Előfizetői tartalom

Lázár az EU-pénzekről: gondolkozzunk el a 2020 utáni időkről

MTI
|
Portfolio
Sikeresnek bizonyult az a döntés, hogy a Miniszterelnökséghez kerüljenek az uniós ügyek, hiszen ezek alapvetően államon belüli ügyek, nem pedig külpolitikai jellegűek - többek között ezt mondta Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője az Országgyűlés európai ügyek bizottságának mai ülésén, éves meghallgatásán. A tárcavezető ismét hangsúlyozta, hogy a 2007-203-as ciklus terhére nem lesz forrásvesztés, amiért prémiumot érdemelnek majd az illetékes munkatársak. Elismerte, hogy nagyfokú átalakítás zajlik Magyarország Állandó Brüsszeli Képviseletén, az ott dolgozók közel negyedét küldték már el. A Miniszterelnökség vezetője bizakodásának adott hangot, hogy még 2020-ban is lesz uniós kohéziós alap, egyúttal azt szorgalmazta: 2017-2018-ban intenzíven gondolkodni kell arról, hogy mi lesz 2020 után, amikor már nem lesz ilyen mennyiségű uniós pénz.

A bizottsági meghallgatáson elhangzott fontosabb üzenetek az MTI tudósítása szerint:A 2010 és 2014 közötti tapasztalatok azt mutatták, hogy nem külgazdasági vagy külkapcsolatokat érintő kérdéskört jelentenek az Európai Bizottsághoz kötődő ügyek, hiszen ezek kifejezetten a magyarok életviszonyait érintő kérdések - érvelt Lázár. Megjegyzése szerint inkább belső piaci...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés