telekom

Tartja magát a Telekom a hazai távközlési piac átalakulása közepette

Tartja magát a Telekom a hazai távközlési piac átalakulása közepette

Többségében az elemzői várakozásokat felülmúló első negyedéves számokat közölt a Magyar Telekom ma, a tőzsdezárást követően publikált gyorsjelentésében. A bevételek növekedtek az egy évvel ezelőtti szinthez képest, amit segített a mobiladat-kereslet dinamikus növekedése és az idén bevezetett inflációkövető díjkorrekció. A költségoldali nyomás, a távközlési pótadó és a bázisidőszakra pozitívan ható egyszeri tétel miatt azonban eredményszinten csökkenést könyvelt el a hazai távközlési óriás. A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a menedzsment megerősítette februárban megfogalmazott várakozásait.

Itt a vége a forinterősödésnek? Véleményt mondtak a hazai alapkezelők

Itt a vége a forinterősödésnek? Véleményt mondtak a hazai alapkezelők

Nem látnak sok esélyt a forint további erősödésére a hazai alapkezelők, a magyar tőzsdével kapcsolatban azonban inkább optimisták - derül ki a Portfolio havi rendszerességű alapkezelői felméréséből. A megkérdezett profi befektetők elmondták azt is, hogy melyek a kedvenc részvényeik a budapesti tőzsdén, és hogy mely papírokat súlyozzák alul a leginkább május elején.

Otthoni tévészolgáltatást indított a Yettel

Otthoni tévészolgáltatást indított a Yettel

Elindult a Yettel mobiltechnológiára épülő otthoni TV-szolgáltatása a sikeres nyílt tesztidőszak után - jelentette be Nemanja Zilovic kereskedelmi vezérigazgató-helyettes szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Fontos változás jön a Yettelnél, listán a települések érintettsége

Fontos változás jön a Yettelnél, listán a települések érintettsége

Magyarországon hivatalosan már csak a Yettel üzemeltet 3G-s mobilhálózatot, azonban hamarosan ők is kivezetik azt – derült ki a vállalat HVG által szemlézett tájékoztatójából. A Yettel egy listát is megosztott, amelyen településeként látható, hogyan áll a 3G kivezetése.

Videó: fontos változásra készülhetnek a Vodafone ügyfelei

Videó: fontos változásra készülhetnek a Vodafone ügyfelei

A nem korlátlan internettel rendelkező díjcsomagokat igénybe vevő ügyfelek nagyságrendileg kétharmada nem fogyasztja le teljes mértékben a mobilnet keretét – derül ki a Vodafone Magyarország adataiból. Erre a piaci helyzetre reagálva a távközlési vállalat megújítja Go díjcsomagjait: lehetővé teszik, hogy az ügyfelek a fel nem használt adatmennyiséget tovább görgethessék a következő hónapra - jelentették be szerdán Budapesten.

Rékasi Tibor: nincs okunk arra, hogy bárkitől is tartsunk a piacon

Rékasi Tibor: nincs okunk arra, hogy bárkitől is tartsunk a piacon

Jelentős átalakulás zajlott le a hazai távközlési piacon az utóbbi hónapokban a Vodafone felvásárlásával, de a Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor szerint a verseny csak erősödni fog attól, hogy két erős rivális kiemelkedik a piacon. A cég stratégiáját inkább a költségek emelkedése és az inflációs nyomás határozza meg, részben az energiaválság következtében - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Rékasi Tibor. A piaci verseny és a kilátások mellett az osztalék alakulásáról, a négynapos munkahét tapasztalatairól és a legizgalmasabb iparági trendekről is beszélgettünk a távközlési vállalat vezérével.

"Nélkülünk nincs Google, és nincs Netflix" – Újfajta háború van kialakulóban, amitől mindannyian szenvedhetünk

Az európai távközlési szolgáltatók egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az uniós szabályozókra, hogy hozzanak létre egy keretrendszert, ami a hálózataikon forgalmat bonyolító cégeket díjfizetésre kötelezi. Indoklásuk, hogy a hálózataikat masszívan használó technológiai óriásvállalatoknak is be kellene szállniuk az infrastruktúra-fejlesztések finanszírozásába. "A távközlési vállalatok és a hálózat nélkül nincs Netflix, nincs Google" - mondta Michael Trabbia, az Orange telekomcég egyik vezetője a CNBC-nek. A technológiai cégek természetesen tiltakoznak.

Megduplázódik a 5G hálózatokba beruházó szolgáltatók száma az idén

Megduplázódik a 5G hálózatokba beruházó szolgáltatók száma az idén

Meredek emelkedés várható az 5G SA (standalone) hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetőknél: tervezett telepítések vagy tényleges bevezetések révén a tavalyi több mint 100 szolgáltató száma 2023 végére legalább duplájára nő a Deloitte Global előrejelzése szerint.

Gonda Gábor:

Gonda Gábor: "Nehéz döntés előtt a vállalatok - digitalizálni kell, de nem úgy, mint eddig"

A technológiai vállalatok közül is a DeutscheTelekom a legértékesebb Európában, világszinten pedig a tizenegyedik helyen végzett∗, egyedüli európiaiként az amerikai és ázsiai óriásmárkák között. A digitális fejlesztések piaca pengeéles versenyt jelent, itthon digitális szolgáltatóként a Magyar Telekom új, rugalmas IT és telco megoldásokkal érkezik idén a piacra. Gonda Gábort, a márkát és nevet váltó T-Systems, februártól Telekom Rendszerintegráció Zrt. vezérigazgatóját, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.