usa

Amerikai elnökválasztás: hogy áll a verseny egy héttel a választás előtt?

Amerikai elnökválasztás: hogy áll a verseny egy héttel a választás előtt?

Donald Trump amerikai elnök csökkentette némileg lemaradását demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben az egy hét múlva esedékes választáson. Az országos szavazatok és az elektori kollégium jelenlegi legvalószínűbb megoszlása alapján akár győztest is hirdethetnénk, a valóságban azonban a verseny sokkal kiélezettebb. Egy héttel az elnökválasztás előtt frissítettük múlt heti helyzetértékelésünket: mutatjuk, most mekkora Trump lemaradása, és mennyit sikerült lefaragnia egy hét alatt.

Máris 60 millióan szavaztak az amerikai elnökválasztáson

Máris 60 millióan szavaztak az amerikai elnökválasztáson

Több mint 60 millióan szavaztak már az amerikai elnökválasztáson kilenc nappal az indulás előtt, ami rekordnak számít, és az előzetes várakozásokat is meghaladja. Egyes államokban levélben és személyesen is leadhatják előre a szavazók szavazataikat.

Kiakadtak az oroszok azon, hogy Biden fenyegetésnek nevezte őket

Kiakadtak az oroszok azon, hogy Biden fenyegetésnek nevezte őket

A Kreml sajnálja, hogy az Egyesült Államokban kísérletek történnek az Oroszország elleni gyűlölet felszítására, nem Moszkva jelenti a legnagyobb fenyegetést Washington számára - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Putyin azt kéri a NATO-tól, hogy ne telepítsen rakétákat Európába

Putyin azt kéri a NATO-tól, hogy ne telepítsen rakétákat Európába

Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatot tett hétfőn arra a NATO-nak, hogy mondjon le a közepes és rövid hatótávolságú rakéták európai telepítéséről, valamint hogy kölcsönösen ellenőrizhessék a másik fél azon objektumait, amelyek gyanújuk szerint ebbe a kategóriába sorolhatók.

Célegyenesbe fordul Trump és Biden küzdelme

Célegyenesbe fordul Trump és Biden küzdelme

Alig egy hét van hátra az amerikai elnökválasztásig, ami az egész 2020-as év egyik legfontosabb eseménye. A következő napokban itthon nem jelenik meg igazán fontos adat, az elnökjelöltek csatájára és az EKB kamatdöntésére figyelhet az egész világ.

Bigott konzervatív vagy progresszív élharcos lehet az első női alelnök Amerikában?

Bigott konzervatív vagy progresszív élharcos lehet az első női alelnök Amerikában?

Kamala Harris túlságosan igyekezett megfelelni a demokrata párt progresszív és mérsékelt szavazóinak is, ezért nem lehetett belőle 2020-as elnökjelölt, Joe Biden alelnökeként viszont kulcsfontosságú szerepe lehet a büntetőjogi reformfolyamat levezénylésében és az egyre romló amerikai faji ellentétek normalizálásában is. Harris sok esetben jóval progresszívebb álláspontot képvisel, mint főnöke, ami azért érdekes, mert ügyészi karrierje alatt néhány kérdésben (pl. halálbüntetés vagy marihuána-fogyasztás) kifejezetten konzervatív eljárásmódot követett. A Trump-kampány azzal vádolja a demokratákat, hogy valójában nem is Bident, hanem Kamala Harrist akarják az elnöki székbe juttatni Bidenen keresztül, ami bár nem tűnik túl reális elképzelésnek, Joe Biden idős kora miatt nem kizárható forgatókönyv. Megnéztük, mit kell tudni arról az emberről, aki az Egyesült Államok történelmének első női alelnöke lehet.

Obama: Trump teljesen elszúrta a járványkezelést

Obama: Trump teljesen elszúrta a járványkezelést

Donald Trump amerikai elnök teljesen elszúrta a koronavírus-járvány kezelését - jelentette ki egy floridai kampányrendezvényen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett korteskedve Barack Obama előző elnök szombaton.

Kiszámolták: Trump alatt csak araszolna az ország, míg Biden valósággal rakétákra kötné Amerikát

Kiszámolták: Trump alatt csak araszolna az ország, míg Biden valósággal rakétákra kötné Amerikát

Joe Biden gazdaságpolitikai programját sok kritika éri a jelentős adóemelések miatt, míg Donald Trump adócsökkentéseit általában a növekedéspárti gazdaságpolitikával azonosítják. Az UniCredit számításai szerint viszont ezt a képet végleg ki kell vernünk a fejünkből, mert Joe Biden költségvetési expanziója akkora lökést adna az amerikai gazdaságnak, amelyhez Trump további adócsökkentéseinek hatásai messze nem érnek fel.

Nem tudott fordítani a Dow a végére

Nem tudott fordítani a Dow a végére

Bár nyitáskor még enyhe pluszt lehetett várni az amerikai tőzsdéken, a techpapírok gyenge teljesítménye rányomja bélyegét a piacok teljesítményére, különösen az Intel teljesít rosszul. Ettől függetlenül a kereskedés utolsó óráiban erősödni kezdtek az indexek, a befektetők bíznak abban, hogy még az elnökválasztás előtt meglehet a megállapodás az újabb gazdasági mentőcsomagról.

Kemény állításokat fogalmazott meg Biden és Trump az utolsó elnökjelölti vitán

Kemény állításokat fogalmazott meg Biden és Trump az utolsó elnökjelölti vitán

Lezajlott az utolsó elnökjelölti vita Donald Trump és Joe Biden között. A vita sokkal civilizáltabb volt, mint az első esemény, elmaradtak a sértegetések és egymás szavába vágás. Erős üzenetekből viszont egyáltalán nem volt hiány, mindkét fél át tudta adni az üzenetét. A vitát élőben közvetítettük.

Így értékeli Joe Biden és Donald Trump a mai elnökjelölti vitát

Így értékeli Joe Biden és Donald Trump a mai elnökjelölti vitát

Magyar idő szerint ma hajnalban lezajlott az utolsó elnökjelölti vita Donald Trump és Joe Biden között, amelyet a Portfolio élőben közvetített. A vita után mind Biden, mind Trump azonnal reagált Twitteren - mindketten eltérő fókuszú üzenetekkel.

Gyorsértékelés az elnökjelölti vitáról: Biden hozta a kötelezőt, de Trump mindenkit meglepett

Gyorsértékelés az elnökjelölti vitáról: Biden hozta a kötelezőt, de Trump mindenkit meglepett

A magyar idő szerint ma hajnalban tartott utolsó elnökválasztási vitán nyoma sem volt az első, káoszba fulladó elnökjelölti vita hangulatának. Trump és Biden között valódi vita alakult ki, bőven volt szó szakpolitikai kérdésekről is. Mivel a felmérések szerint Trump lemaradása jelentős, így inkább neki kellett jól szerepelnie és nagyot húznia a mai a vitán, míg Biden számára az volt a fontos, hogy hozza a kötelezőt, és ne kövessen el nagy hibát. Ennek a szerepnek mindkét fél megfelelt, Trump azonban messze a várakozások felett teljesített.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.