bankok

A vezérigazgató már új állást talált, de kié lesz a Budapest Bank?

Hazai magánkézbe kerüljön, és legalább 200 milliárd forintot adjanak érte - ezt a kettős célt szeretné elérni a kormány a másfél éve állami kézben lévő Budapest Bank privatizációja során. Mivel azonban ez így egyszerre nehezen teljesíthető, egyelőre nem indult el a folyamat. A vezérigazgató ma bejelentett, Raiffeisenhez távozása apropóján megnéztük, nem túl sok-e 200 milliárdot kérni a nyolcadik legnagyobb mérlegfőösszegű, de a negyedik legtöbb fiókkal és ügyfélszámlával rendelkező magyar bankért.

Mi lesz a BB-vel? Villáminterjú az év eddigi legnagyobb banki igazolásával

Nincs döntés a Budapest Bank értékesítéséről, számos nyitott opció van - mondta a Portfolio-nak adott rövid interjújában Zolnai György, akivel kapcsolatban ma érkezett a hír: távozik a Budapest Bank éléről. Alig, hogy válaszolt kérdéseinkre, a Raiffeisen be is jelentette: nála folytatja vezérigazgatóként a bankszakember.

Még egy bréking: a magyar Raiffeisen is vezérigazgatót vált

Zolnai György, a Budapest Bank eddigi első embere lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte az osztrák tulajdonú bank. A kinevezéshez a felügyelő szervek jóváhagyása szükséges, Heinz Wiedner 2017. május 1-ével távozik.

Bréking: távozik a Budapest Bank vezére

Zolnai György elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a Budapest Bank éléről, vezetői feladatait március 31-ig látja el. Utódjának keresése folyamatban van - közölte a társaság.

Nincs vége az olasz bankválságnak, újabb ügyek kerültek elő

Tavaly mintegy 200 ezer lakossági megtakarítást érintett negatívan a Veneto Banca és Banca Popolare di Vicenza állami megmentése, ami miatt perek tömkelege indult el e bankok ellen. Most egy több mint 600 millió eurós kompenzációs csomagot ajánlott fel a két bank a részvényeseknek, ha lemondanak peres igényükről. Életbevágóan fontos lenne ez a tervezett tőkeemelések biztonságos lebonyolításához.

Offshore brókercégeket büntetett közel 300 millióra az MNB

Az MNB ma közzétett határozataiban összesen 258 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az IDW Consulting LLC és a Goldstein Brokers Ltd társaságokkal szemben visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése miatt. Továbbá 39 millió forint megfizetésére kötelezte a Goldstein Equitast, mivel a társaság jogosulatlanul nyújtott befektetési szolgáltatást ügyfelei számára.

Két nagy tévedésre épül a bankrészvények szárnyalása

Donald Trump választási győzelme óta 23%-ot emelkedett a bankok részvényárfolyamát összefogó KBW Nasdaq Bank Index. Dick Bove neves bankelemző szerint három fő indoka is van a jó teljesítménynek, ám ebből kettő tévedésre épül. Szerinte az amerikai kamatkörnyezet változása nem elégséges ok arra, hogy bankrészvényt vegyünk, a gazdaság fellendülése viszont igen.

Egyre jobbak az európai bankok kilátásai

Az elmúlt csaknem egy évtized legegészségesebb éve lehet 2017 az európai bankszektor számára, az elemzők sorra javítják a banki eredményekre vonatkozó előrejelzéseiket - írja a Reuters.

Arra ösztönzik a német bankárokat, hogy kémkedjenek a felügyeletnek

A német pénzügyi felügyelet, a BaFin létrehozott egy online portált, ahol a pénzintézetek belső emberei anonim módon jelenthetik, ha valami rendellenességet találnak a vállalatuknál. A civil szervezetek szerint viszont ez a legkevesebb, amit a németek tehetnek és kifogásolják, hogy a rendszer semmilyen védelmet nem nyújt a leleplezőknek.

Magyar lakáshitelesek tízezrei kerülhetnek hamarosan utcára

Az MNB tavaly márciusi ajánlása alapján 66 ezer nem teljesítő jelzáloghitelest kerestek meg október végéig a pénzügyi intézmények, 22%-uk azonban szóba se állt a bankkal. Október végéig a jegybank szerint mindössze 2700 megállapodás született - tudta meg a Világgazdaság.

Trükkös módszerrel fizetné ki a megkárosítottakat a Deutsche Bank

Furcsa megoldáson törik a fejüket a Deutsche Bank vezetői: nem közvetlenül, hanem magántőkealapok és hedge fundok hitelfelvételéből fizetnék ki azt a 4,1 milliárd dollárt, amivel amerikai jelzáloghiteleseknek tartozik a legnagyobb német bank.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.