Nagy előnyt jelent a magánnyugdíjpénztárak teljesítményének folyamatos figyelemmel kísérése szempontjából az elszámolóegységes nyilvántartásra való áttérés, hiszen nincs szükség a február végi hivatalos közzétételek megvárására, hogy az éppen lezárult év teljesítményeiről is képet kapjunk - véli Matits Ágnes nyugdíjszakértő, aki a 2009-es hozamok tükrében is kitart álláspontja mellett, miszerint a független és a nagy, banki, biztosítói pénztárak teljesítménye között mérhető eltérés látszik, előbbiek javára.
A szerző írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
"Annak ellenére, hogy a PSZÁF honlapján közölt portfolió árfolyamok mellett ott a figyelmeztetés, hogy az árfolyamok közvetlen összehasonlításra nem alkalmasak, azért nem túl bonyolult a tényleges és összehasonlítható hozamadatok jó becsléseihez hozzájutni. Azért beszélek becslésről, mert lehet, hogy néhány esetben a ma ismert árfolyamadatok még korrekcióra kerülnek, de lényeges eltérések nem várhatók.
Nos, már eddig is tudtuk, és most örömmel erősíthető meg, hogy jó évet zártunk. Igaz ugyan, hogy ha a 2008 évben elszenvedett hatalmas veszteségeket tekintjük, akkor legfeljebb korrekciónak és nem örömünnepnek kell ezeket az eredményeket megérni. De nagyon nem szeretem azokat az az elemzéseket, amikor a szektor egészére vonatkozó 2008 évi veszteség tömeget hasonlítgatják a szektor idei nyereségtömegével, vagy éppen a szektor átlagokat figyeljük. Mert ezek a számok önmagukban nem mondanak semmit. A teljesítményeket pénztáranként, pontosabban portfoliónként kell néznünk, s a következtetéseket is ezekből szabad csak levonnunk.
Nézzük akkor, hogy mit mutatnak a számok ! Örömmel láthatjuk, hogy 2009 évben minden magánnyugdíjpénztár, minden portfoliójában a fogyasztói árindex mértékét meghaladó hozamokat értek el. Ugyanakkor a korábbi veszteségek még nagyon sok esetben megmutatják hatásukat. A 2008 és 2009 évi teljesítményeket együtt szemlélve, azt kell mondanunk, hogy még nem lehet nyugodt minden pénztártag. Különösen akkor, ha azt tekintjük alapkövetelménynek, hogy a nettó hozamok legalább a pénzromlás mértékét fedezzék. De ez sajnos nem minden esetben van így.
A
klasszikus portfoliókban a két egymást követő év nettó hozamai csak a pénztárak mintegy felénél érik el a két éves pénzromlás mértékét, vagyis a pénztárak másik felénél ebben a két évben nem sikerült a reálhozamot elérni. (Abból 8 pénztárból, ahol a két éves reálhozam a klasszikus portfoliókban negatív, 6 banki -biztosítói hátterű pénztár.)
A
kiegyensúlyozott portfoliókban sokkal rosszabb a helyzet. Ott mindössze két olyan (és ez nem banki-biztosítói hátterű) pénztár van, ahol a kétéves nettó hozam eléri a kétéves pénzromlás mértékét (de ott sem haladja meg). És négy olyan pénztár is van (mindegyikük banki-biztosítói hátterű), ahol a kétéves hozam még abszolút értelemben is negatív, vagyis még a két éves teljesítmény alapján is veszteség érte tagokat.
Valójában a legtöbb pénztártagot a
növekedési portfoliók teljesítménye érinti. De sajnos itt sem túl szép a kép: Mindössze 4 olyan pénztár van, ahol a kétéves hozamteljesítmény meghaladja a pénzromlás ütemét, (s ezek között nincs banki biztosítói pénztár) miközben 5 pénztárban abszolút értelemben is negatív a kétéves hozam, vagyis ahol a 2009 évi kiemelkedően magas hozamok nem voltak elegendőek a 2008 évi veszteségek kompenzálására sem. Sőt van három olyan pénztár is (mindhárom banki-biztosítói hátterű) ahol a kétéves veszteség mértéke a 10%-ot is meghaladja.
Mindezek alapján sajnos nem lehetünk elégedettek a 2009 évi hozamteljesítményekkel, de tudnunk kell, hogy a 2008 évi rossz eredmények még 2009 első negyedévben is folytatódtak, vagyis valójában csak a 2009 év egy része hozott nyereséget. S talán remélhetjük, hogy az első teljes évnyi nyereséges időszak (vagyis 2010 első negyedéve) után már a fentieknél szebb képet festhetünk a pénztárak hozamteljesítményeiről.
S még valamit: nagyon bizonytalan befektetési környezetben kellett dolgozni valamennyi pénztárnak. Ami viszont nyugtalanító, hogy az egyes pénztárak között (azonos típusú portfoliók esetén is) megmagyarázhatatlanul nagyok a teljesítmény különbségek. A vizsgált mindkét, egymástól nagyon különböző hozamlehetőséget rejtő évben azt látjuk, hogy a legjobb és legrosszabb éves nettó hozamok között 20% körüli volt a különbség, s a két éves teljesítmények esetében még jobban széthúz a mezőny. A növekedési portfoliók esetében a legjobb kétéves teljesítmény ( +18%) és a legrosszabb (-19%) között 37% az eltérés. De még a klasszikus portfoliók közötti kétéves hozam terjedelme is meghaladja a 20%-ot. Márpedig az egyén szempontjából ezek a különbségek meghatározó eltéréseket eredményezhetnek a jövőbeli nyugdíjak szempontjából.
Természetesen felmerülhet bennünk, hogy itt most megint csak egy-két év teljesítményeit nézzük. Az is lehet, hogy a hozamkülönbségek hosszú távon kiegyenlítődnek. Például 2009-ben éppen azok a portfoliók teljesítettek a legjobban, amelyek 2008 évben a legrosszabbak között szerepeltek. Vagyis akár azt is remélhetjük, hogy nem arról van szó, hogy egy-egy pénztár mindig rosszul teljesít, míg másoknak jobb receptje van a jó eredmények elérésére. A különböző befektetési stratégiákkal esetleg egymástól eltérő ütemezésben realizálódhatnak a hozamok, s éppen az is lehet, hogy egyes esetekben a rövidtávon, míg más esetekben a hosszú távon elérhető előnyöket célozza meg egy pénztár. Ezért igaz, hogy egy-egy év teljesítménye alapján nem szabad elhamarkodottan ítélnünk. De fontos követni a teljesítményeket és a hosszabb távú eredmények alapján már ítéletet is kell alkotnunk
Ezért néztem meg, hogy milyen különbségek alakulhattak ki az elmúlt 11 év alatt az egyes nyugdíjpénztárakban a tagok által felhalmozott nyugdíjvagyonok tőkeértékét illetően. Azt vizsgáltam, hogy egy mindvégig átlagkereset után tagdíjat fizető pénztártag a különböző pénztárakban mekkora egyéni számla fedezettel rendelkezhet.
Az összehasonlíthatóság miatt külön (is) megvizsgáltam a különböző portfolióba sorolt pénztártagok eseteit. A számításokat 1998 és 2009 közötti időszakra végeztem, értelemszerűen kisebb-nagyobb egyszerűsítésekkel, amelyek azonban a végső következtetések szempontjából nem tekinthetők fontosaknak.
Az alábbi három ábra jól mutatja a tagok fedezeteinek időbeli alakulását:
 Klikk a képre! |
 Klikk a képre! |
 Klikk a képre! |
Azt látjuk, hogy ma egy mindvégig átlagkeresettel rendelkező pénztártag akár 20-25%-kal ( mintegy félmillió forinttal) is nagyobb tőkével rendelkezhet, ha egy jól teljesítő pénztárban volt pénztártag. És valójában az sem számít ebből a szempontból, hogy melyik típusú portfolióba tartozik, hiszen a különség mindegyik esetében tettenérhető. Vagyis egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy minden pénztár teljesítménye azonos! Ezért lenne nagyon fontos, hogy a pénztártagok figyelemmel kísérjék saját pénztáruk teljesítményét, s ha elégedetlenek, akkor bizony érdemes átlépni egy másik pénztárba. De erre sajnos csak kevés példát láthatunk.
