Előfizetői tartalom

Megszavazta a Parlament a kritizált jegybanktörvényt - Esik a forint

Portfolio
Új, a kormányfő által jelölt alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), hétről kilencre nőhet a monetáristanács-tagok száma, és ismét igazgatóság jön létre az MNB-ben, miután a parlament pénteken - 293 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett - elfogadta az új jegybanktörvényt az MTI szerint. Ezzel egy időben a forint ismét csúszni kezdett, a reggeli órák óta 3 forintot gyengült az euróval szemben. A jegybank törvény volt az egyik fő ütközőpont, amin megszakadtak december közepén az előzetes EU/IMF tárgyalások. A többszöri módosítások ellenére az Európai Központi Bank és az MNB szerint is aggodalmas maradt a jogszabály.

Korábban az Országgyűlés az Európai Központi Bank (EKB) véleményére hivatkozva több ponton módosította a kormány által benyújtott, január 1-jétől hatályos jogszabályt, amelynek visszavonását levélben kérte Orbán Viktortól az Európai Bizottság elnöke. Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke zárszavában azt hangsúlyozta, hogy az EKB véleményét több mint...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés