mert ha megnézzük a magyar prémium- és privátbanki piacot, akkor az ügyfelek portfóliójában a kötvények szerepelnek a legnagyobb súllyal, ha a közvetett kitettségeket (befektetési alapokat) is beszámítjuk. Az előadók és a panelbeszélgetésben résztvevők véleménye alapján kevés jó vételi lehetőséget lehet látni a kötvénypiacon, minden arra utal, hogy a 30 éve tartó fejlett állampapír-piaci hozamcsökkenési trend megállt, és a historikus mélységből már csak felfelé vezet az út. Vételi lehetőségek inkább a vállalati kötvénypiacon akadnak, mint az államkötvényeknél, és ha lehet választani, akkor nem érdemes csak forintos kötvényportfólióban maradni, nemzetközi portfóliót kell felépíteni, tudatosan kezelve a devizakockázatokat.

Tavaly a Fed kötvényvásárlási programjának kivezetésének híre és elindítása nagyobb hozamemelkedést hozott, ami a kötvénybefektetők számára is veszteséget hozott. Az alapkezelők egy részének véleménye szerint a legrosszabbat már valószínűleg magunk mögött hagytuk, egy egyenletesen emelkedő hozamemelkedésre meg vannak azok az alapkezelői megoldások, amelyek védelmet nyújthatnak. Többek között érdemes lehet olyan alapokat választani, amelyek globálisan diverzifikált portfóliót alakítanak ki, mert ma már nem elég úgy gondolkozni, hogy vannak a fejlett vagy feltörekvő piaci kötvények. A határok sok esetben elmozdultak, ajánlatos például a kapitalizáció súlyozás helyett GDP-alapú súlyozást használni, és máris tudjuk javítani az eredményeket.

Ezt kell venni a betét helyett!
Oliver Jackson (Saxo Bank), Cserháti András (Aberdeen Asset Management), Juscsák György (JP Morgan Asset Management), Martin Bruckner (Allianz Global Investors), Al-Hilal István (Fidelity Worldwide Investment), Weinhardt Attila (Portfolio.hu)
A felszólaló alapkezelői kommentárok alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a legjobb lehetőségeket a globális vállalati kötvénypiacon találhatjuk, bár a hozamesések ellenére lehet potenciál a periféria országok kötvénypiacain is. Az amerikai 10 éves kötvényhozamok korlátozottan emelkedhetnek, historikus alapon az alapkamat fölé nem ment a felár 3,5%-ponttal magasabbra, míg most közel 3%-pontnál tartunk. Az optimista gazdasági kilátások mellett a vállalati csődráta alacsonyan maradhat, a hozamfelárak a vállalati kötvénypiacon tovább eshetnek, bár kisebb mértékben, mint eddig. A lényeg azonban itt is, hogy fokozott figyelmet kell fordítani az értékpapír-kiválasztásra, de aki nyitott szemmel jár, az tud még most is lehetőségeket találni.

Abban mindenki egyetértett, hogy manapság olyan világot élünk, amikor az aktív vagyonkezelés felértékelődik, a kockázatok mindig is voltak és lesznek is, a veszteségek minimalizálása érdekében azok a stratégiák értékelődnek fel, amelyek a piaci feltételektől függően rugalmas alkalmazkodást tesznek lehetővé. Ez nem csak abban mutatkozhat meg, hogy a portfólió átlagidejét rugalmasan lehet változtatni, hanem azt is, hogy globálisan lehet diverzifikálni a kötvény eszközosztályon belül kevés korlát mellett. A magyar kötvénypiacot illetően az intézményi befektetők véleménye nem volt túl rózsás, a többség szerint túlságosan mélyre csökkentek a hozamok, a hozamfelár elillanása miatt a külföldi befektetők nem érdekeltek abban, hogy nagyobb arányban megújítsák a lejáró befektetéseiket.

A részvénypiacon folytatódhat az emelkedés

A második szekcióban a kötvénypiac felől a fókusz a részvénypiacra helyeződött át, az már a korábbi panelbeszélgetésből is világossá vált, hogy a tavalyi évben látott nagyobb emelkedéseket követően is az alapkezelők által preferált eszközosztályról van szó. A válaszok alapján az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a kötvényekhez képest a részvények jobb lehetőséggel kecsegtetnek. Több tényező is a részvények mellett szól, így a fennmaradó alacsony kamatkörnyezet és hogy a globális gazdasági ciklus a kilábalás szakaszában van. Igaz, a részvények magukhoz képest már nem számítanak olcsónak, főleg Amerikában, de ha a kötvényekkel hasonlítjuk őket össze, akkor még mindig vonzónak tekinthetők.

Az alapkezelők szerint a Fed kötvényvásárlási programjának kivezetését helyén kell kezelni, ez a stratégia arra utal, hogy a gazdasági kilábalás folyamatban van, egyre kevésbé kell extra likviditást pumpálni a rendszerbe. A feltörekvő piacok számára a tapering komoly tőkekivonást indított el, úgy látszik, hogy inkább a feltörekvő részvényekből súlyozták át a befektetők a fejlett részvényekbe, mintsem a kötvényekből a részvények irányába. Az viszont érezhető, hogy az ügyfelek nyitottak a kötvénybefektetések melletti alternatívákra, a magasabb hozam reményében a vegyes alapok és a részvényalapok iránt is egyre nagyobb a kereslet.

Ezt kell venni a betét helyett!
Cserháti András (Aberdeen Asset Management), Juscsák György (JP Morgan Asset Management), Ocsenás Zoltán (Allianz Global Investors), Al-Hilal István (Fidelity Worldwide Investment), Nagy Viktor (Portfolio.hu)
A panelbeszélgetésben elhangzottak szerint a fejlett részvények a tavalyi emelkedést követően 2014-ben is jól teljesíthetnek, bár megfelelő szelekció mellett már a nagyon olcsónak tekinthető feltörekvő részvényeknél is lehet vételekkel próbálkozni. Hosszú távon gondolkozva a feltörekvő piacok növekedési előnye kijön, és ha aktív vagyonkezelésről beszélünk, akkor a vállalati fundamentumok számítanak igazán, tehát akár egy gyengébb gazdaságban bejegyzett cég is prosperáló lehet, ha globális elérést tud adni. A többség ennek ellenére amellett foglalt állást, hogy a fejlett részvényeket érdemes most előtérbe helyezni.

Az aktív vagyonkezelés mellett az alapkezelőknek arra kell törekedniük, és így a tanácsadóknak is, hogy az ügyféligényeket kielégítő válaszokat találjanak. Míg korábban egyedi termékekben és eszközosztályokban gondolkoztak az alapkezelők, most sokkal inkább arra van szükség, hogy komplett megoldást kapjanak az ügyfelek. A vagyonos befektetők jellemzően nem azt várják el, hogy rövid idő alatt óriási hozamot érjenek el, hanem alacsony kockázat mellett a betétekkel vagy kötvényekkel versenyképes hozamot kaphassanak. Sokan elfelejtik például, hogy a részvény eszközosztályon belül is lehet olyan kategóriát találni, amely megfelelő stabilitással bír, ilyenek az osztalékpapírok. Szakértők szerint a részvényeket igazán osztalékért éri meg tartani, hosszú távon az osztalék hozza a több nyereséget és a nem az árfolyam elmozdulása számunkra előnyös irányba.
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
csalás scammer marketplace facebook hacker csaló telefon átverés