Előfizetői tartalom

Mérgezés az új budapesti plázában - Eltűnnek a vásárlók?

Portfolio
Egy, a város életében jelentős beruházás átadást általában nagy várakozás övezi, így volt ez a volt Budai Skála helyén nyíló Allee esetében is, vagy a korábbi években az Arena Plazánál. Az átadás azonban nem feltétlenül sikerül mindig tökéletesen, az Arena esetében például a nyitási ünnepség, s az épület környékének akkori készültségi foka erős kívánnivalót hagyott maga után. Az Alle ezen a téren kitűnőre vizsgázott, s már-már azt hittük, hogy a botrány ezúttal elmarad. De tévedtünk. A nyitást követő alig pár nappal több embert is szén-monoxid mérgezés gyanújával szállítottak kórházba a bevásárlóközponból, majd másnap ismét mentőt kellett hívni a létesítményhez. Azóta pedig már bombariadó miatt ki kellett üríteni a teljes épületet. De vajon mennyire tekinthetők általánosnak az új épületek átadása körüli problémák? Illetve mennyire sütik rá bélyegüket a plázák forgalmára, a rossz kezdés után mekkora esély van a sikerre?

A múlt ismétli önmagát?. Az utóbbi időben elég kevés bevásárlóközpont nyitotta meg kapuit Magyarországon, s a rosszul sikerült Aréna megnyitó után, az eltelt hosszú időnek is köszönhetően nagy várakozás előzte meg a volt Budai Skála helyén megnyitó Allee-t. A nyitási ezúttal jól sikerült, alig néhány nap után azonban itt is jelentős problémák ütötték fel a fejüket....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés