Előfizetői tartalom

Nyugdíj: a kormány darabolásba kezdett, jaj a pénztáraknak

Szabics András Zsolt
Az elmúlt néhány nap hihetetlenül izgalmas volt, az október 13-i Orbán Viktor beszéd után a magánnyugdíjpénztáraknak és a tagoknak joggal gyökerezhetett földe a lábuk. Nagyon úgy látszik, a kormány szándéka nem csak az, hogy átmenetileg pénzt szerezzen a járulékok átcsatornázásával a szektortól, hanem véglegesen meg akar szabadulni a hiányt generáló pénztáraktól. A haditerv jól kidolgozott, az első körben a bizalmat veszik célba (a járulékok ideiglenes elvételével), majd ha már ez megvan, akkor jöhet a lélektani hadviselés, és a pénztárak ócsárolása. A pénztárak az egyiket még csak-csak túl tudnák élni, azonban a visszalépések megnyitásával Pandora szelencéje is kitárul, a tagok pedig mivel süllyedő hajóként van megbélyegezve a szektor jogtalanul, vélhetően nagyobb számban fognak visszatérni az államhoz. Ez pedig hosszabb távon iszonyatos többletkiadással jár, bár erről már nem lehet olyan sokat hallani.

Egyszerűen pénz kellett a föld alól is. Az első sokk után éledezve úgy gondolom, hogy érdemes tiszta vizet önteni a pohárba a múlt hét szerdai kormányzati kijelentésekkel kapcsolatosan, különösen a nagyobb tömegeket érintő nyugdíjpénztári beavatkozás kapcsán. Személyesen is részt vettem a Stabilitás Pénztárszövetség és a Pénzügykutató által rendezett kétnapos...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés