A témát feldolgozó szerdai cikkekre délután a Raiffeisen sajtóközleményben reagált.
Gyanúsan sok megkeresés - mi folyik itt? A Nógrádi Ügyvédi Irodához és a Dr. Zalán Gábor Ügyvédi Irodához az elmúlt hónapokban beérkezett banki ügyfélpanaszok szokatlanul erősen koncentrálódtak egyes, meglehetősen bonyolult befektetési termékekre. Kiderült: öt-hat magyarországi bank vállalatok és magánszemélyek számára egyaránt érékesített olyan, devizaárfolyam-mozgásokhoz kapcsolódó befektetéseket, amelyek működéséről maguknak az értékesítőknek is meglehetősen kevés fogalmuk volt. Ezek az eltérő (akár 35 éves!) futamidejű befektetési termékek egzotikus nevekkel büszkélkedhettek: árfolyamindex swap, CDO, Profitmax. A két ügyvédi iroda képviseletében Nógrádi Péter és Zalán Gábor, a BloChamps Capital részéről pedig Karagich István a Raiffeisen Bank által értékesített árfolyamindex swap visszáságainak tükrében mutatta be a banki felelőtlenség gyümölcseit. E termékben fenntartott pozíciók veszteségeit egymagában 120 milliárd forintra becsülték az előadók. Amit eddig a média is "elhallgatott" Zalán Gábor szerint az ügy sokkal kevésbé került be eddig a médiába, mint az indokolt volna, pedig az óriási veszteség tehetősebb magánszemélyekre és vállalkozásokra (különösen exportáló cégekre) egyaránt lesújtott. Hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy az ügyfél irracionális döntése vezetett volna ezekhez a veszteségekhez. Az sem igaz, hogy egyetlen egy bank egyetlen termékéről lenne szó. A Raiffeisen árfolyamindex swap terméke pusztán egy állatorvosi ló. Tuti befektetés... Az egyik legmegdöbbentőbb tény, hogy a szóban forgó termékek értékesítése még tavaly októberben, a Lehman Brothers csődje és a piacok összezuhanása után is folyt. A későbbi áldozatok célja az volt, hogy a "kiemelt ügyfelek számára felajánlott befektetési lehetőség" révén kiemelkedő hozamot érjenek el, legrosszabb esetben pedig fedezve legyenek az árfolyammozgások (ekkor még a forinterősödés) ellen. Vonzónak tűnt nekik ehhez a Raiffeisen árfolyamindex swap terméke, amely a forint 2-3%-os erősödése esetén 5.3%-os nyereséget ígért akár pár nap alatt. A forint gyengülése esetén, ha ennek mértéke nem haladta meg (!) a 15%-ot, a befektető 1.2%-os hozamot érhetett el. Az ügyfélnek ráadásul nem a befektetési névértéket (minimum 500 ezer euró), csak annak 30%-át kellett fedezetként letennie. Arra a kérdésre azonban nem sikerült választ adni, mi történik, ha a forint több mint 15%-ot gyengül... Természetesen ez lett aztán az időzítetlen bomba... ... lett volna A befektetési termék nagyon komplex, az értékesítők általában a bank treasury-jéhez fordultak, ha az ügyfél részletesebb tájékoztatást kért. Utóbbi viszont általában meg sem történt, s az ilyenkor kötelező MIFID-teszteket (amelyben az ügyfél kockázatvállalását mérik fel) gyakran maguk az értékesítők töltötték ki az ügyfél helyett, az ügyféltudatosság és banki felelősség kérdésköre tehát messze elkerülte a terepet. A kockázatokról a bank nem tájékoztatta az ügyfelet, azokról csak említés szintjén tett utalást 2008 nyarától - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Olyan összetett befektetési termékről van szó, amelynél ha bármelyik fenti tényező növekszik, az ügyfél pozíciója romlik. Az ügyfél azzal pláne nem lehetett tisztában, hogy ezek a tényezők egymásra még rá is játszanak, hisz bekövetkezésük valószínűségének korrelációja erőteljesen pozitív. A pénzpiaci őrület csúcspontján, 2009 márciusában a 310-es szintet is átlépte a forint euróval szembeni árfolyama. Ennek valószínűségét a Raiffeisen alulértékelte, a bank által becsült maximális veszteség (1 hónap alatt 40 forintos euró-felértékelődésnél) a 60% volt. Az ügylet induló fedezeti igénye a névérték 30%-a, minimum 150 ezer euró volt, amely 30%-os árfolyamgyengülés mellett csaknem 1.5 millió euróra emelkedett, hisz az ügyfélnek folyamatosan fent kellett tartania fedezetként az összeg 30%-át. A Raiffeisen kockázatfeltáró nyilatkozata szerint 65 forintos árfolyamgyengülésnél a veszteség 75-80% volt, valójában azonban a 30%-os fedezeti arány miatt ez csaknem 300% volt.
Mi történik, ha az ügyfél hirtelen megvilágosodik, s ezt a potenciális veszteséget már a kötést követő pillanatban felismeri? Nos, az opció vételi és eladási ára közötti különbség miatt, teljes árfolyam-mozdulatlanságot feltételezve mindjárt 15.6 millió forintot bukott volna az ügyleten, ami a teljes (minimálisan elvárt!) befektetési értékre vetítve 13.16%, a fedezetre vetítve pedig 44%-os bukás. Ezt mutatják legalábbis a Raiffeisen által kiadott adatok... Hol hibázott a bank? - a private banking tanácsadók sem értették a terméket annak összetettsége miatt - rövid és felületes banki prezentáció után a MIFID alkalmassági teszt annak szellemiségével ellentétes módon volt kitöltve az ügyfelek döntő többségénél - a bank nem mérte fel a fedezetigény exponenciális növekedésének lehetőségét - nem modellezték az egyes változók elmozdulásának valószínűségét, azok korrelációjának drasztikus hatását - nem kapott egyértelmű leírást az ügyfél a potenciális veszteség nagyságáról és valószínűségéről, így a potenciális fedezetigényről sem - az írásbeli terméktájékoztatás 80-90%-ban elmaradt - nem tárta fel a bank az összes termékjellemzőt - előzetesen nem tisztázták az ügyféllel a fedezeti követelményt - 2008 szeptemberében az ügylet fontos kockázati elemei megváltoztak, a bank mégsem adott ki tájékoztatást a fedezetigény megváltozásáról az idei év márciusáig - az ügyletet anélkül kötötték, hogy stop-loss megbízást vett volna fel a bank, holott erre a Raiffeisent saját treasury keretszerződése is kötelezi - az ügyfél veszteségét a banknál az ügyletre bocsátott pénz nagyságában sem korlátozta - a bank az információ-közlést általában megtagadta (pedig ez a mutatók értékelésében fontos lett volna) - az árazásról bemenő adat részben a bank szubjektív értékelésétől is függ, ennek mértékét azonban a bank nem tudatta Hogy kellett volna? A banknak legalább az alábbi követelményeknek meg kellett volna felelnie: - teljes írásos dokumentáció a termékről - a fedezetkiegészítés szükségességét jelezni az ügyfél felé - veszteséglimitálió megbízás befogadása - az MIFID-előírások tartalmi elemeinek figyelembe vétele Mivel védekezik a bank? A sajtótájékoztatón ugyan ismertették a Raiffeisen álláspontját is, ám mindez magyarázkodásnak tűnik: a bank a forinterősödésre hivatkozik, amely csökkenti a vesztségeket, csakhogy az a bökkenő, hogy a jelenlegi szinteken is 5-6-szoros fedezetigény van a terméken, és további négy évig hatalmas kockázatot futnak az ügyfelek. "Az ügyfelekkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk", s "Az ügyfél aláírta, hogy érti a kockázatát"- halljuk a szokásos, ám kevésbé meggyőző érveket. Hol volt a PSZÁF? Költői kérdés, vajon miért nem tudta megakadályozni mindezt a felügyelet, a jövőre nézve azonban fontos elvárásokat fogalmazhatunk meg vele szemben: fel kellene függesztetnie az ügyletkötést, a már megkötött ügyletek esetében meg kellene vizsgálnia, volt-e törvénytelenség, s ki kellene kényszerítenie a korrekt ügyfélkezelést. "Városi pletykák" keringenek csak arról, mindebből kinek mekkora kára származott. Kíváncsian várjuk a folytatást...
