Előfizetői tartalom

1 mrd-os MÁV közmunka program

Portfolio
Központi támogatással egymilliárd forintot fordítanak közmunkára a vasúttársaságnál. Ez ezernél is több embernek jelent munkát. A program újabb négy megyére, Budapest elővárosaira, valamint két üdülőövezetre terjed ki. A 2002-es 2 milliárd forint helyett az idén 10 milliárd forintot sikerült közmunkaprogramokra fordítani, ez 35 ezer személynek nyújt munkalehetőséget - közölte az MTI szerint Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, aki pénteken megállapodást írt alá Gaál Gyulával, a MÁV elnök-vezérigazgatójával, az 1 milliárd forint értékű közös finanszírozású közmunkaprogramról. Ez az 1 milliárd forint is része a 10 milliárd forintos éves ráfordításnak.

Az 1 milliárd forintból több mint 1,200 embernek tudnak munkát biztosítani, akik a vasúti pályaszakaszok mentén szedik össze a szemetet, gallyaznak, kaszálnak, rendezik az állomások környezetét - ismertette Gaál Gyula. A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idén 500 millió forinttal egészítik ki az ugyancsak 500 millió forintos központi forrást. Már a múlt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés