Műtárgy melléklet

Válságálló befektetést kínál a gyémánt?

A tőzsdén forgó nemesfémekről, mint például az aranyról, vagy az ezüstről gyakran esik szó, a gyémántról azonban kevésbé. A gyémánt árfolyama szinte évről évre emelkedik, az árakat viszont nagy részben a piac közel... 

2011 a művészeti árverések történetének legsikeresebb éve volt

A tavalyi év a művészeti árverések történetének eddigi legsikeresebb éve volt - derült ki az Artprice.com összefoglaló jelentéséből. Az aukciók árbevétele... 

Nyugodtan indult az új nemzetközi aukciós szezon

Miközben idehaza az árverőházak még téli álmukat alusszák, a Sotheby's és a Christie's már túl van az év első fontos árverésein. New Yorkban mindkét ház... 

Új művészeti folyóirat - befektetőknek is

A múlt héten új taggal gazdagodott a művészeti folyóiratok magyarországi családja; megjelent a világ egyik legtekintélyesebb művészeti magazinja, a Flash... 

Festmény-árak: határ a csillagos ég

Az utóbbi napokban több forrásból is megerősítették azt az információt, miszerint a katari emír és családja tavaly 250 millió dollárért megvásárolta Paul... 

Ma nyílik a virtuális művészeti vásár

Ma nyílt meg, és február 8-ig látogatható a második alkalommal megrendezett nemzetközi online kortárs vásár, ahol a látogatás saját számítógépünkről,... 

A műkincskereskedelem titokzatos világa

A műkincs kereskedelemben az aukciók mellett egyre fontosabb szerepe van a galériák és aukciós házak közvetítésével nyélbe ütött privát eladásoknak. A... 

A külföldiekben reménykednek a kortárs galériák

Nehéz időszakon van túl a hazai műkereskedelem, melyben a piaci szereplők többsége csak a talponmaradást tudta kitűzni célul és ez sem sikerült mindenkinek.... 

Egyre vonzóbb a műtárgy mint befektetés

A 2011-es év, bár a konszolidáció jeleit mutatta, nem volt könnyű esztendő a hazai műkereskedelemben. Kétrészes sorozatunk első részében aukciósházak vezetőit... 

Közel 8 millió dollárért kelt el a világ legdrágább könyve

A világ egyik legdrágább könyvének, John James Audubon Amerika madarai című kötete első kiadásának egy ritka példánya kelt el 7,9 millió dollárért a Christie's... 

Kisebb tőkével is lehet drága műkincsekbe fektetni

Bár egyre népszerűbbek, a műkincspiac még mindig igen kicsi szereplőinek számítanak a műkincsekbe fektető befektetési alapok. A drága műtárgyak megvásárlását... 

Milyen év várható a műkincspiacon?

Bár a hazai aukciós piac még javában téli álmát alussza, és csak május után kezd el élénkülni, külföldön már javában folynak az árverések. Az év eleji... 

Ismét felülteljesítették a műtárgyak a részvényeket

A műtárgyak 2010 után tavaly is jobban teljesítettek, mint a részvények. Ezzel az elmúlt 10 évből 6-ban nagyobb hozamot lehetett elérni a műkincsekkel... 

Ha pánik van a tőzsdéken, jól mennek a műtárgyak

Az elmúlt évekre visszatekintve nemzetközi viszonylatban elmondható: a pénzügyi válság sokkal inkább volt ösztönző, mintsem akadály a műtárgypiac számára.... 

Lezárult a decemberi aukciós dömping - 56 milliós volt a legdrágább kép

A Kieselbach Galéria tegnapi árverésével lezárult a decemberi aukciós dömping. Az utolsó három hétben a piac szinte valamennyi fontos szereplője porondra... 

Nyugaton már van kultúrája a műtárgy ajándékozásnak

Tőlünk nyugatabbra kedvelt szokás a műtárgyak ajándékozása cégek részéről ügyfeleknek, kollégáknak, partnereknek. Hazai viszonylatban ritka a műtárgy ajándékozás... 
Keressen a műtárgyak között
Elemzés / Hírháttér

A hazai műkincs vásár tanulsága: még nem lábaltunk ki a válságból

A legújabb felmérések szerint a nemzetközi műkereskedelemben folyamatosan csökken a galériás értékesítés aránya, növekszik viszont... 

Hogyan kezdjünk műgyűjtésbe? (1. rész)

A kortárs képzőművészet területén való eligazodás igen nehéz a piaci információk nehezen hozzáférhető volta miatt. Melyik művésztől... 

Tőzsdei kereskedés és oktatás

 
Partnereink:
    Kávé partner

© 2010 Portfolio.hu    |   RSS    |   Impresszum    |   Jogi nyilatkozat    |   Médiaajánlat    |   Adatvédelem    |   Hitelkalkulátor.hu    |   Visszajelzés    |   Mobil verzió