Elosztotta a kormány az összes EU-pénzt, majd behúzta a kéziféket (2.)

Idén áprilisban mindössze 15 milliárd forintnyi új EU-támogatást osztottak el a magyar hatóságok, ami az elmúlt évek egyik leglassabb havi üteme - derült ki szokásos hónap eleji vizsgálatunk során. Ez a tempó persze nem meglepő annak tükrében, hogy amint megírtuk: április elejére, azaz 4 év alatt, elosztotta a 7 évre járó EU-pénzeket a kormány. Közben az is figyelemre méltó, hogy a támogatások kifizetési üteme sem pörög igazán: áprilisban "mindössze" 75 milliárd forint volt, miközben Brüsszelből a múlt hónapban is jött mintegy 32 milliárd forintnyi átutalás. Az óvatos itthoni kifizetési tempó mögött még mindig zajló pénzügyi elszámolási viták is meghúzódhatnak.

Palkovics: félreértették a kutatók a szegedi lézerközpontnál az új döntéseket

Miután a szegedi lézerközpont nemzetközi tudományos tanácsadó testületének három tagja azonnali hatállyal lemondott tagságáról, az ezt megíró Indexnek adott interjút Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ebben többek között azt hangsúlyozta, hogy a három kutató feltehetően félreérti a helyzetet: a magyar kormány nem akar beavatkozni az intézet tudományos munkájába, hiszen az állam a létrejött nagy kutatási infrastruktúra jobb kihasználásához és így fenntartásához most két államilag támogatott projekttel járul hozzá.

Már működnek az első világhírű lézerek a szegedi kutatóintézetben

A napokban először mutatták be működés közben a szegedi ELI lézerközpontban a világon egyedülálló Terahertzes pumpalézert és a közép-infravörös lézerrendszert, amelynek a tesztüzeme novemberben befejeződik. Ez azt jelenti, hogy a 2014-2020-as ciklus európai uniós forrásból megvalósuló legnagyobb hazai kutatási célú beruházás mindennapi működése immár csak hetekre van.

Tudományos ipari park épül a lézerközpont szomszédságában

ELI Science Park néven tudományos ipari parkot alakítanak ki a szegedi lézerközpontnál. Első lépésként inkubátorházat alakítanak ki, ami már jövőre megnyílhat. A második ütemben pedig a betelepülni kívánó cégek számára innovációs központ épül - írja a Világgazdaság.

Újabb lézerközpont épül EU-pénzből Magyarországon

A szegedi ELI lézer kutatóközpont 70 milliárdos uniós projektje után egy újabb ipari lézerkutató központ jön létre EU-pénzből, ezúttal Kecskeméten és a támogatási összeg is sokkal kisebb: 518 milliós uniós támogatást fordítanak majd rá.

Uniós tízmilliárdokból épül a szegedi lézeres nagyprojekt

A kutatás-fejlesztési és innovációs célokra a most induló új uniós fejlesztési ciklusban összesen 750 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére és ebből az egyik nagyprojekt, a 64 milliárd forintos szegedi szuperlézer központ második, 36 milliárd forintos fázisát finanszírozó EU-s pályázat a napokban jelent meg - többek között erről beszélt egy mai budapesti sajtótájékoztatón Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője arra mutatott rá, hogy a különleges gép segítségével olyan vizsgálatok elvégzésére is mód nyílik, amelyek eddig nem voltak lehetségesek. Az eseményen részt vevő Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációsért felelős helyettes államtitkára többek között azt jelezte, hogy a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban összesen 237 milliárd forintnyi támogatást használtak fel a pályázók a hazánk versenyképességének erősítését célzó kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok révén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.