Előfizetői tartalom

Elemzői reakciók az euró céldátum esetleges későbbre tolására - egyöntetű vélemények... (2.)

Portfolio
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy ma délutáni rádióinterjúban elmondta: a kormány az év végéig át fogja gondolni, hogy mi jobb Magyarországnak: egy gyorsabb és nagyobb gazdasági-társadalmi áldozatokkal (valamint határozottan szigorúbb költségvetési politikával járó) gyorsabb euró-bevezetés, vagy egy lassabb konvergencia-pálya. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag már a kormány is belátja az euró 2010-es magyarországi bevezetésének minimális esélyét. Gyurcsány szerint "technikailag még elérhető lenne a 2010-es céldátum", ami azt vetíti előre, hogy ennek kivitelezését a kormány sem akarja meglépni. Az alábbiakban Tóth Illés, a Budapest Economics (Budapest), Behan Attila, a K&H Bank (devizakereskedő, Budapest), Lars Chriensen, a Danske Bank (Koppenhága), Koon Chow, a CSFB (London), ), Nyeste Orsolya, az Erste Bank (Budapest) és Lányi Bence, a Raiffeisen Bank (Budapest) szakértőinek rövid véleményét mutatjuk be, melyeket a Reuters közölt.

Kapcsolódó cikkünk2005.09.27 16:46 Gyurcsány: az év végéig felül kell vizsgálni a 2010-es euró-céldátumot! (4.)Tóth Illés szerint a " kulcskérdés jelenleg az, hogy a kormány hogyan fogja megváltoztatni a költségvetési politikát, és hogyan fogják kommunikálni ezt. A jelenlegi költségvetési helyzetet alapul véve jelentős az esélye (a céldátum elhalasztásának), de ebben...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés