Jön az első NOK-os lakássorsolás

Egy hónap múlva lezajlik a Central NOK Zrt. által szervezett első hazai Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) első nyilvános kiválasztása - nyilatkozta az mfor.hu-nak Török Béla vezérigazgató. Már a második közösség is szerveződik.

Meglepetés a javából: elindul a NOK

Bár a piaci pletykák eddig arról szóltak, nem lesz semmi a Nemzeti Otthonteremtési Közösségből, mert alig akadt jelentkező a konstrukcióra, most bejelentették: elindul Magyarországon az első ilyen közösség, és 2018 első negyedévében az első lakás is gazdára találhat. UPDATE: cikkünk megjelenése után megerősítette az MNB a közösség nyilvántartásba vételét.

Lakástakarék és NOK: az alma és a körte esete

Több szempontból is problémás a lakás-takarékpénztári konstrukcióval összevetni a Nemzeti Otthonteremtési Közösséget - reagált múlt heti, a kétféle lakáscélú megtakarítást összevető cikkünkre a Central NOK Zrt. Írásukat az alábbiakban tesszük közzé.

Jobb a lakáslottó, mint a lakástakarék? Kiszámoltuk!

Jobb a lakáslottó, mint a lakástakarék? Kiszámoltuk!

Megnéztük, hogy ha félre tudunk tenni havi 100 ezer forintot és csak megtakarításból szeretnénk új lakást venni, vajon lakás-takarékpénztárból (LTP) vagy az új nemzeti otthonteremtési közösség (NOK) segítségével tudunk értékesebb lakáshoz jutni. Arra jutottunk, hogy nem a lakás-takarékpénztári megtakarításnak, hanem a hitelfelvételnek lehet a NOK bizonyos fokig reális alternatívája.

Indul a nemzeti lakáslottó, megszólalt a cégvezér

A törvény elfogadása után több mint egy évvel elindult az első Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése Magyarországon. A Carion Csoporthoz tartozó Central NOK Szervező Zrt. vezérigazgatójának, Török Bélának tettük fel kérdéseinket. Az interjú alapján úgy tűnik, nagy az önbizalom a cégnél: az új lakások piacának 5-10%-át le szeretnék fedni.

Itt az MNB engedélye: indulhat az első lakáslottó

Megbízható szervezőnek ismerte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Central NOK Zrt.-t, ezzel hivatalosan is elindulhat az első magyar Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése. A vállalat korábban Poligrupo Hungária néven működött és fogyasztói csoportokat szervezett.

"Még nem" - üzeni az első NOK-os honlap a lakásra vágyóknak

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, az elsolakas.hu oldalon valakik már elkezdték gyűjteni a rossz emlékű fogyasztói csoportokhoz hasonlóan működő, új lakás vásárlására szolgáló nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) iránt érdeklődőket. Az oldalt - vélhetően a sajtóvisszhang hatására - most egy méretes felirat takarja el: "Még nem....". Pedig azt már tudni lehet, hogy az MNB-hez egy valaki engedélyt kért NOK szervezésére.

Egy cég már jelentkezett, hogy beszállna a nemzeti lakáslottóba

Egy potenciális piaci szereplő már engedélyt kért az MNB-től, hogy nemzeti otthonteremtési közösséget szeretne szervezni - derült ki a felügyelet Portfolio-nak küldött válaszából. Nem tudni biztosan, de valószínűleg ez a cég az, amely elsolakas.hu oldalán már az érdeklődőket is elkezdte gyűjteni.

Vigyázat, indul a nagy nemzeti lakáslottó

Nyilvános tagtoborzásra még tudomásunk szerint nem került sor, szegény érdeklődőket azonban, úgy tűnik, már elkezdték maguk köré gyűjteni azok a vállalkozók, akik a tavaly március óta fogalmi szinten már létező nemzeti otthonteremtési közösség (nok) intézményében fantáziát látnak. Kiderült: a havi akár 10-40 ezer forintos szervezői díj mellett a lakás-takarékpénztárakra jellemző 1%-os kezdeti díjjal is számolhatnak, akik ilyenbe belépnek. Azt pedig, hogy melyik közösségi tag mikor fog lakáshoz jutni, a fogyasztói csoportokhoz hasonlóan sorsolás vagy licit dönti el.

Már majdnem elfelejtettük: készülnek az első NOK elindítására

Több hónapnyi csend után itt az első NOK-os hír: senki sem nyújtott még be kérelmet az MNB-hez arra, hogy nemzeti otthonteremtési közösséget - szervezhessen - írja a Magyar Idők. A korábban hírbe hozott Carion-csoportnál azonban készülnek az új típusú fogyasztói csoportok szervezésére.

Havi 40 ezerrel is lehúzhatják szegény NOK-osokat

Megjelent a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) részleteit szabályozó végrehajtási rendelet. A jogszabály talán legérdekesebb pontja, hogy a NOK-ot szervező cégek havi 10-40 ezer forintot is elkérhetnek szervezési díjként a tagoktól. Ez azt jelenti, hogy a legalább 25 milliós lakásra gyűjtő tagok esetében akár az állami támogatás teljes összegét is lenyelheti a szervező cég.

Kihirdették a NOK-törvényt - Még egy furcsaságot találtunk benne

Kihirdették a Magyar Közlönyben a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről (NOK) szóló törvényt, amely így két hét múlva hatályba is léphet. A kihirdetés apropóján egy újabb törvényi furcsaságra hívjuk fel a figyelmet: aki NOK-ot akar szervezni, annak aláírást kell szereznie egy korábban már működő fogyasztói csoport szervezőjétől. Ezzel valószínűleg már el is dőlt: nagyon kevesen fognak tudni NOK-ot szervezni. A Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy a tavalyi elszámolásban érintett, felmondott hitellel rendelkezők idén szeptember 30-éig kaptak haladékot a családi csődvédelembe történő belépésre.

Megszavazta a parlament: így változik a NOK

Egy fokkal nehezebb lesz visszaélni tagként a NOK-kal a parlament által ma elfogadott törvénymódosítás alapján, és a licit nem feltétlenül előzi meg a sorsolást a kiválasztási módok között. Most összefoglaljuk a változásokat, amelyek alapján kijelenthető: a NOK működésének lényegi elemei változatlanok.

Már délelőtt tárgyalja a parlament a NOK-javaslatot

Az Országgyűlés mai ülésén Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagálva több ponton egyértelműsítheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló, korábban már elfogadott kormányzati javaslatot. A Ház 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követően elsőként az államfő által megfontolásra visszaküldött nok-javaslatot tárgyalhatják újra a képviselők, akik a vita végén módosíthatják a korábban már elfogadott javaslatot.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.