rubel

Kijött a friss adat: brutális gyorsasággal fogy az orosz kormány pénze, pedig még messze az év vége

Kijött a friss adat: brutális gyorsasággal fogy az orosz kormány pénze, pedig még messze az év vége

Oroszország költségvetési hiánya az idei év első hét hónapjában 2,82 ezermilliárd rubelre (29,3 milliárd dollár), azaz a GDP 1,8%-ára nőtt a pénzügyminisztérium előzetes becslése szerint. Ez szöges ellentétben áll a tavalyi év azonos időszakában elért 557 milliárd rubeles többlettel, mivel az ukrajnai jelentős katonai kiadások és az olaj- és gázexportra vonatkozó nyugati szankciók megviselik az államháztartást.

Hihetetlen számok érkeztek: ennyi pénzt öl Oroszország a háborúba

Hihetetlen számok érkeztek: ennyi pénzt öl Oroszország a háborúba

Oroszország megduplázta a 2023-as évre vonatkozó védelmi kiadások tervezetét, így az már meghaladja a 100 milliárd dollárt. Ez a teljes orosz kormányzati kiadás egyharmada, amely jelzi, hogy az ukrajnai háború terhei egyre nagyobb terhet rónak Moszkva pénzügyeire.

Kamatemelés mellett augusztrustól ismét intervenciókkal védi a rubelt Moszkva

Kamatemelés mellett augusztrustól ismét intervenciókkal védi a rubelt Moszkva

Az orosz központi bank pénteken bejelentette, hogy augusztus 1-jétől újraindítja a Nemzeti Vagyonalap (NWF) befektetésein alapuló devizapiaci intervenciókat. Az ilyen devizaintervenciók határát félévenként 300 milliárd rubelben (3,33 milliárd dollár) határozták meg, figyelembe véve a hazai devizapiac likviditási helyzetét. Ez a bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a bank váratlanul 100 bázisponttal 8,5%-ra emelte az irányadó kamatlábat.

Az elemzők szerint súlyosbodnak az orosz gazdaság gondjai

Az elemzők szerint súlyosbodnak az orosz gazdaság gondjai

Oroszország gazdasága egyre csak romlik - és ezt rengeteg módon lehet kimutatni – írja elemzésében a Yahoo Finance. A lap megjegyzi: a csökkenő autóeladásoktól kezdve a folyó fizetési mérleg többletének drámai összeomlásáig, Moszkva gondjait nem lehet elrejteni.

Kiderült, melyik orosz pénzember szakított a legnagyobbat tavaly

Kiderült, melyik orosz pénzember szakított a legnagyobbat tavaly

A Forbes közzétette annak az ötven orosz üzletembernek a listáját, akik a legnagyobb osztalékban részesültek cégeik tavalyi eredménye után. A listavezető a második legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil fő részvényese, Vagit Alekperov lett 155,7 milliárd rubellel (1 rubel=3,87 forint).

A rubelt sikerült megpuccsolnia a Wagnernek

A rubelt sikerült megpuccsolnia a Wagnernek

Az orosz rubel hétfőn a korai kereskedésben közel 15 hónapos mélypontra zuhant a dollárral szemben, miután a hétvégén erősen felfegyverzett zsoldosok lázadási kísérletet kíséreltek meg - számolt be a Reuters.

Nehéz hete volt az orosz rubelnek, de stabilizálódni látszik a jegyzés

Nehéz hete volt az orosz rubelnek, de stabilizálódni látszik a jegyzés

A rubel pénteken 84-es szint közelében stabilizálódott a dollárral szemben azután, hogy a héten nagyobb mozgásokat mutatott. Tavaly orosz valuta több mint 14 hónapos mélypontra esett a geopolitikai kockázatok és a korlátozott devizakínálat miatt. A rubel érzékenysége az éles kilengésekkel szemben megnőtt, amióta Moszkva ellen nyugati szankciókat vezettek be az ukrajnai katonai hadjárat miatt, és kevesebb külföldi befektető tudott hozzáférni az orosz piacokhoz. Oroszország romló külkereskedelmi adatai, az exportőrök korlátozott devizakínálata és az erős belföldi devizakereslet mind rontják a rubel kilátásait.

Rekordnyereségre és jüankötvény kibocsátására készül a Sberbank

Rekordnyereségre és jüankötvény kibocsátására készül a Sberbank

Oroszország legnagyobb bankja, az állami többségű Sberbank idén kínai jüanban fog kötvényeket kibocsátani, ha erre lehetősége nyílik - mondta a bank pénzügyi vezetője a Reutersnek. Arra számítanak, hogy a bank idei nyeresége meghaladja a 2021-es eddigi csúcsot is - írja a Reuters.

Oroszország pénzügyi válaszcsapásra készül

Oroszország pénzügyi válaszcsapásra készül

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Oroszország egyre inkább rubelben és kínai jüanban történő fizetést fog elfogadni az energiaexportért, mivel az ország igyekszik eltávolodni az amerikai dollártól és az eurótól.

Kétségbeesett lépésre készül a Kreml, hogy a rubelt mentse

Kétségbeesett lépésre készül a Kreml, hogy a rubelt mentse

Az orosz pénzügyminisztérium újabb valutakorlátozást vezethet be, hogy erősítse az elmúlt időszakban jelentősen gyengülő rubelt. A Kreml célja, hogy enyhítse a külföldi befektetők tömeges elvándorlásának hatásait, ami az árfolyam egyéves mélypontra való visszaesését eredményezte.

Csúnya héten van túl az orosz rubel - Fájnak az olajszankciók, de van egy érdekes új trend

Csúnya héten van túl az orosz rubel - Fájnak az olajszankciók, de van egy érdekes új trend

Az olajársapka, a hatalmas költségvetési deficit híre és egy nagy nyugati cég kivonulásának pénzügyi hatása együtt pénteken egyéves mélypontra küldte a rubelt a dollárral szemben, és heti szinten 5%-os esés volt az orosz fizetőeszköznél, amire 9 hónapja nem volt példa. A rubel vesszőfutása azután kezdett kibontakozni, hogy tavaly decemberben életbe lépett az olajársapka, így tehát a jelek szerint a globális összefogás fáj az orosz fő exportbevételen keresztül az orosz gazdaságnak, igaz az utóbbi napokban az összehangolt OPEC kitermeléscsökkentés hatására meglódult az orosz irányadó olajfajta ára és a 60 dolláros nyugati ársapka fölé ugrott.

Veszélyben a dollár egyeduralma, itt az újabb rés a pajzson

Veszélyben a dollár egyeduralma, itt az újabb rés a pajzson

Az amerikai dollárt felváltva a kínai jüan lett a legtöbbet kereskedett valuta Oroszországban, kicsit több mint egy évvel azt követően, hogy az ukrajnai háború számos nyugati szankcióhoz vezetett Moszkva ellen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.