Prémium

Magyarország egyhelyben az árnyékban (x)

Szalai Ákos, MNB
Magyarországon idén nem lett könnyebb vállalkozni, mint tavaly volt. A Világbank Doing Business évkönyve szerint, amely azt elemzi, hogy a szabályozás, az intézmények, a jogrendszer a különböző országokban mennyire támogatja, vagy éppen mennyire akadályozza azokat, akik vállalkozni szeretnének, az összes vizsgált szempont szerint (három kivétellel - ezekről lesz szó) ugyanolyan a magyar helyzet, mint 2008-ban. Mondhatnánk, hogy ez rendben is van, a magyar politika, közigazgatás azt elmúlt évben inkább az államcsőd elkerülésével foglalatoskodott. Csakhogy ez egyrészt nem igaz (voltak, akiket valóban lekötött a stabilitás megteremtése, de azért vannak olyanok is, akiknek nem az volt a fő tevékenységük...). Másrészt ne feledjük: miközben mi egyhelyben állunk, aközben sikerült elérnünk, hogy a Világbank értékelése szerint, a szabályozás minden dimenziójában több ország is megelőzött bennünket. A szerző a Corvinus Egyetem oktatója, a Közjó és Kapitalizmus Intézet munkatársa.
Arról, hogy Magyarország helyezése hogyan változott, hogy a környező országok összesített megítélése jobb vagy rosszabb a mienknél máshol már részletesen olvashattak. Lényegesen érdekesebbek azonban az egyes kérdések, amelyekből az összesített ranglista összeáll. Vegyük sorra a vizsgált kérdéseket! (Előrebocsátom, hogy nem foglalkozom majd az egyetlen olyan dimenzióval, ahol Magyarország helyzetének javulásáról számol be az évkönyv: a munkaerőpiaci szabályozással. Ennek oka az, hogy a javulás - pontosabban a mezőny átrendeződése - nem reformoknak köszönhető, hanem annak, hogy idén más szempontokat vettek figyelembe, egyes korábban vizsgált kérdéseket elhagytak. Emiatt a munkaügyi szabályozásba erősebb szociális elemeket beépítő országok helyzete gyakorlatilag automatikusan javult egy kicsit.)

Vállalatalapítás - vannak bíztató jelek

A vizsgálat megerősíti azt, amit a magyar politika örömmel újságol néhány éve: folyamatosan egyszerűsödik a vállalatalapítási eljárás. Idén is gyorsult egy kicsit a folyamat. Csakhogy mindeközben a vállalatalapítás költségét tekintve több ország húz el mellettünk, amíg mi tipikus magyaros megoldásokat próbáltunk tető alá hozni. Emlékezzünk: az elmúlt években folyt a politikai iszapbirkózás, hogy eltöröljük-e a kft-k, rt-k minimális tőkekövetelményét. Gondoltuk a kompromisszum mindig jó: el nem töröltük, de jelentősen lecsökkentettük. A következmény az, hogy emiatt hiába gyorsítjuk tovább (teszem hozzá, rövidebb nem nagyon lehet...) a bejegyzéshez szükséges időt, a tőkekövetelmény és az európai mércével mérve viszonylag magas egyéb költségek miatt elkezdtünk ismét visszafelé csúszni. Sőt, ez az a kérdés, amelyben a Doing Business bonyolult (és nem mindig nyilvánvaló) számításai szerint a legtöbbet veszített Magyarország az egy évvel korábbi pozíciójából. Tipikusan olyan ez a helyzet, amit a magyar futball-zsargon egy egyszerű: "jó úton járunk, láttunk bíztató jeleket" - kijelentéssel intézne el. Jelek vannak, de a többiek fociznak is.

Építésügy - velünk élő Kádár-rendszer: miből lesz a korrupció?

Az előbb azt írtam, hogy a minimális tőke kapcsán tipikus magyaros kompromisszumot láthatunk. Bocsánat. A tipikus magyar megoldás akkor látszik, ha valaki minden szükséges építési engedélyt be szeretne szerezni egy építkezéshez - a példa szerint egy egyszerű raktárépülethez. A magyaros kompromisszum a következő: legyen az eljárás kifejezetten hosszú és bonyolult (az Európai Unióban csak Csehországban kell több engedély ehhez, és az eljárás is csak hét országban hosszabb), viszont legyen majdhogynem ingyenes. Legalábbis, ha valaki betartja a törvényeket. Vagyis csináltunk mesterségesen egy jó kis hiánygazdaságot: "Ingyen lenne, de most nincs. Jöjjön vissza, majd lesz". A gond az, hogy vannak közgazdasági törvényszerűségek is: ha valahol hiánygazdaság van, akkor ott bizony meg fognak próbálkozni a korrupcióval is. Emlékszünk még a hetvenes, nyolcvanas évek kereskedelmi gyakorlatára?

Persze tudjuk, hogy korrupció van. Akkor tegyünk ellene. Mit tettek a Kádár-rendszerben a korrupció ellen? Nem a hiányt szüntették meg, hanem bonyolították az eljárást. Menjen át több kézen, legyen az ellenőrnek is ellenőre. Legalább lesz munkája a bürokráciának is. Előttünk a magyar építésügy: nem elég, hogy hosszú idő, még bonyolult is. Zavarjuk el a beruházni szándékozót vagy harminc hivatalba. Igazi magyaros korrupció-elleni harc. De beválik - tényleg. Van vállalkozó ismerősöm, aki a nyáron azzal magyarázta, hogy egy régóta tervezett projektjéről végül lemondott, hogy a történet ugyan elbírna "néhány gurigát", amivel megkennék a döntéshozót, csak legyen meg gyorsan az engedély. De itt azt sem lehet tudni, hogy kit kell megvesztegetni. Azt viszont nem kockáztatják, hogy elkezdik az elején, mindenkinek kifizetik a rá eső részt, mert nem szeretnék, hogy miután kifizettek majdnem mindenkit az egyik hivatal mégis beintsen. Inkább nem ruháznak be...

De azért ne hallgassuk el az örömeinket sem: az ingatlan-nyilvántartás, amely hosszú évekig az egyik legtöbbet szidott magyar intézmény volt, a jelentés szerint is sokat javult az elmúlt néhány évben, miután többé-kevésbé összekapták a fővárosit. Igaz ez a javulás már a korábbi években történt, de azért tudjunk neki örülni ma is...

Adórendszer - a munkánk az államot illeti meg

A magyar adórendszerről sokszor halljuk, hogy túlzottan magas terheket rak a gazdaságra. Kevesebbszer - de szerencsére mind gyakrabban - esik szó arról, hogy ezzel együtt olyan adminisztrációs követelményeket is támaszt, amelyekkel nem sok országban találkozhatunk. A Doing Business értékelése szerint egy olyan vállalat, amely Ausztriában évente 170 munkaóra alatt letudja az adórendszer miatti adminisztrációt (és Ausztria még csak nem is a legjobb hely ebből a szempontból!), az Magyarországon majd kétszer ennyi időt 330 órát, vagyis körülbelül egy alkalmazottja nyolc munkahetét pazarolja el ugyanerre. Alig egy-két európai országban (igaz például Csehországban, Lengyelországban, vagy Olaszországban) kell a vállalkozóknak, cégeknek ennyi munkaórát finanszírozniuk azért, hogy az állam a pénzéhez juthasson. De ahol a vállalkozókat dolgoztatják, ott általában azzal ellensúlyozza ezt a rendszer, hogy kevesebb az adó. Ha valahol annyi adót szednek, mint nálunk, akkor legalább az adminisztrációt nem hagyják az adózókra. Két olyan ország van mindössze Európában, amelyben több adót kell fizetni, miután ennyi adminisztrációt is elvégeztek az adózók (az adóhivatal helyett): Ukrajna és Olaszország.

Bíróságok - amire tényleg büszkék lehetünk

A magyar adatok egyetlen téren romlottak sokat az utóbbi évben és ez a bíróságok gyorsasága. A Doing Business során vizsgált standard ügyben a közel 20%-kal később jutna csak a pénzéhez valaki, aki 2009-ben kezdett bele a perbe, és nem 2008-ban. Ezzel együtt a bíróságok teljesítménye még így is kimagasló maradt. Az talán a legkevésbé fontos, hogy az évkönyv értékelése szerint e tekintetben áll Magyarország a legjobban. Érdekesebb talán az az adat, hogy az uniós országok közül egyedül Finnországról és Luxemburgról mondható el az, hogy a bírósági eljárás gyorsabb is és olcsóbb is. Olyan országok ugyan vannak (igaz nem sokan, mindössze hatan), amelyekben gyorsabban a végére lehet járni egy peres ügynek, de ezekben általában a vitatott összeg nagyobb részét viszi el a perköltség, az ügyvédi, végrehajtási és egyéb költség. A magyar bírósági eljárás egyébként körülbelül ugyanolyan gyors (de olcsóbb), mint a német, a brit, az osztrák vagy a dán.

Finanszírozási rendszer - nekünk csak a pénze kell

A közgazdaságtani irodalom állítása egyértelmű: ha egy országban a hitelezők, illetve a befektetők nem kapnak kellő garanciákat arra, hogy vissza is kapják a pénzüket, akkor ott nem fognak hitelezni, befektetni. A Doing Business azt vizsgálja, hogy a hitelezők milyen garanciákat kérhetnek hitelnyújtáskor, milyen információkat szerezhetnek be az adósról még a hitel megítélése előtt, illetve, hogy tőkebefektetőként (kisebbségi tulajdonosként) milyen módszerekkel akadályozhatják meg, hogy a vállalat vezetője saját céljaira használja fel a befektetett pénzt. Ezek terén hazánk nem áll túl jól. Például a társasági jogunk, amelynek védelmet kéne nyújtani a kisebbségi tulajdonosok számára, a Doing Business szerint olyan gyenge, hogy az összes európai ország közül csak Szlovákiában, Svájcban és Görögországban kap kevesebb jogi védelmet a befektető. (Még Ukrajnában, vagy a balkáni országokban is jobb a helyzet.)

A hitelezés esetén kicsit jobb a helyzet. Itt a hitelnyújtók védelme nagyjából az európai átlagnak megfelelő (igaz sok országban, így például Szlovákiában, vagy Lengyelországban, de Bulgáriában is lényegesen nagyobb garanciákat ad a hitelezőknek a jogrendszer). Ezzel szemben a hitel-információs rendszer meglehetősen kétarcú. Elvileg viszonylag sok információhoz hozzájuthatna a hitelező, ha le akarná ellenőrizni a hitelkérőt (alig egy-két országban szélesebb a jogilag elérhető információk köre - Magyarország e tekintetben is az európai középmezőnyben kap helyet), viszont ez az információ alig néhány adósról elérhető. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor Európában mindössze négy országot (Szlovéniát, Dániát, Luxemburgot és Ukrajnát) előzünk meg az elérhető információk tekintetben. Az uniós országok közül tizenhárom olyat találunk, ahol a hitelezést meghatározó mindkét dimenzióban legalább ugyanolyan jó, de inkább jobb a helyzet, mint Magyarországon. Úgy tűnik, azt gondoljuk, elég, ha a magyar vállalkozások valós garanciák, beleszólási jog nélkül is forráshoz juthatnak. Gondolni lehet, de akkor nem szabad csodálkozni, hogy a magyar vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek megítélése évről-évre romlik - mint azt legutóbb éppen a Világgazdasági Fórum Versenyképességi jelentése mutatta ki.Csőd - elmehetünk félpénzzel

Tegyük fel, hogy egy vállalat ellen egy beszállítója csődöt kezdeményez. Tegyük fel - bár lehet, hogy ez Magyarországon sokak számára furcsán hangzik -, hogy a vállalatnak még vagyona is van, akkora, hogy az adósságait éppen rendezni lehetne belőle. A Doing Business azt vizsgálja, hogy ilyen esetben az adósok mekkora megtérülésre számíthatnak. Nos, ha mindez Brüsszelben, vagy Madridban történik (és akkor nem is az északi, skandináv országokat emlegettük), akkor a csődeljárás végeredménye az, hogy az adósok közel kétszer annyit kapnak vissza (a vizsgálatban használt standard példában Spanyolországban 73, míg Belgiumban 86%-ot), mint nálunk (38%). Mutogathatunk ugyan arra, hogy még így is Közép-Európa, a volt szovjet köztársaságok és a Balkán éltanulói között vagyunk, hiszen csak Litvániában, Montenegróban, Szlovákiában és Szlovéniában juthat a csődöt kezdeményező hitelező több pénzhez, de lássuk be, hogy ez igen kevés, amikor az összes régi EU-s tagállamban még mindig ennyivel magasabb a megtérülés.

Ha igaz az, hogy a hitelt nem tudjuk rendesen biztosítani és nem lehet megfelelő információt szerezni az adósról a hitelnyújtás előtt, akkor elemi igény lenne arra, hogy legalább a csődeljárás révén vissza lehessen szerezni a kihelyezett pénzt. Mondhatjuk, a csőd és a hitelgaranciák, az információk (és a kisbefektetők védelme) valamiképpen helyettesítő viszonyban áll egymással. Lehet, hogy elég lenne, ha legalább valamelyikben jól teljesítenénk. De, hogy egyikben sem...

Prevenció, prevenció és megelőzés

A magyar politika nem tett semmit 2008-ban azért, hogy jobban megérje itthon üzletelni, mint Szlovákiában - vagy éppen az idén nagyot ugró Macedóniában... Persze lehet, hogy a vállalkozásokat, pontosabban a vállalkozókat segíteni Magyarországon nem menő. A vállalkozó ugyanis ma is a maszek, az olajszőkítő. Ugyanis a Kádár-rendszer nem csak az építéshatósági eljárásban van köztünk, hanem az újságok lapjain, a közgondolkodásban is. Úgy tűnik, a magyar politikus és a magyar bürokrata szinte örül annak, ha a vállalkozások (a KKV-szektor, mert a vállalkozás szót sem szereti kiejteni a száján...) bajba kerül. Mert akkor segíthet: ha bajban vannak, ha nem jutnak finanszírozáshoz, akkor lehet osztogatni állami, vagy EU-s pénzeket, állami hitelgaranciákat. A segítségért aztán lehet köszönetet (miegyebet...) várni.
Olyan ez a helyzet, mint amiért az egészségügyet szoktuk szidni: nem (nem csak) gyógyítani kellene, hanem megelőzni. Ráadásul, míg a megelőzés az egészségügy esetén sok pénzbe kerül, amit el kell vonni máshonnan, például a gyógyítástól, addig a gazdaság rendbetételének lennének olcsó, állami forrást nem követelő eszközei is: a szabályozás egyszerűbbé tétele. Nem lenne egyszerűbb, ha nem kéne azért adóztatni, hogy utána kedvezményes kölcsönöket, vagy kamattámogatást adhassunk a vállalkozásoknak, hanem azok (igaz nagyobb beleszólást engedve a befektetőknek) olcsóbban juthatnának hitelhez, tőkéhez? Nem lenne egyszerűbb, ha levennénk a vállukról az adminisztráció miatt bérköltségeket, hogy annyival is kevésbé kelljen bújtatottan, vagy nyíltan támogatni őket? És végre nem csak a szavak szintjén, hanem valami olyan módon, amit érzékelhető is, mert például a Doing Business semmi érzékelhető változást nem lát.
Szalai Ákos, Közjó és Kapitalizmus Intézet
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01