Előfizetői tartalom

Holtzer Péter: Egy alternatív nyugdíjmegközelítés lehetősége

Portfolio
Megélénkült mostanában a nyugdíjvita. A választásokat követően publikált javaslatok, elemzések közül több is megállapította, hogy a nyugdíjrendszerben sincsenek távolról sem rendben a dolgok, és sajnos nem kerülhető meg, hogy az államigazgatás, egészségügy, oktatás, és egyéb fontos alrendszerek mellett, az 1997-es reform után ismét elővegyük a nyugdíjat is. Mint a fent említett anyagok egyikének szerzője és így gyakran megkérdezett fél, azt is tapasztalom, hogy 1997 után először, most "sikerült" ismét olyan témát bedobni e téren, amely nem csak a szakértői szintekig hat el. Akkor az utca emberét is elérte a magánnyugdíjpénztárak megjelenése, ma pedig a korhatáremelés fenyegető réme sejlik fel a kérdésekben ("valóban 70 év lesz a korhatár?"). A szerző az ezen cikkben kifejtett gondolatokat vitaindítónak szánta. A Portfolio.hu szívesen teret más szakértő által megfogalmazott vélemények megjelentetésének is a témában.

Ebben az írásban nem ezekre a kérdésekre kívánok kitérni, amelyekről sok helyen sok szó esett az elmúlt hetekben, és amelyek egészben megtalálhatóak a CEMI elemzésében ( www.cemi.hu). Nem kívánok ehelyütt belemenni abba, hogy miért finanszírozhatatlan mai formájában és paramétereivel a nyugdíjrendszer, és hogy miért a korhatáremelés az egyik relatíve legkevésbé fájdalmas...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés