Erste: tartósan magas olaj- és gázárak jöhetnek, komoly terhe lehet a rezsicsökkentésnek

Erste: tartósan magas olaj- és gázárak jöhetnek, komoly terhe lehet a rezsicsökkentésnek

Egy nyersanyagpiaci szuperciklusban vagyunk, ami kereslet-kínálati okok miatt még akár évekig magas olaj- és gázárakat okozhat és így a magyarországi rezsicsökkentés fenntartása komoly erőforrásokat igényel az államháztartás felől – jelezte az Erste Bank szerdai sajtóreggelijén Pletser Tamás, a bank olaj- és gázipari elemzője. Ő korábban úgy becsülte, hogy ha a tavaly november-decemberi extrém magas gáz- és áramárak idén egész évben fennmaradnának, akkor az az éves magyar GDP 2-2,5%-át, tehát több, mint ezer milliárd forintot kitevő terhet jelentene a magyar államháztartásnak. Az eseményen Varga Ádám termékfejlesztési vezető két főbb piaci megatrendet emelt ki, ami jó befektetési lehetőségekkel kecsegtet, míg Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója arra mutatott rá, hogy öt hónap elteltével nagyon kedvezőek a Random Capital megvásárlásának tapasztalatai mind banki, mind ügyfél szempontból.

Elszálltak az üzemanyagárak, az USA-ban már kezdenek besokallni az emberek

Elszálltak az üzemanyagárak, az USA-ban már kezdenek besokallni az emberek

Ha az olajpiac kerül szóba, a két leggyakoribb téma, amivel találkozunk a médiában az az OPEC+ tagállamok ténykedése, valamint az olajkeresletet övező optimizmus. És valóban, ha az elmúlt bő egy évet nézzük, szinte teljesen erről szólt a piac: az OPEC+ a nagyobb kitermeléscsökkentésen keresztül jelentősen visszafogta a kínálati oldalt, míg a kereslet az egyre növekvő átoltottság és a gazdaságok újra nyitása következtében a járvány okozta mélypontról gyors emelkedésbe kezdett. A mesterségesen előidézett kínálatszűkülés és a felpörgő kereslet pedig brutális áremelkedést eredményezett nemcsak az olajnál, hanem a többi finomított termékeknél is. Kis túlzással nap, mint nap tapasztalhatjuk, hogy a benzinkutaknál egyre többe kerül a tankolás. A kérdés csak az, hogy hol van az a pont, ahol az elszálló üzemanyagárak már elkezdenek negatívan hatni a keresletre.

Pont az olajszállítás ütőere, a világ legfontosabb tengerszorosa kerülhet össztűz alá

Pont az olajszállítás ütőere, a világ legfontosabb tengerszorosa kerülhet össztűz alá

Egy apró tengerszoros felel a világ teljes olajexportjának az ötödéért, a tengeri szállítmányoknak pedig a harmadáért. Ez közel egymillió hordót jelent óránként, amivel a világ legfontosabb olajgócpontjának tekinthető. A Hormuzi-szorosról van szó, amely éppen Irán déli partjainál húzódik, ahol a vezetés forrong az amerikai szankciók miatt. Nemrég kigyulladt két hajó, és lelőttek egy felderítő drónt is. Ha Irán blokkolná a szorost, azzal veszélybe kerülhetne a világ energiabiztonsága, és nem mellesleg durván elszállna az olajár is.

Ellenállhat az olaj az elektromos autók kihívásának

A világ olajkeresletére csekély hatással lesz az elektromos autók növekvő szerepe a közlekedésben, az olajvegyipari és közlekedési célú felhasználás viszont az elkövetkező két évtizedben is növekedni fog - állapítja meg a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden kiadott World Energy Outlook 2018 kiadványa.

Három fontos dolog zajlik most Európában, ami 2018-ra is kihat

Fontos konszolidációs lépések kötik le az európai vállalatok figyelmét, a következő 24 hónap is arról szól majd, ki milyen felvásárlásokat vagy fúziókat tud tető alá hozni, hogy nemzetközi szinten is versenyképes maradjon. A Citi EMEA médiaeseményén a banki szakértők kitértek a rekord magas árazásokra, ezek kockázataira, valamint megosztották véleményüket a globális árupiacon látható folyamatokról is.

Te is megszedheted magad a venezuelai válságon

A következő hónapokban tovább eshet az olaj ára a Barclays elemzői szerint, mindez pedig kiváló beszállási pont lehet a nyersanyag-trédereknek, mivel több szakember is arra számít, hogy Venezuela botrányai miatt az év vége felé akár 70-80 dollárra is visszaemelkedhet a fekete arany árfolyama - írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.