Sorra nyílnak a fegyvergyárak Magyarországon - Hogy lehet a legtöbbet kihozni a hadiiparból?

Sorra nyílnak a fegyvergyárak Magyarországon - Hogy lehet a legtöbbet kihozni a hadiiparból?

A hazai védelmi ipar újjáélesztésének igénye napjainkra már nem pusztán gazdasági, hanem egyre inkább stratégiai, biztonsági kérdéssé válik. Lássuk be, a hazai haditechnikai képességek fejlesztése mára nem csupán lehetőség, hanem sokkal inkább szükség, de talán már kényszer is. Mint minden iparágnak, a hadiiparnak is megvannak a sajátos szabályai, keretei, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy stabil lábakon álló, külpiacra is termelni kívánó hadiipar kizárólag egy jól átgondolt stratégia mentén építhető fel. Egy ilyen stratégia kizárólag akkor lehet sikeres, ha megalkotói egyértelművé teszik, hogy kivel, mit és hogyan szeretnének elérni.

Mozgalmas első évet zárt a STRT Holding a befektetési piacon

Mozgalmas első évet zárt a STRT Holding a befektetési piacon

Az elmúlt egy évben 25 befektetést, 700 vezető képzését, 13 tanfolyamot, és 1,15 milliárd forint magántőke-bevonást tudhat maga mögött a befektetőcég, amely tavaly decemberben lépett tőzsdére, idén pedig el is nyerte az év kibocsátója díjat a BÉT Xtend piacon. Idén az oktatási és befektetési tevékenységük skálázására fókuszálnak.

Nehezített pályán sikerült rekordösszegű tőkebevonást összehozni az Xtenden

Nehezített pályán sikerült rekordösszegű tőkebevonást összehozni az Xtenden

A tavalyi év nem a forrásbőségről volt híres, miközben eddig nem látott szintekre emelkedett a lakosság állampapír-állománya, a vállalkozások tőkebevonási lehetőségei romlottak, amely a tőzsdére lépési kedvet sem támogatta, és ez a BÉT középvállalati platformja, az Xtend teljesítményén is érezhető volt. Ennek ellenére a STRT Holding a piac történetének legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, kizárólag magánbefektetők általi tőkebevonását hajtotta végre. A Portfolio a magántőke korai fázisú startupok támogatásába való becsatornázásról, a tőzsdei bevezetés előtti felkészülésről kérdezte Balogh Pétert, a cég alapító vezérigazgatóját, Simon Stellát, a kijelölt tanácsadó - a BÉT által díjazott Stradamus Zrt. - igazgatósági tagját, valamint Perger Gábort, a jogi tanácsadást ellátó ügyvédi iroda, az AegisLegal partnerét.

Nagy dobás jön az energetikában – Készülhetnek a startupok

Nagy dobás jön az energetikában – Készülhetnek a startupok

Az MVM Zrt. idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg az MVM Edison programot. Ez 2016-ban egy startup versenyként indult, de a cég úgy döntött, hogy idén egy nagyvállalati inkubációs programként járul hozzá a legjobb ötletek megvalósításához. Erről beszélgettünk két vendégünkkel, Végvári-Gerencsér Dorottya, senior innovációs design szakértővel, az MVM Edison szakmai vezetőjével és Márton Istvánnal, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatójával.

Nagyon bejött az AI az egyik magyar fintechnek, így néz ki a recept

Nagyon bejött az AI az egyik magyar fintechnek, így néz ki a recept

AI-megoldással építi bizniszét a magyar alapítású brókerválasztó oldal, a BrokerChooser. A tavaly elindult mesterséges intelligencia projekt a fintech társaság saját bevallása szerint a bevételeik növekedésének motorja volt: egy AI-megoldás segítségével ma már 65 nyelven jelennek meg tartalmaikkal, ez pedig jelentősen növelte a célközönségüket. Az innovációs kalandok néha zsákutcába vezetnek, de az AI-t nem nézegetni kell, hanem el kell indulni a rögös úton. Bedő Tibor alapító-vezérigazgatóval és Sallai Linda stratégiai tanácsadóval beszélgettünk minderről.

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t gyártó céget

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t gyártó céget

Elon Musk beperelte a ChatGPT-gyártó OpenAI-t és annak vezérigazgatóját, Sam Altmant, hogy feladták a vállalat eredeti küldetését, hogy non-profit módon mesterséges intelligenciát fejlesszenek az emberiség javára, írja a Reuters.

Korai fázisban lévő technológiai cégeket keres az OXO csoport

Korai fázisban lévő technológiai cégeket keres az OXO csoport

Kilenc ígéretes induló vállalkozást fog beválogatni portfóliójába a következő két évben a Budapesti Értéktőzsdén is jelenlévő OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs. A cégeknek 25-70 millió forint összegű befektetést biztosítanak majd, a jelentkezés nyitva áll minden korai fázisú vállalkozás előtt, de kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi vagy környezeti kihívásokra adott innovatív technológiai megoldásokra.

Nehéz helyzetbe került az ingyenpénzes magyar startup, új lapot nyitnak

Nehéz helyzetbe került az ingyenpénzes magyar startup, új lapot nyitnak

Trükköző felhasználók, adatküldési problémák és az emiatt kialakult helyzet nem megfelelő kezelése vezetett oda, hogy a betéti kártyás visszatérítésekkel hódító PSD2-es fintech, a Recash nehéz helyzetbe került: felhasználókat és partnereket veszített. A társaság most új lapot nyitna: az ígéret szerint felszámolják az elmaradásaikat, sorban teljesítik az összes kifizetésüket, és költséghatékonyabb módon, webes alkalmazással folytatják a szolgáltatást.

Mégis hogy lőnek el az ukránok most már egészen Szentpétervárig? Két igazán furcsa találmány lehet a válasz

Mégis hogy lőnek el az ukránok most már egészen Szentpétervárig? Két igazán furcsa találmány lehet a válasz

A múlt hétvégén hirtelen hatalmas robbanás rázta meg Uszty-Luga kikötőváros egyik vegyiüzemét: kiégett egy gáztároló a Szentpétervártól mindössze 80 kilométerre, nyugatra található településen. Röviddel ezután újabb robbanás következett: ezúttal egy olajtároló komplexum kapott lángra. A hét második felében pedig Szocsi mellett, Tuapsze határán csaptak fel a lángok. Ezeket, a mélyen Oroszország nemzetközileg elismert területén belül található településeket szinte biztosan az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) vette célba, saját fejlesztésű, nagy hatótávolságú drónokkal. Mik ezek az eszközök, és hogyan működnek? Egyáltalán hogyan jutott hozzá Ukrajna olyan fegyverekhez, melyekkel csapást tudnak mérni akár 800-1000 kilométerre is az ukrán határról? Megválaszoltuk a legégetőbb kérdéseket.

Hol tart most a fintech-forradalom?

Hol tart most a fintech-forradalom?

A fintech startupokra korábban úgy tekintettünk, mint a hagyományos bankok kihívóira, azóta azonban úgy tűnik, mintha csendesedett volna a szektor. Vajon ennek a kifulladásnak az az oka, hogy a bankok megtanulták saját maguk is lefejleszteni azokat az innovatív megoldásokat, amelyek korábban a fintech startupok sikerét hozták? Egyáltalán mik a legizgalmasabb fejlesztések a piacon? Erről beszélgettünk két meghívott vendégünkkel: Pereczes Jánossal, az MBH Bank innovációs ügyvezető igazgatójával és Gaál Norberttel, a BUPA chief product officerével.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.