Előfizetői tartalom

Teljes fordulatban az Orbán-kormány - kritikus napok kezdődtek

A hónapok óta körvonalazódó gazdaságpolitikai elképzelések gyökeres átalakítására kényszerült az Orbán-kormány az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben, illetve a brüsszeli és washingtoni jelzések hatására. Amit ma láthattunk a Varga Mihály vezette tényfeltáró bizottsági sajtótájékoztatón, az is ennek a fordulatnak a minél kisebb arcvesztéssel való lebonyolítását szolgálta. Miközben ez eleve nem sikerülhetett jól, legalább a befektetőknek szóló üzenetek tartalma kedvezőnek tűnik. A következő 2-3 nap kritikus jelentőségű a kormány gazdaságpolitikájának tartalmát illetően. Jelentős hitelességvesztéssel indít tehát a kormány és sok homályos terület mellett nem tudni például, hogy mi lesz a magánnyugdíjpénztárak sorsa.

Kapcsolódó cikkünk2010.06.05 11:07 Varga: tartjuk az eredeti hiánycélt, rendkívüli kormányülés lesz 3 napig A Fidesz vezető gazdaságpolitikusai hónapok óta azt hangoztatták, hogy rosszabb lesz a 2010-es államháztartási helyzet annál, mint amit a Bajnai-kormány célul tűzött ki (3.8% a GDP arányában) és részben ezzel, részben a gazdaság élénkítése érdekében szükséges...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés