Az utóbbi hetekben záporoztak a kormánypárti és ellenzéki kijelentések a nyugdíjrendszerről, a közbeszédnek pedig egyik pillanatról a másikra lett oszlopos tagja a névleges egyéni számlás rendszer (NDC). A vagdalózásban arra persze nem jutott idő, hogy egy átlagember megtudhassa, mit is jelent a bűvös NDC, ezért most ezt a feladatot magunkra vállaltuk. A cél, hogy mindenki számára érthetően bemutassuk a például Svédországban, Olaszországban és Lengyelországban működő rendszerek magját. A fő csapásirány mentén arra az MSZP által feltett kérdésre keressük a választ, hogy az embereknek van-e félnivalójuk egy esetleges nyugdíjkatasztrófától? A végső poént nem lelőve azért már lehet sejteni az elején, hogy ennyire rossz helyzetről nincs szó, viszont politikai célokra kiválóan alkalmas az NDC, mint megfélemlítő eszköz. Még a választások pontos időpontjának kihirdetésénél sem tartottunk, tehát hivatalosan nem indult meg a kampányidőszak, azonban egyes napilapok hasábjain egyre többször lehetett találkozni olyan hirdetésekkel, amik a Fidesz vagy az MSZP nyugdíjelképzeléseit feszegették. Mivel a politikusok nagyobb hangsúlyt fordítottak a sárdobálásra, mint az érdemi magyarázatra, ezért fontosnak tartottuk, hogy a leginkább érdekfeszítő névleges egyéni számlás rendszert (Notional Defined Contribution, NDC) bemutassuk.
Most akkor az enyém a számla vagy sem? Még a legelején le kell szögezni, hogy a jól hangzó egyéni számlás rendszer az állami pillér alapvető logikáján nem változtat, tehát továbbra is a mindenkori munkavállalók járulékbefizetéséből fizetik ki a nyugdíjasok járandóságát (a felosztó-kirovó rendszer tehát él és virul). A generációk közötti keresztfinanszírozás problémája változatlanul fennmarad, azon nem lehet változtatni alapesetben, bár elméletileg és gyakorlatilag van lehetőség évtizedek alatt ennek a korrigálására (erről szól a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal egyik paradigmája).
A hazai viszonyokat ismerve viszont kérdéses, hogy mennyiben fogadnák el az állampolgárok az államról való leválás gondolatát, hiszen utóbbi esetben mindenkinek magának kellene gondoskodnia az időskori jövedelmének a forrásáról.
Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy a névleges egyéni számlás (NDC) rendszer célja a nyugdíjrendszer előtt álló potenciális gazdasági- és politikai kihívások azonosítása és felszínre hozása. A legegyszerűbben úgy képzelhetjük el az NDC rendszert, mintha a jelenlegi második pillért, a magánnyugdíjpénztárak nyilvántartási rendszerét akarnánk átültetni az állami pillérbe.
Minden dolgozónak lenne egy saját számlája, amin - a pénztári számlákhoz hasonlóan - megjelennének a járulékbefizetések. A számla viszont annyiban csak névleges lenne, hogy a megjelenő összegeket azonnal ki is fizetnék a nyugdíjasoknak (erről szól a felosztó-kirovó rendszer). Az állami ígéret ellenben továbbra is megmaradna, tehát a nyugdíjba vonulásunkkor jogot formálhatnánk a névleges számlánkon összegyűlt összegek havi rendszerességű felvételére.
A számlánk egyenlege mindig azt mutatná meg számunkra, hogy ha azonnal nyugdíjba vonulnánk, akkor összességében mennyi lenne a nyugdíjként visszakapott összeg jelenértéke. A befizetések kamatoztatása, valamint a várható élettartamra vonatkozó becslések alapján mindenki egyszerűen meg tudná állapítani, hogy mekkora ellátásra jogosult, és ha ez nem megfelelő neki, akkor csak annyit kell tennie, hogy tovább dolgozik.
Pontosan ezért szigorú értelemben vett nyugdíjkorhatárra nincs is szükség, hiszen mindenki tisztában van a nyugdíjazás pénzügyi következményeivel. Ez persze becsapós kijelentés, hiszen arra asszociálhatnánk, hogy ez korábbi nyugdíjba vonulást tesz lehetővé, azonban ez koránt sincs így. Sőt a rendszer sajátosságai miatt azonos helyettesítési arányhoz több szolgálati idővel kell rendelkezni az NDC rendszerben, mint például a mostani rendszerben. Egyszerűen annyi változik, hogy a munkavállaló nem fog lutri döntést hozni.
Egyensúly minden felett Fontos szempont, hogy jellemzően rögzítve vannak a rendszerben a járulékkulcsok, tehát nekem is, a gyermekeimnek és az unokáimnak is ugyanakkora erőfeszítést kell tennünk az állami pillérből kapott nyugdíjhoz. Ez azt is jelenti, hogy minden egyéb változatlanságát feltételezve egy adott nyugdíjas generáció nem képes a következő generációk kárára a saját helyzetén javítani. A rögzített járulékkulcsokból következik, hogy rendszerszinten a rendelkezésre álló eszközöknek mindig nagyobbnak vagy egyenlőnek kell lenniük a kötelezettségekkel, hiány tartósan és nagyobb mértékben nem engedhető meg.
Rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a politikai kockázat az elszámolási rendszer bevezetésével még nem törlődik ki, a korábbi kellemetlen tapasztalataink alapján pedig azt kell mondani, hogy nagyon is valószínű a szavazatmaximalizálás folytonos előtérbe kerülése. A társadalom öregedésével összhangban egyre nő a népességen belül az idősek aránya, az ő szavazataik pedig választásokat dönthetnek el. A nyugdíjasok érdeke az lesz, hogy magasabb járandóságot kapjanak, a politikusok pedig egy ilyen végletekig kiegyensúlyozott rendszerben úgyis valahogy be fogják adni a derekukat, ami a költségvetési hiány megugrásával fenyeget.
Nagy előnye lehet az NDC rendszernek, hogy a világos könyvelési módszer miatt minden további nélkül örökölhető a számla egyenlege a felhalmozási szakaszban. Jelenleg az állami pillérben erre nincsen lehetőség, és ha visszagondolunk azért is lehet ez központi kérdés, mivel az 1997-es reform idején többen azért választották a vegyes rendszert, mert az öröklés lehetősége fontos volt számukra.
Nem szabad azonban arról sem elfeledkezni, hogy az NDC rendszer egy szigorúan jövedelemhelyettesítésre kihegyezett rendszer, a kötelező kockázatközösségből adódó átcsoportosításon kívül pedig nem tartalmaz újraelosztást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki rövidebb szolgálati idővel, vagy alacsonyabb jövedelemmel rendelkezett, az arányosan alacsonyabb nyugdíjra számíthat.
Sőt mostani tudásunk szerint bőven lesznek olyan társadalmi csoportok, akik nem tudnak majd kellő járulékbefizetést felmutatni. A szegénység enyhítését persze nem lehet semmibe venni, ezért az állami NDC pillért általában kiegészíti egy nulladik pillér is, ami jellemzően alapnyugdíjat biztosít a létminimumot el nem érő megtakarítást (járuléktömeget) felhalmozóknak.
 Klikk a képre! |
Ha nem fektetünk be, akkor hogyan kamatozik a pénzem? Van egy másik fontos eltérés is az NDC és az átlagos befizetés meghatározott (DC, Defined Contribution) rendszer között, méghozzá, hogy az egyéni számlán felhalmozott vagyont nem a piaci hozamoknak megfelelően kamatoztatják, hanem egy önkényesen megválasztott (eszmei) kamatláb szerint.
Ha abból indulunk ki, hogy a DC rendszerben a majdani nyugdíjunk nagyban függ a felhalmozási időszak alatt elért hozamoktól, akkor azt kell mondanunk, hogy egy központi kérdéshez érkeztünk. Közel sem mindegy a rövid- és hosszú távú egyensúly szempontjából, hogy milyen kamatlábbal engedjük kamatozni az egyéni számlákra befizetett járulékokat.
Az NDC rendszer logikája alapján olyan kamatlábat kell meghatározni, ami képes az állami pillér egyensúlyát hosszú távon biztosítani, rögzített járuléknagyság mellett. A gazdaság egyensúlyi állapotában bizonyíthatóan elég a pénzügyi egyensúly fenntartásához, ha a befizetéseket a járuléktömeg (járulékalap) növekedésének megfelelően emeljük. Itt két tényezőt kell megemlítenünk, egyrészt a termelékenység növekedést, másrészt a lakosság vagy még inkább a munkaképes korú lakosság változását.
Nem állandó körülmények között viszont nem elégséges erre a két tényezőre hagyatkozni, hanem korrekciót kell alkalmazni, ahogy például a svéd rendszerben láthatjuk. Az NDC rendszer bevezetését vállaló országok különböző eszmei kamatlábat határoztak meg, így például találkozhatunk átlagkeresetre, bértömeg-indexre, vagy nominális GDP növekedésre épülő rendszereket.
A bértömeg-index mellett például azért lehet kiállni, mivel ennek segítségével fedezni tudjuk a gazdasági kockázatokat. Jó példa lenne erre a válság, hiszen sok esetben a kereset csökkentek, ilyen környezetben pedig a kockázatokat érdemes lenne megosztani, hogy ne csak az aktívak viseljék a recesszió káros hatásait. Lehet azt mondani, hogy védjük a nyugdíjasok járandóságát, azonban ezt csak úgy lehet megtenni, hogy a jövő vagy a jelen aktív generációitól vonunk el forrásokat.
A munkaképes korú lakosság változása a demográfiai kockázatokat tudja fedezni, kivéve a nyugdíjban lévők hosszú élet kockázatát. Az egyensúly ennek megfelelően fenn tud maradni akkor is, ha változás áll be a termékenységben, a nyugdíjazás előtti halálozásban, az elvándorlásban, illetve a munkaerő-piaci részvételben.
Összefoglalva az eszmei kamatláb meghatározásánál az a lényeg, hogy a gazdasági és demográfiai kockázatokat az állam hátáról a munkavállalók és a nyugdíjasok vállára helyezzük át, ennek megfelelően pedig tartózkodunk minden olyan beavatkozástól, ami a terheket a nyugdíjasok felől az aktívakra helyezné át. Cserébe kevesebb járulékot kell beszedni, és jó kalibráció mellett az állami költségvetés önmagában az NDC miatt nem lesz deficites.
Hogyan lesz nyugdíjam? Nagy kérdés, hogy mi történik az évtizedek során felhalmozott pénzzel, amennyiben a nyugdíjazást választjuk. A sejtésünk az lehet, hogy ha az NDC rendszer a befizetés meghatározott - tőkésített - rendszereket akarja lemásolni, akkor a felhalmozást követően járadékszolgáltatásnak kell következnie. A valós helyzet pedig éppen ez lesz.
A járadékot a nyugdíjba vonulás pillanatában az eszmei kamatlábnak, valamint a várható élettartamra vonatkozó becslések alapján állapítják meg, azonban a nyugdíj minden évben felülvizsgálatra kerül a névleges egyéni számlán rendelkezésre álló összeg alapján (akár egy speciális banktechnikai járadéknál). A nyugdíjak indexálása az eszmei kamatlábtól függ (a befizetések változásához van igazítva a kifizetés), ez pedig azt is maga után vonja, hogy ha egy év nagyon rosszul alakul, akkor a nyugdíjak értéke csökkenhet.
A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (Nyika) számításai szerint az alapváltozathoz képest 10-20 százalékos eltérés is lehet, tehát ennyivel alacsonyabb nyugdíjra lehet számítani, viszont ehhez azt is tudni kell, hogy ezt az összeget jóval alacsonyabb járulékterhelés mellett fizeti ki a rendszer. A különbséget úgy is értelmezhetjük, hogy ez az ára annak, hogy felvállaljuk az állami rendszerben meglévő feszültségeket.
Tisztában kell azzal is lenni, hogy a Nyika számításai nem tartalmazzák az indexálás megváltozását és a korhatáremelést sem, miközben a pozitív visszacsatolási folyamatokat (például ilyen a gazdaság fehéredése) is homály fedi. Összességében tehát nem elképzelhetetlen az alapváltozat és az NDC által biztosított nyugdíj közötti relatív különbség csökkenése.
A szakértők szerint sem szabad úgy bevezetni a rendszert, hogy az indokolatlan hátrányba sodorjon egyes korosztályokat, ez azt is jelenti, hogy nem fenyeget nyugdíjkatasztrófa, egyszerűen csak az egyensúly érdekében felvállaljuk a rendszerben amúgy is meglévő problémákat. Kötelező nyugdíjkorhatár nincsen, a munkavállalók szabadon határozhatják meg, hogy milyen korban kívánnak nyugdíjba vonulni, a névleges egyéni számlák egyenlege alapján pedig viszonylag könnyen megállapítható a kezdőnyugdíj mértéke.
Általánosságban elmondható, hogy azért egy minimális szolgálati idő meg van adva, a tagok ugyanis addig nem mehetnek nyugdíjba, amíg legalább a nyugdíjminimumnak megfelelő járadékot össze nem gyűjtötték. Ha ez egy bizonyos határidő után sem sikerül, akkor függetlenül a befizetésektől az állam kipótolja a nyugdíjat a létminimum szintjére.
Az állam tehát nem hagyja magára az embereket, tesz be minden további nélkül pénzt a rendszerbe (az 1997-es reform költségvetési hatásait ne feledjük), ezt viszont általános adóbevételeken keresztül, úgy hogy egy alapnyugdíjat biztosít mindenkinek, mondjuk 70 vagy 75 éves kor felett. Nagyon magasnak tűnhet ez a szám, viszont ezt megelőzően is ott van a szociális segélyezés rendszere, ami továbbra is biztosítja az emberek megélhetését a létminimum környékén.
Legyünk résen, és merjünk kételkedni
Végül, de nem utolsó sorban nézzük meg a legfontosabb pro és kontra érveket. Az NDC rendszer mellett szólhat, hogy tiszta feltételeket teremt, és talán a legnagyobb előnye, hogy a jövőben nem engedi meg a nyugdíjrendszer miatt elszaladni a költségvetés hiányát. Továbbá hosszú távon alacsonyabb és rögzített járulékkulccsal kalkulál, ami azért lehet optimális, mivel az egymást követő generációkat ugyanolyan terhelés éri.
Persze mint minden nyugdíjrendszer, ez sem képes mindent megoldani, így például számos kockázat (gazdasági, demográfiai) átkerül az egyének vállára, bizonytalan lesz a nyugdíj alakulása. A mostani járulékteher szignifikáns csökkentése miatt pedig alacsonyabb kezdőnyugdíjjal lehet számolni a Nyika által vizsgált korosztályoknál.
Ezt meghaladóan az NDC rendszer sem képes a politikai kockázatok teljes kitörlésére, a koránt sem pozitív tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy nagyon könnyen eltűnhet a remélt legfőbb előny. Az egyre népesebb nyugdíjas társadalom az ellátások emelésében lesz érdekelt, és ezt még akkor is ki tudja majd kényszeríteni, ha annak a demográfiai változások miatt nem lesz meg a fedezete. Persze történhet valami csoda, és egy csapásra megváltozhat a társadalom hozzáállása, azonban ez rövid távon kizárható.
Az viszont egészen biztos, hogy az NDC rendszer bevezetésétől önmagában nem lesz nyugdíjkatasztrófa, a reform ugyanis nem egy természeti csapás, hanem politikai döntés eredménye. Persze meg lehet téveszteni az embereket úgy, ha az éremnek csak az egyik oldalát mutatjuk be, azonban ez téves következtetések levonásához vezet. A legjobban úgy cselekszünk, ha távol maradunk a sárdobálástól, hiszen a konkrétumok úgyis a választások után derülnek ki.
Előző cikk
Küldés e-mailben
Nyomtatható verzió
