Már nem csak az IT-sok keresnek 1 millió forint felett Magyarországon

Már nem csak az IT-sok keresnek 1 millió forint felett Magyarországon

A pénzügyi-számviteli területen dolgozók aktuális helyzete hasonló, mint a mérnököké és az IT szakembereké volt pár évvel ezelőtt: kiugró kereslet mutatkozik e munkavállalók iránt, nagy a cégek emberierőforrás-igénye, az aktív munkavállalók ezzel egyidőben pedig széles kínálatból válogathatnak, és válogatnak is: gyakori, hogy egyszerre több helyre nyújtják be jelentkezésüket – mutat rá a Profession.hu friss bérelemzése. A kialakult helyzet pedig az érintett munkavállalók bérigényének folyamatos emelkedését vonja maga után.

Hatalmas a bérszakadék: itt lehet a legtöbbet keresni Magyarországon

Hatalmas a bérszakadék: itt lehet a legtöbbet keresni Magyarországon

A fővárosi nettó havi 370 ezer forintos átlagkeresettel szemben a községek átlaga csak 243 ezer forint volt 2022-ben – derült ki a GKI kutatásából. A megyei jogú városok átlaga is 11%-kal magasabb a városok átlagánál. A települési hierarchia mellett a vármegyék közötti eltérések is nagyok: Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg között 42% a különbség az előbbi javára.

Már 558 ezer forint a bruttó átlagbér, de nem örülhetünk igazán

Már 558 ezer forint a bruttó átlagbér, de nem örülhetünk igazán

Szeptemberben újra nőtt a keresetek reálértéke az előző év azonos időszakához képest. Ezzel egy évig tartó csökkenő trend szakadt meg. A dolgozók azonban egyelőre nem örülhetnek igazán: egyrészt csökkent a bérdinamika, másrészt csak a bértárgyalási forduló után érzik majd, hogy nő a fizetésük értéke.

Bajban vannak a dolgozók az infláció miatt: ma újra tárgyalnak a fizetésekről

Bajban vannak a dolgozók az infláció miatt: ma újra tárgyalnak a fizetésekről

Ugyan a kormány részvétele nélkül, de szerda délelőtt 11 órakor újra tárgyalóasztalhoz ülnek a munkáltatók és a munkavállalók képviselői, mivel az év elején 16 százalékkal megemelt minimálbér és a 14 százalékkal feljebb tornázott garantált bérminimum sokat veszített a reálértékéből. A jegybank legfrissebb várakozása szerint az idei átlagos áremelkedési ütem 17,9 százalék lehet, magasabb, mint amennyivel nőttek a legkisebb bérek.

Hatalmas a bérszakadék: sokkal többet keresnek Magyarországon a diplomások, mint a többiek

Hatalmas a bérszakadék: sokkal többet keresnek Magyarországon a diplomások, mint a többiek

Magyarországon az OECD-tagállamok átlagához képest jellemzően jóval nagyobbak a fizetési különbségek a különböző iskolai végzettségű emberek között – derül ki az OECD oktatásról szóló idei éves jelentéséből. A 25-64 éves magyarok körében az alapképzési diplomával rendelkezők 56%-kal, míg a mesterképzési diplomával rendelkezők több mint duplájával (116%-kal) keresnek többet a középfokú végzettségűekhez képest. Eközben a magyar diplomás nők fizetése az OECD-n belül az egyik legnagyobb mértékben marad el a felsőfokú végzettségű férfiak keresetétől.

3,5%-kal csökkent a reálbér Magyarországon

3,5%-kal csökkent a reálbér Magyarországon

2023 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 566 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 390 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,0, a nettó átlagkereset 15,9%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Rengetegen váltanának munkahelyet Magyarországon

Rengetegen váltanának munkahelyet Magyarországon

Erősödött munkavállalói aktivitás a hazai munkaerőpiacon, miközben csökkent az álláshirdetések száma. A legtöbben a magas infláció miatt csökkenő reálbérek miatt váltanának. Ha egy dolgozó elmenne, a cégek már kevésbé hajlanak az „ellenajánlatokra”, mert nem biztos, hogy ki tudják termelni a magasabb bérszintet. A fluktuáció pótlása ugyanakkor egyre komolyabb kihívást jelent.

Enyhül a magyar dolgozók pénzügyi fájdalma, de nincs még itt az igazi fellélegzés

Enyhül a magyar dolgozók pénzügyi fájdalma, de nincs még itt az igazi fellélegzés

Májusban 4,1%-kal esett vissza a fizetések vásárlóértéke a KSH ma közzétett kereseti statisztikája alapján, azaz a februári 19,6%-os reálbér csökkenés után egyre inkább enyhül a magyar dolgozók pénzügyi fájdalma, de még mindig nem lélegezhetnek fel. Ez leginkább ősztől jöhet el, amikorra a visszatekintő éves infláció a 15-16% körüli éves nettó keresetemelkedés alá bukhat, így a fizetések vásárlóereje ismét érezhetően a pozitív tartományba lendül majd.

Pusztító infláció, visszaeső reálbérek - Valóban a munkahelyváltás az egyetlen megoldás?

Pusztító infláció, visszaeső reálbérek - Valóban a munkahelyváltás az egyetlen megoldás?

Már az elmúlt év második felében ismertté vált az a megállapítás, hogy a munkavállalóknak a reálbérek csökkenése miatt érezhetően romlik majd a jövedelmi pozíciója. Egyre gyakrabban lehet olvasni olyan véleményeket, hogy a visszaesés mértéke meghaladja majd a 2009-es mértéket, ilyen tapasztalata hazai munkavállalóknak utoljára a kilencvenes évek elején lehetett. De vajon ebben az időszakban állnak-e rendelkezésükre olyan eszközök, lehetőségek, amelyekkel ezt a negatív hatást képesek csökkenteni, vagy akár teljesen kiküszöbölni?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.