fhb

Elutasította a cégbíróság az FHB tőkeemelésének a bejegyzését

Elutasította tegnap a cégbíróság az FHB Jelzálogbank december 28-ai tőkeemelésének bejegyzését. A folyamatot mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek találta az intézmény, kizárólag az Alapszabály módosításához a jelzálogbank által benyújtott MNB engedélyt kifogásolta - írja rendkívüli közleményében az FHB Jelzálogbank.

Tarol a 10+10 millió: sok tízezer érdeklődő egyetlen banknál

Már be is futottak az első CSOK-igénylések az FHB-hoz, ahol különösen a három gyermekkel rendelkezők részéről látnak kiemelkedő érdeklődést az elérhető 10 milliós támogatás iránt. Az első hét tapasztalatairól és a várható hitelpiaci, lakáspiaci hatásokról kérdeztük Tokodi Gábort, a bank vezérigazgató-helyettesét.

Megszólalt Orbán Viktor az FHB és az MNV ügyében

Orbán Viktor szerint joga volt az FHB-nak kihagyni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a jelzálogbank tőkeemeléséből. Ugyanakkor barátságtalan, sőt ellenséges lépésnek tartja ezt; olyan hibának, amit a banknak ki kell javítania. Az FHB és a Takarékbank csütörtökön este felajánlást tett, lehetővé téve az MNV-nek, hogy tulajdoni hányada elérje a december végi tőkeemelést megelőző 7,32%-os szintet.

Felajánlotta az FHB és a Takarékbank: az MNV is vásárolhat új részvényt

Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy a bank igazgatósága mai ülésén újabb tőkeemelésről döntött, teljesen kihasználva ezzel a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet. A döntésnek köszönhetően az MNV is jegyezhet az új részvényekből, amely eddig azt fájlalta, hogy a 2015 végi közgyűlés (valójában már egy 2014-es) nem biztosított számára jegyzési elsőbbséget. A felajánláshoz a Takarékbank is csatlakozott - amely 4,50%-os tulajdoni hányadot szerzett az FHB-ban 2015 végén -, így az MNV tulajdoni hányada az FHB Jelzálogbankban elérheti a decemberi tőkeemelést megelőző 7,32%-os szintet.

Tombol a CSOK-őrület - 10 új kérdés és válasz a részletekről

A legfontosabb tudnivalók bemutatása (itt és itt) után eljött az ideje, hogy az új CSOK gyakorlati részleteit is elemezzük. Miután kérdések tömege zúdult postaládáinkba olvasóinktól, új cikksorozatunk első részében 10 gyakorlati kérdést válaszolunk most meg. Érdekes kiskapu, hogy eddigi lakásunk elajándékozásával úgy igényelhető a CSOK, mintha nem lett volna eddig lakásunk, a 10 millió forint igényléséhez pedig egyáltalán nem kell megválni meglévő lakásunktól. Telekár nem vehető figyelembe új lakás bekerülési költségeként, bontási költség viszont igen.

Beperli az állami vagyonkezelő az FHB-t

Az FHB kizárta a magyar államot mint kisrészvényest a tőkeemelésből, ezért az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán a bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel - tájékoztatta a vagyonkezelő az MTI-t.

Döntött az FHB a tőkeemelésről

Ma tartott rendkívüli közgyűlést az FHB, mely felhatalmazta a társaság igazgatóságát, hogy döntsön a tőkeemelésről. A döntés megszületett, a tőkeemelésre új részvények kibocsátásával kerül sor, zárt körben.

Felfüggesztették az FHB részvényeinek a kereskedését

A Budapesti Értéktőzsde az FHB Jelzálogbank törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését ma 8 óra 43 perctől a szerdai tőzsdenap végéig (a "Lezárás szakasz" kezdetéig) felfüggesztette. A felfüggesztést az FHB kérte, hiszen ma zajlik a bank rendkívüli közgyűlése, amely felhatalmazhatja a menedzsmentet, hogy a korábban lehetővé tett 25% helyett 67,5%-kal, de - névértéken - legfeljebb 4,45 milliárd forinttal megemelhesse a társaság alaptőkéjét a következő két évben.

Megjelentek a részletek az FHB közgyűléséről

Közzétették az FHB Jelzálogbank december 28-ára meghirdetett rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit. Eszerint felhatalmazzák a menedzsmentet, hogy a korábban lehetővé tett 25% helyett 67,5%-kal, de - névértéken - legfeljebb 4,45 milliárd forinttal megemelhesse a társaság alaptőkéjét 2 éven belül. A közgyűlés általi felhatalmazás megnyitná annak a lehetőségét, hogy a szeptember végi saját tőkéhez viszonyítva egy maximális 67,5%-os tőkebevonással tőkeemelést hajtson végre a bank.

Tőkét emel az FHB Jelzálogbank

Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy társaság igazgatósága november 27-én meghozott határozatával döntött a társaság rendkívüli közgyűlésének összehívásáról december 28-ára, délelőtt 10 órára. A közgyűlés a társaság alaptőkéjének felemeléséről dönt.

Kilencven takarékkal kötött megállapodást az FHB

Az FHB Jelzálogbank ma 90 darab, Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációjához tartozó szövetkezeti hitelintézettel kötött a jelzáloghitelek refinanszírozására vonatkozó megállapodást - közölte a bank.

Félmilliárdos veszteség, aktívabb hitelezés az FHB-nál

Az egy évvel korábbi, egyszeri tételektől terhelt 7,2 milliárd forintról 0,5 milliárd forintra csökkent az FHB Jelzálogbank adózott vesztesége a harmadik negyedévben. A friss gyorsjelentés fontosabb részletei:

  • a hitelállomány egy év alatt 15%-kal csökkent (de a negyedév során ez lelassult), a betétállomány viszont 10%-kal nőtt,
  • mindezt a nettó kamatmarzs 2,7%-ról 1,5%-ra csökkenése kísérte, aminek következtében a nettó kamatbevételek 1,9 milliárd forinttal, vagyis 40%-kal estek,
  • ezt részben kompenzálta a nettó díj- és jutalékbevételek 0,5 milliárdos, vagyis évi 37%-os emelkedése,
  • tovább nőtt a hitelaktivitás: a új kihelyezések a lakossági üzletágban (6,8 milliárd forint) 38%-kal, a vállalatiban (13,8 milliárd forint) pedig 77%-kal haladták meg az egy évvel korábbit,
  • a bankcsoportnál elhelyezett megtakarítások nagysága egy negyedév alatt 30 milliárd, az elmúlt 12 hónap alatt több mint 211 milliárd forinttal nőtt,
  • a nem teljesítő hitelek aránya az egy évvel korábbi 20,5%-ról 16,5%-ra csökkent szeptember végére, a hitelezési veszteség ennek is köszönhetően az egy évvel korábbi 1,7 milliárd forintról 0,5 milliárd forintra olvadt.

Őskáosz a bankrendszerben: mikor várható a fordulat?

Sötét éve volt tavaly hazánk bankjainak: a válság előtti nyereségességüket annak ellenére sem tudják visszaszerezni, hogy a válságból a gazdaság többé-kevésbé kilábalt. Emiatt elsősorban az állam okolható, többek között a lakáspiaci hitelezés hozhat változást - hangzott el a lízingszövetség konferenciáján.

Nem követi tovább az Erste az FHB-t

A Concorde néhány hónappal ezelőtti hasonló döntése után az Erste is megszüntette az FHB részvényeinek követését, így egyelőre nem követik elemzők a jelzálogbankot.

70 milliós bírságot kapott az FHB az MNB-től

Az MNB 70 millió forint bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbankra az informatikai rendszer biztonsági kockázatelemzésével, az üzletmenet-folytonossági és informatikai katasztrófa utáni helyreállítási tervekkel és a kritikus informatikai rendszerek üzletmenet folytonosságának biztosításával kapcsolatos - részben ismétlődő - problémák miatt - derül ki az MNB közleményéből.

Megkötötte első fontos megállapodását az FHB egy takarékkal

Az FHB Jelzálogbank csütörtökön megkötötte első megállapodását a szövetkezeti hitelintézeti szektor egyik legnagyobb szereplőjével, a közelmúltban tíz takarékszövetkezet egyesülésével létrejött, a Közép-Dunántúl meghatározó szövetkezeti hitelintézetével, a B3 Takarék Szövetkezettel - olvasható a társaság közleményében.

Megbírságolta az MNB az FHB-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában huszonkettőmillió forintra bírságolta a FHB Kereskedelmi Bank Zrt-t. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb 2016. március 15-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Luxusvilla vagy benzinkút? - Elképesztő ingatlanok vannak a piacon

Az elmúlt 1-2 évben tapasztalt egészséges lakásár-növekedés csak az egyik vége a piacnak. Akár lakhatási céllal, akár befektetési szempontból keresünk valamilyen ingatlant, sokszor elképesztő ajánlatokba futhatunk bele. Az egyik legjobb terep a szemezgetésre a bankok kínálatában szereplő legkülönbözőbb ingatlanok végignézése, hiszen sokszor akár a piaci ár alatt, 10-30%-kal is olcsóbban juthatunk hozzá ingatlanhoz, legyen az éppen egy szálloda, vagy pont egy luxus lakóingatlan.

Rendkívüli közgyűlést tart az FHB

Döntött tegnap az FHB Jelzálogbank igazgatósága a társaság rendkívüli közgyűlésének összehívásáról, amelyet a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe (SZHISZ) történt belépés kapcsán tartanak meg november 9-én.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.