Előfizetői tartalom

Szépen visszaerősödött estére a forint

Portfolio
A péntek reggeli erősödés után délelőtt hirtelen ütni kezdték a forintot és a lengyel zlotyt, igaz közben az európai részvénypiacok is visszaadtak valamennyit a tegnapi jelentős emelkedésből. Devizakereskedők több tényezőt is megjelöltek a mai forintesés mögött, amely állítólag komolyabb forgalom mellett alakult ki, de igazán jó magyarázatot nem láttunk. Közben az orosz rubel stabilizálódott, igaz az általa keltett feszültségek ma is éreztették hatásukat a régiónkban, így több hullámban a forint végül egészen 317-ig esett az euróval szemben, majd nap végére kissé erősödött. Így elkerültük, hogy új idei forintmélypontot lássunk. Közben a svájci frankkal szemben 263 felett meglett az új 3 éves forintmélypont, a dollárral szemben pedig 258-nál az új 12 éves. Az év végére gyengülő forintnak a csökkenő adósságrátát célzó kormány biztosan nem örül, igaz Balog Ádám MNB-alelnök ma úgy fogalmazott, hogy nincs ok az aggodalomra.Fontosabb részletek A jelentős csütörtöki részvénypiaci hangulatjavulás után elromlott Európában a hangulat, de délután újra megjavult Az orosz rubel 60 körül látszott stabilizálódni a dollárral szemben, ami így a rubel értékének csaknem lefeleződését jelenti év elejéhez képest Ez az orosz pénzügyi rendszer stabilitásán keresztül nyugtalanítja a kelet-közép-európai befektetőket is Közben az olajárak nem bírnak emelkedni, így az inflációs kilátásokra tartós és jelentős lefelé ható nyomást fejt ki Ez a régiós devizák esetén továbbra is életben tartja a további jegybanki kamatcsökkentési várakozásokat Ez pedig továbbra is okozhat forintgyengülési hullámokat Az ÁKK tegnapi jelzése szerint év végi trükközés nélkül is meglesz a tavalyhoz képest a GDP-arányos adósságráta csökkenés Az persze kérdés, hogy ez akkor is összejönne-e, ha 315 felett zárná az évet az euró Matolcsy György MNB-elnök tegnap azt mondta: nincs beavatkozási kényszer és nem is céljuk, hogy mozgassák az árfolyamot Balog Ádám MNB-alelnök pénteken azt mondta: nincs ok aggódni a forint esése láttán Egyes piaci szereplőket nyugtalaníthatnak a magyar bankrendszerbeli fejlemények is (MKB, Erste, Raiffeisen) Az EKB felől ma két hír is azt támasztotta alá, hogy nagyon készülnek a jövő évi állampapír vásárlásra, ami új 2,5 éves mélypontra küldte az eurót a dollárral szemben

2014. december 19. 21:13 Megosztás Sokat erősödött a forint az utóbbi órákban A késő délutáni 316 forint feletti euróárfolyamhoz képest mostanra 315,2 alá erősödött a magyar fizetőeszköz kurzusa. ...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés