piac

Hatalmasat zuhant a görög tőzsde

Több mint egy hónap után ma nyitott ki újra a görög tőzsde, a várakozások szerint pedig kétszámjegyű eséssel kezdődött a kereskedés. A befektetők egész nap ütötték a görög bankpapírokat, a pesszimizmus azonban a nyugati börzékre már nem ragadt át és a BUX-index is pluszban tudott zárni.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Újra kinyit a görög tőzsde, a befektetők akár az athéni index 20 százalékos esésére is számítanak. A kínai tőzsde tovább esik, ez részben a vártnál rosszabb makrogazdasági adatoknak köszönhető. Ami a vállalati híreket illeti, a Yahoo újra bevásáról, az HSBC pedig eladja brazil üzletágát.

Nem sok izgalom volt ma Európában

Nem volt valami nagy mozgás ma az európai tőzsdéken, a nyugati börzék visszafogottan, de egész nap emelkedni tudtak, az optimizmus azonban a magyar piacra nem ragadt át. A befektetők inkább kivárnak, és figyelemmel követik a görög tárgyalások eredményét, és a Fed-ülés részleteit.

Hétfő után erősödni tudott Európa

Hétfő után ma már erősödni tudtak az európai tőzsdék, a jó hangulat pedig a magyar tőzsdére is átragadt. A befektetők elsősorban a görög kormány és a hitelezők közötti tárgyalásokkal kapcsolatban optimisták, továbbá a ma kezdődött Fed ülést is figyelemmel követik.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Ma kezdődik a Fed kétnapos ülése, ahol további iránymutatást kaphatunk a kamatemeléssel kapcsolatban, a befektetők elsősorban erre fókuszálnak, de természetesen a görög adósságrendezés kérdése is a figyelem központjában van. Ami a vállalati híreket illeti, a Procter & Gamble éléről távozik a vezérigazgató, a legnagyobb kínai keresőcég, a Baidu negyedéves adózott eredménye pedig elmaradt a várakozástól.

Elég csúnya lett a nap vége Európában

Egész nap adták az európai papírokat, a befektetők a görög adósságrendezés kimenetele és a kínai részvénypiac további esése miatt aggódnak. A fontosabb nyugati tőzsdék több százalékot estek, a rossz hangulat pedig a magyar piacra is átragadt.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Hétfő helyett kedden folytatódhatnak a görög hatóságok és a hitelezők közötti tárgyalások, a tőzsde pedig továbbra sem nyit ki. Tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon, a UBS adózott eredménye jelentősen emelkedett, a Ryanair nettó eredménye pedig a várakozásokkal összhangban alakult.

Egész nap zsákolták a részvényeket

A görögök tegnap benyújtották a reformterveket a hitelezőknek, most mindenki az állásfoglalásra vár. A megegyezés egyre közelebb van, főleg ennek örülnek a befektetők és ezért emelkedtek ma az európai tőzsdék. A jó hangulat a hazai részvénypiacra is átragadt, ma is az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben.

Nap végére elromlott a hangulat

Szinte egész nap tegnapi záró értékük körül mozogtak az európai részvényindexek, az látszik, hogy a befektetők kivárnak a vasárnapi görög népszavazás előtt, bár nap végére kissé elromlott a hangulat. A magyar tőzsde ezzel szemben egész nap erősödni tudott, a BUX-index értékét az OTP árfolyam-emelkedése húzta fel.

Nagy mozgások voltak ma Európában

Egész nap kaotikus volt a hangulat Európában, a befektetők a görög tárgyalások miatt aggódnak. Ezek fényében a fontosabb európai indexek esnek, a rossz hangulat pedig a magyar tőzsdére is átragadt. Nap végére az összes blue chip árfolyama mínuszban zárt.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezés ügyében, a hitelezők ugyanis nem fogadták el a benyújtott tervezetet, a tárgyalások azonban ma folytatódnak. Több vállalati hír közül is válogathatunk, az Adidas megerősítené piacvezető szerepét, a Boeing-nél viszont a gyártás csökkentésére lehet számítani a jövőben.

Beleadtak a magyar piacba

Nem fogadták el a hitelezők a görögök által hétfőn benyújtott új megegyezés tervezetet, a hírre a befektetők mindent elkezdtek adni Európában. A görög tőzsde több százalékot esett. A magyar tőzsdét sem kímélték, az összes nagypapír eséssel zárta a kereskedést.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Ma tovább folytatódnak a görög tárgyalások, ugyanis az eurózónás pénzügyminisztereknek ma kell előkészíteniük azt a megállapodást, ami holnap kerülhet jóváhagyásra. Fontos vállalati hírek érkeztek, a Netflix részvényfelosztást jelentett be, az Ahold és Delhaize kiskereskedelmi cégek közötti összeolvadással kapcsolatos tárgyalások a végső szakaszba értek.

Tovább erősödött Európa

Ma is folytatódott az emelkedés Európában, miután a görög adósságrendezéssel kapcsolatban nemsokára megegyezés születhet. A jó hangulat a hazai részvénypiacra is átragadt, az elemzői várakozásoknak megfelelően a magyar jegybank tovább csökkentette az alapkamat mértékét, a bejelentésre érdemi részvénypiaci reakció azonban nem érkezett.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

A nemzetközi szervezetek pozitívan értékelik a még tegnap benyújtott görög javaslatcsomagot, szerdán újra összeülnek a pénzügyminiszterek, hogy összeálllítsák a megegyezést. Kínából rossz adatok érkeztek, amire a kínai tőzsde több százalékot esett. Fontos vállalati hírek is érkeztek, nagy felvásárlás készülődik a brit fogadóirodák között, az EU pedig vizsgálja a Nokia és Alcatel-Lucent közötti felvásárlást.

Visszafogott hangulatban telt a kereskedés

Ma is a görögök voltak a fókuszban, egyre inkább komolyodik a helyzet. Amennyiben a hónap végéig nem születik megállapodás az adósságrendezéssel kapcsolatban, az ország csődbe mehet. Ennek ellenére azonban a fontosabb európai tőzsdék többnyire erősödtek, a BUX-index azonban nap végére mínuszban zárt, ami a Mol árfolyam-esésének tudható be.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

A vártaknak megfelelően továbbra sincs megállapodás a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, a felek hétfőn ülnek újra össze, hogy előrelépés szülessen az ügyben. Több fontos vállalati hír is érkezett, a Gazprom új vezetéket épít, a Bilfinger Berger pedig egyre nagyobb bajban van.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Kínában emelkedtek az ingatlanárak, amire több mint egy éve nem volt példa, ezzel pedig sokan az ingatlanpiac visszapattanására számítanak. Továbbra sincs megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, az országban több ezer ember tüntet. Fontos vállalati hírek érkeztek, az MAN több ezer embert bocsátana el, a Nokia térképes üzletágáért pedig tovább folyik a harc a német autógyártók között.

Nap végére mérséklődött a rossz hangulat

Egy napig tartott csak az optimizmus, a görög adósságrendezéssel kapcsolatos aggodalmak miatt a nyugati tőzsdék ma többnyire estek, a befektetők a Fed mai kamatdöntését is figyelemmel követik, bár év végéig nem várható az alapkamat csökkentése. A rossz hangulat a hazai részvénypiacra is átragadt, bár nap végére több blue chip is erősödéssel zárt.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Egyre inkább kifutnak az időből a görögök, továbbra sincs megegyezés az adósságrendezéssel kapcsolatban. Ma lesz a Fed kamatdöntő ülése, ami hatással lehet a befektetői hangulatra. A Tesco vevőket keres a dél-koreai üzletágára, a Blackstone pedig az év legnagyobb befektetésére készül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.