![]() | MKB: érdmes most ellőni a "puskapor" egy részét
|
MKB Alapkezelő
"A 2012-es év a piaci trendeket illetően eléggé hasonlóan indult a 2011-es évhez. Az év első néhány napjának bizonytalankodása után a részvénypiacok északnak vették az irányt és jelentős mértékben erősödött a kockázatvállalási hajlandóság. Ebben bizonyára szerepet játszott a minden év elején megfigyelhető friss tőkebeáramlás a befektetési alapokba, melyen belül idén a feltörekvő piaci alapok kifejezetten tündököltek. Úgy tűnik, hogy a világ jegybankjainak likviditásbővítő lépései, melyhez az ECB is csatlakozott a 3 éves hitelfacilitásán keresztül, meggyőzték a piaci szereplőket arról, hogy rövid távon legalább is érdemesebb némi kockázatot vállalni többlethozam ellenében, mert a fejlett kötvénypiacokon, vagy pénzpiaci eszközökben elérhető hozam szemmel már alig látható. Az emelkedést támogatták egyébként a makrogazdasági adatok is: az Egyesült Államokban a munkaerőpiaci adatok egyértelműen a foglalkoztatás élénkülését mutatják, miközben Európából - főleg Németországból és Franciaországból - a vártnál kedvezőbb adatok láttak napvilágot. Úgy tűnik, hogy jelentős mértékben enyhült a recesszió veszélye Európában. Vállalati oldalon már nem ilyen egyértelmű a kép, a gyorsjelentési szezon meglehetősen vegyesen alakult egy-két kivételtől - például az Apple minden várakozást jóval felülmúló eredménye - eltekintve.
Ha lehet ilyet mondani, talán az elmúlt 20 évben nem volt ennyire izgalmas évkezdet a magyar eszközökben. Az év első néhány napjában még reális veszélyként beszéltek egy hamarosan bekövetkező államcsődről a piaci szereplők és az EURHUF is új történelmi, 324-es szintet ért el. Ezután viszont az EU/IMF tárgyalásokkal szoros összefüggésben gazdaságpolitikai és kommunikációs fordulat bontakozott ki, melynek hátán szárnyra kaptak a hazai piacok. A 10 éves magyar államkötvény 11% feletti szintekről 8% közelébe esett, a forint több, mint 30 forintot ralizott az euróval szemben és a BÉT-en is markáns emelkedés bontakozott ki. Jó hír, hogy a magyar makroadatok is kedvezőbbek lettek a vártnál (negyedik negyedéves GDP adat, januári költségvetési többlet) és bár az infláció jóval 5% fölé ugrott, utóbbi esetében is egyszeri hatásokkal magyarázható a nem búl bizalomgerjesztő szám.
Összességében az eddig látott trendek folytatódásával kalkulálunk. Vagyis, hiszünk a görög helyzet legalább rövid távú rendezésében, továbbá a tavasszal is a piaci várakozásokat felülmúló makroadatokra számítunk mind külföldön, mind idehaza. Erősen hiszünk abban, hogy amennyiben az első félévben az európai nagybankok sikeresen túllesznek az előrehozott Bázel III. szabályok által megkövetelt tőkebevonáson, akkor a második félév már jóval nyugodtabb körülmények között telhet el a 2011-es év második felénél. Ehhez igazodva a modellportfoliónkban a "puskapor" egy részét felhasználva 10%-ot vásárolunk a széles feltörekvő részvénypiacból, arra számítva, hogy az ottani teljesítmény felülmúlja a fejlett piaci hozamokat. Az év végén azzal búcsúztunk, hogy 2012-ben a kockázati megoszlás eléggé aszimmetrikus és eléggé az év első felére koncentrálódik. Most úgy tűnik, hogy ezen kockázatok jelentős mértékben csökkentek, így mindenképpen jóval kevésbé homlokráncolva várhatjuk magyar befektetőként a közelgő EU/IMF tárgyalásokat."
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.

Kapcsolódó cikkek:
- 2012.02.22 05:10 Aberdeen: "Amíg a zene szól, fel kell állni és táncolni"
- 2012.02.22 05:10 Allianz: A politika a tavalyinál is fontosabb szerepet játszhat idén
- 2012.02.22 05:10 Budapest: továbbra is óvatos megközelítést javaslunk
- 2012.02.22 05:10 Dialóg: Érdemes odafigyelni a banki kötvényekre
- 2012.02.22 05:10 Generali: Túlvettek a piacok, érdemes inkább kivárni
- 2012.02.22 05:10 ING: jelentősen megnőtt a márciusi görög csőd esélye
- 2012.02.22 05:10 K&H: Itt az ideje a profitrealizálásnak
- 2012.02.22 05:10 OTP: Ami aggodalomra ad okot, az pont az aggodalom hiánya
- 2012.02.22 05:10 Pioneer: Gyorsuló emelkedés jöhet a piacokon
- 2012.02.22 05:10 Raiffeisen: Az IMF megállapodás erős támaszt nyújt a hazai kötvényeknek
| Következő cikk |
Friss hírek
20 hír
30 hír
40 hír
Traderképző
Tőzsdetanfolyam, ahol a profit születik. 9900 Ft-tól!Részvénykereskedés 0,1% jutaléktól!
Meddig tart a bika piac? Nálunk napon túli részvény eladási pozíciót is tarthat! Váltson CityIndex-re!
Állásajánlatok
- 12:36 | Eltűnik a nyereség-veszteség szembeállításának lehetősége
- 12:35 | Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?
- 12:35 | Mtelekom
- 12:34 | OTP részvényesek ide!
- 12:34 | MOLly tulajok topikja
- 12:29 | Rába és a láma
- 12:27 | Mi lesz veled Magyarország?
- 12:24 | Kiszivárgott: a PSZÁF a devizahiteles perektől félti a bankokat
- 12:23 | BIOMEDICAL
- 12:12 | PANNERGY
- 12:08 | SYNERGON
- 12:06 | Richter topik
- 11:59 | KEG topik.
- 11:36 | FOTEX topik.
- 11:09 | FUSO: RALLY!!!
- 11:03 | FHB:Most vedd!
Rovatnavigátor