És akkor engedtessék meg nekem, hogy újra visszatérjek arra a kifogásolt megállapításomra, hogy a banki-biztosítói pénztárak valóban szignifikánsan alacsonyabb teljesítményt nyújtottak- e, mint a többiek. Természetesen a szignifikancia kérdése önmagában is vitatható. Ennek elemzésére szerintem általában nehezen használhatók a tankönyvi módszerek, például az átlagok egyezőségére vonatkozó Welch próba sem igazán meggyőző. (Főleg azért, mert nagy valószínűséggel nem normális alapeloszlások átlagainak összehasonlításáról beszélünk, valamint már a mérőváltozók is kérdésesek, hiszen a különböző évek hozamadatairól aligha állíthatjuk hogy független, elegendően nagy elemszámú statisztikai minták elemei, s akkor még nem is beszéltünk a csoportátlag, mint mutatószám értelmezési nehézségeiről.)
A 11 év után számított tőkeértékek különbözőségének statisztikai vizsgálata mégis újra érdekesnek tűnt számomra. Ezért egyszerűbb kérdést tettem fel: Tekinthető e függetlennek a pénztári háttér és a 2009 év végéig elérhető tőkeérték? Ennek elemzésére kontingencia táblázatok segítségével függetlenségi próbákat végeztem, s azt kaptam, hogy a függetlenség hipotézise általánosan elutasítható. Egyedül a klasszikus portfoliók esetén adódott olyan eredmény, hogy csak bizonyos szignifikancia szinten volt elutasítható a függetlenség hipotézise (de azért itt sem bizonyítható a függetlenség). Vagyis ha nem független az elérhető nyugdíjtőke mértéke a pénztári háttértől, és ráadásul a banki -biztosító pénztárakban az átlagos tőkeérték mintegy 10%-kal alacsonyabb, mint a nem banki -biztosítói pénztárakban elérhető átlagos tőkeérték, bizony tovabbra is állítom, hogy szignifikáns teljesíménykülönbségekről beszélhetünk. (Megjegyzem, hogy itt elvégeztem a Welch próbát is, és az elérhető tőkeértékek átlagainak egyezőségének hipotézise - a klasszikus portfolió esetét kivéve, ahol mint tudjuk a tagok elenyésző része érdekelt - gyakorlatilag semelyik csoportban sem volt elfogadható.) Ráadásul szeretném azt is hangsúlyozni, hogy ha nem is túl nagyok a különbségek( nekem persze éppen elég nagyok), de attól, hogy ezek a nettó hozamban magasabb teljesményt kimutató, nem banki-biztosítói hátterű pénztárak léteztek, remélhettük, hogy a többi pénztárnak is igyekeznie kellett a piacon elérhető teljesíményeket közelíteni.
Ugyanakkor aligha csak a vagyonkezelési költségekben keresendő a teljesítmény különbség (hiszen az legfeljebb fél százalékot jelenthet és ennél azért nagyobb különségeket is láttunk!) és meglehetősen merész állításnak tartom, ha a különbséget azzal akarjuk magyarázni, hogy “nagyok" keresztfinanszírozzák a “kicsik" “méltánytalanul alacsony" vagyonkezelési költségeit. Ráadásul az én felvetésem arról szólt, hogy ha és amennyiben nem lesznek kontrollt biztosító csoportok (vagyis nem banki-biztosítói háttérrel működő pénztárak) a pénztárpiacon, akkor nem lehetünk abban biztosak, hogy az elsősorban a háttérintézmények profitérdekeit szem előtt tartó intézmények (legyenek azok akár pénztárak, akár részvénytársaságok), különösen egy- egy válságos válságos időszakban, biztosan a tagok érdekei alapján fognak döntéseket hozni.
Mert pontosan azt nem látom, hogy a magánnyugdíjpénztárak szervezeti átalakulását célzó törvény megalkotói miben látják a tagi érdekérvényesítés garanciáit."
Előző cikk
