Előfizetői tartalom

Friderikuszék nem tartották ízlésesnek Medgyessy véleménynyilvánítását lehetséges utódairól

Portfolio
Medgyessy Péter távozásának okairól, a koalíciós pártokról nyilatkozott vasárnap az MTV1 Szólás szabadsága című műsorában. A miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott két jelöltről (Kiss és Gyurcsány) is véleményt mondott, ugyanakkor a műsor készítői ezt általuk vélt etikai okokból a műsorból kivágták - írja a Magyar Nemzet. Erről szóló információk már korábban is megjelentek néhány riportműsorban (más csatornákon). Medgyessy állítólag azt nyilatkozta, hogy ha az MSZP jelöltje a miniszterelnöki posztra Kiss Péter lesz, akkor megvárja a konstruktív bizalmatlansági indítványt, ellenkező esetben (Gyurcsány jelölése) lemond. A lemondással a kormányalakítási procedúra meghosszabodhat.

Friderikusz Sándor, a riport készítője a Magyar Nemzethez eljuttatott elektronikus levelében azt írta, hogy "annak, hogy a rögzített interjú végső változatából ez a bizonyos rész az utómunkálatok során kimaradt, két oka volt: a beszélgetés sokkal hosszabbra nyúlt annál, mint amennyit a műsorba terveztünk, valamennyit tehát rövidíteni kellett rajta. A műsor szerkesztője...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés