Olyan dolog történik a költségvetésben, amit el sem hiszel

A kormányzati szektor 2018 első három negyedéves hiánya az előzetes adatok szerint 110 milliárd forint, a GDP 0,4%-a volt - közölte csütörtökön a KSH. A költségvetés az első három negyedévben annyira jól állt, hogy az utolsó három hónapban a GDP arányában akár 8,4%-os mínuszt is produkálhatott volna a büdzsé. De feltehetően nem így volt, ezért vár a Pénzügyminisztérium a tervezettnél sokkal jobb deficitet.

Hatalmas adócsökkentés jöhet Magyarországon

Ha nem is jövőre, vagy 2020-ban, de 2021-ben megint komoly mozgástér adódhat a költségvetésben - derül ki a kormány saját előrejelzéséből. Már csak az a kérdés, mire használja ezt: belenő a kiadásokkal, vagy adót csökkent, például mindkét esetben az új családpolitikai intézkedésekkel összefüggésben.

Sokkal jobb lehet az idei költségvetési hiány

A kormány legfrissebb számításai szerint az előzetes várakozásokat meghaladó, 4,6 százalékos növekedés valósulhat meg idén. Az államháztartási hiány a kitűzött cél alatt teljesülhet, és az államadósság is a vártnál nagyobb mértékben csökkenhet - olvasható a Pénzügyminisztérium péntek délutáni közleményében.

Elképesztő ütemben híznak az állam bevételei

A költségvetés októberi számai közül leginkább a bevételi adatok látványosak. A központi költségvetésbe az idei év tizedik hónapjában 27%-kal több bevétel érkezett, mint tavaly ilyenkor. Gyakorlatilag minden soron felülteljesítés volt.

Egyszer volt ilyen magas az októberi hiány

Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben: a 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős hiány kialakulása mögött azonban egyszeri tételek állnak főként.

Jövőre is emelkedik a magyar nyugdíjkorhatár - Mit okoz?

Jövőre is emelkedik a magyar nyugdíjkorhatár - Mit okoz?

Érzékelhetően emelkednek idén a nyugdíjkiadások a visszafogott, 3%-os emelés közepette is. Ugyanis az újonnan belépő nyugdíjasok magasabb ellátásban részesülnek - olvasható ki az MNB költségvetési elemzéséből. Közben pedig a korhatár emelése is hatással van a számokra. Ami pedig érdekes: 2019-ben a jegybank szakértői kiegészítő nyugdíjemelést prognosztizálnak a tervezettnél magasabb infláció miatt.

Hatalmas többlet jött össze a költségvetésben

150 milliárd forintos többlettel fejezte be a szeptemberi hónapot a költségvetés, ami kiugró havi egyenlegnek mondható, azonban a kumulált deficit továbbra is jelentős.

Valósággal felrobbantak az áfabevételek

A második negyedévben 22,6 milliárd forintos többletet ért el a kormányzati szektor, ami a GDP 0,2%-át tette ki. Erre legutóbb negyedéves alapon 2016 harmadik negyedévében volt példa. Az egyenleg lényegesen jobb a 2017-es azonos időszaki adatnál. Ezzel a hiány 4 negyedéves gördülő átlaga 2,7%-on állt az idei első félév végén.

Még sohasem volt ekkora deficit nyolc hónap alatt

155 milliárd forintos mínusszal zárta az augusztust a költségvetés, ezzel az első nyolc hónapban a kumulált hiány 1646 milliárd forintot ért el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából.

Még várja a kormány a brüsszeli utalást a határvédelemre

A napokban derült ki, hogy az Európai Bizottság elismeri a magyar határvédelmi kiadások egy részét. Kérdéseinkkel megkerestük az illetékes minisztériumot, melynek válaszából kiderül: a pénz még nem érkezett meg a magyar államkasszába.

Váratlanul komoly összeghez jut a kormány Brüsszeltől

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be pénteki tájékoztatóján, hogy az Európai Bizottság több mint 300 millió eurónyi, határvédelemmel összefüggő magyarországi költségvetési kiadást elfogad.

Megvan a legnagyobb kockázat az idei költségvetésben

Kedvezően alakultak a 2018. első félévi makrogazdasági folyamatok, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése - állapította meg az idei első féléves költségvetési folyamatok alapján az Állami Számvevőszék szakértői stábja.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.