budapest

Mit keresett a Honvédség gépe vasárnap Moszkvában?

Mit keresett a Honvédség gépe vasárnap Moszkvában?

Vasárnap délután érdekes jelenségre lehettek figyelmesek a Magyar Légierőt nyomon követő emberek: helyi idő szerint délben a Honvédség HUAF653-as számú Dassault Falcon 7X típusú gépe felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, majd két órás út után landolt a moszkvai Vnukovo repülőtéren.

Csúcsformában Budapest, de a jövő bizonytalan

Csúcsformában Budapest, de a jövő bizonytalan

Bár a szállodák energiaszámlája drasztikusan megnőtt, az emelkedő külföldi turistaszám ezt úgy néz ki, bőven kompenzálja. Főleg a budapesti hotelek érzik azt, hogy az idei a Covid-válság utáni első, valóban jó pörgő szezon. Hasonló tapasztalatokról számoltak be a budapesti magánszálláshelyadók is. Ősszel és tél elején, hacsak valami drámai fordulat nem következik be az orosz-ukrán háborúban vagy az európai energiaellátásban, még erősebb szezonra számítanak a fővárosi piaci szereplők. A főleg belföldi turistákra épülő vidéki szálláshelyeknél viszont már kicsit más a helyzet, ott aggódnak az emelkedő rezsiárak miatt esetlegesen elmaradó vendégek miatt.

Döntött az operatív törzs az augusztus 20-ai rendezvények sorsáról

Döntött az operatív törzs az augusztus 20-ai rendezvények sorsáról

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak. Jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn - írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Nem adná ingyen, garanciák nélkül Budapest az államnak a 400 milliárdos víziközmű vagyonát

Nem adná ingyen, garanciák nélkül Budapest az államnak a 400 milliárdos víziközmű vagyonát

Konkrétumok és garanciák nélkül az a felelős döntés, hogy Budapest ne adja át ingyen az államnak a mintegy 390-400 milliárd forintos víziközmű vagyonát, így tehát az augusztus végére elkészülő előterjesztésben várhatóan erre tesz majd javaslatot a városvezetés – jelezte a Népszavának Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.

Új villamos indul Budapesten - Összekötik Pesterzsébetet és a Jászai Mari teret

Új villamos indul Budapesten - Összekötik Pesterzsébetet és a Jászai Mari teret

Átszállás nélkül is elérhető lesz augusztus közepétől Pesterzsébetről a belváros a pesti fonódó villamoshálózat kialakításának következő fázisaként - írja közleményében a BKK. Az augusztus 13-ától közlekedő 2B villamosjárat közvetlen összeköttetést biztosít Pesterzsébet, Pacsirtatelep és a Jászai Mari tér között.

Kiégett a szemünk: íme a legdrágább eladó lakások Budán

Kiégett a szemünk: íme a legdrágább eladó lakások Budán

Ismerjük azt a jelenséget, amikor egy tulajdonos valójában nem is szeretné annyira eladni a lakását, de a valóságtól teljesen elrugaszkodott áron azért meghirdeti, hátha valakinek annyira megtetszik, hogy a piaci ár többszörösét is kifizeti. Vannak persze olyan unikális, valamilyen szempontból (Dunára néző panoráma, minőségi berendezés, elhelyezkedés) nagyon különleges lakások, amelyek az adott környék átlagárától eltérnek, de amikor átlagos lakások tucatjait látjuk valamely hirdetőoldalon kétszeres-háromszoros piaci átlagáron, akkor kissé elkerekedik a szemünk. Vélhetően a vásárlást ténylegesen szándékozóknak is. A teljesség igénye nélkül, összegyűjtöttünk néhányat a piaci árnál jóval drágább lakóingatlanok közül.

Új stratégia készül: durva sebességkorlátozás jöhet Budapesten

Új stratégia készül: durva sebességkorlátozás jöhet Budapesten

Forgalomcsillapítási tervet készít a fővárosi önkormányzat, őszre meglehet az átfogó stratégia. A beszámolók szerint a VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/órás sebességkorlátozást, de további egyeztetésekre van szükség.

Nőtt a majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon

Nőtt a majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon

Újabb kilenc, 23-50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.

Beárazta a piac: már a paneleknél is megjelent az 1 millió forintos négyzetméterár

Beárazta a piac: már a paneleknél is megjelent az 1 millió forintos négyzetméterár

Reneszánszukat élik napjainkban a házgyári panellakások. A pandémia alatt kissé mellőzött lakástípus népszerűsége 2022-ben új erőre kapott, az idei év első félévében a lakótelepi ingatlanok extrém gyorsasággal, és néhol rekord árakon találtak új tulajdonosra a Duna House értékesítési adatai szerint.

Földrengés volt Répcelak közelében

Földrengés volt Répcelak közelében

A Szeizmológiai Obszervatórium honlapja szerint a mai nap, este 6 óra környékén kisebb erősségű, 3,4-as magnitúdójú földrengést mértek Répcelak közelében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.