Előfizetői tartalom

Vészhelyzeti telefont kapott Merkel a görögöktől (2.)

Portfolio
Miután csütörtökön a rendkívüli EU-csúcs a bevándorlás témájáról szólt, pénteken pedig "csak" az eurózóna pénzügyminiszterek egyeztettek, vasárnap este telefonon kért segítséget Angela Merkeltől a görög kormányfő. Alekszisz Ciprasz a két héten belüli fizetésképtelenség elhárítása érdekében telefonált. A beszélgetés létrejöttét a német kormányszóvivő megerősítette, de a pontos tartalma nem ismert. Ciprasz az eurócsoport elnökét is felhívta és azt szorgalmazta, hogy még a héten tartsanak rendkívüli uniós csúcstalálkozót. Közben ma először nyilatkozott a német sajtónak a márciusban hivatalba lépett új görög államfő és azt ígérte, hogy az utolsó euróig minden adósságot visszafizetnek, illetve fel sem merül az eurózónából, illetve az Európai Unióból való kilépés lehetősége. A pénteki eurócsoport találkozóról érkezett fontosabb hírek: 2015.04.24 20:04 Elutasította az előlegfizetés lehetőségét az Eurócsoport

A helyzet több mint drámaiA Bild német napilap szerint a görög kormányfő azért hívta fel a német kancellárt, mert az athéni kormánynak elfogyott a pénze és a görög állam két héten belül fizetésképtelenné válhat. Alekszisz Ciprasz telefonon beszélt az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács elnökével, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszterrel is. Mindkét partnerét...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés