Megpihent a forint a mélypont után Percről-percre

2017. december 7. 17:57    
nyomtatás
 
Tovább folytatódott a forint gyengélkedése a csütörtöki kereskedésben is, és egyúttal új idei mélypontjára esett az euróval szemben.

Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Átlátható, közvetlen. Kérje demószámláját még ma!

Visszatáncolt a forint 2017.12.07 17:57

Csütörtök délután öt óra után ismét 315 forint fölé emelkedett az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, majd zárásra 314,10-ig korrigált az árfolyam. Az euró/forint kurzus délután többször is átjutott a 315-ös szinten, újabb idei mélypontokat kijelölve az árfolyamban. Egy 315,20-as szint fölötti árfolyam már közel másfél éves mélypontot jelölt volna ki a forint számára, a 315 fölötti zárás pedig technikai alapon a magyar deviza további gyengülését valószínűsítette volna, ez azonban ezúttal elmaradt. Ezzel együtt az év eleji árfolyamához képest a forint csütörtökön 1,8 százalékkal állt gyengébben, idei legerősebb jegyzéséhez képest pedig 4,4 százalékkal gyengült.

A forintot bántják 2017.12.07 15:38

A régiós devizák esetében nem látunk csütörtökön nagyobb mozgásokat, és a forint mérsékelt gyengülése épp elég volt ahhoz, hogy a lengyel zloty ellenében is új lokális mélypontról beszéljünk.

Vagyis ez alapján a forint levált a térség devizáiról, mintha a hazai tényezők uralnák a forint piacát.

Érdemes ilyenkor egy pillantást vetni a forint-zloty keresztre, ami a 74,75-ös szintig emelkedett, ilyen magasan legutóbb 2015 decemberében járt az árfolyam.

Megvolt a 315-ös szint 2017.12.07 15:30

Délután folytatódott a forint fokozatos lecsorgása, melynek következtében egy pillanat erejéig át is lépte az euróval szembeni árfolyama a 315-ös szintet. Jól látható, hogy a hazai fizetőeszköz kurzusa nagyon vonzódik ehhez a kritikus szinthez. Technikai szempontból a 315-ös szint feletti zárás további emelkedést vetítene előre.

Ezzel új lokális mélypontra esett a forint, legutóbb tavaly decemberben volt itt az árfolyam. Ha a 315,20-as szint fölé kerül, akkor tavaly július óta nem látott magasságokba emelkedik az EUR/HUF árfolyama.

Hajszállal, de megint feljebb került az árfolyam 2017.12.07 11:01

Felfelé indult az árfolyam 2017.12.07 09:09

A reggeli stabilitás után a piacnyitást követően a 314,40-es szintig emelkedett az EUR/HUF kurzusa.

Pengeélen táncol a forint 2017.12.07 08:35

Nem zárt a 315-ös szint felett szerdán a forint euróval szembeni árfolyama, így a technikai szempontból fontos szint alatt indítja csütörtökön is a kereskedést, mérsékelt erosödéssel. A szukebb régióban vett devizák is hasonló pályát jártak be az elmúlt napokban.

Napok óta ütik a forintot, melynek során a 310,50-es szintről egy hét alatt a 314,50-es szintig emelkedett az euróval szembeni árfolyama. A szerdai kereskedésben sokan a 315-ös szintet figyelték, azonban ezt nem törte át a kurzus, de egyszerűen nem tud eltávolodni, csütörtökön is innen indítja a napot.

Pengeélen táncol a forint

A forint az elmúlt napokban a dollárral szemben is veszített értékéből, a jegyzések a 266,60-as szintnél indítják a csütörtöki napot, ami kéthetes mélypontot jelent.

Pengeélen táncol a forint

A forint nincs egyedül negatív teljesítményével, a cseh korona és a lengyel zloty szintén veszített értékéből az elmúlt napokban.

Felfigyelhettek a hazai fizetőeszközre a nemzetközi befektetők a Bloomberg tegnapi cikke nyomán is, melyben a jegybank mennyiségi lazítását járta körbe:

2017.12.06 09:43 Világszenzáció lett az MNB lazítása

A nemzetközi befektetői hangulatot egyébként nem befolyásolják a geopolitikai feszültségek, amelyeket Donald Trump szerdai döntése váltott ki. Az USA elnöke szerda este bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A hírre sorra jelentek meg befolyásos, nemzetközi vezetők elítélő döntései.

2017.12.06 19:14 Elismerte Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Csütörtökön is érkeznek makrogazdasági adatok, ám egyik sem olyan, ami megrengetné a piacokat.

Pengeélen táncol a forint

Meddig gyengül a forint? - Videó technikai elemzés 2017.12.06 16:15

Az elmúlt hónapokban sokat vesztett erejéből a forint, ám ha a hosszabb távú tendenciákat vizsgáljuk, akkor leginkább oldalazás jellemzi az EURHUF mozgását. Ilyen esetben a sávtető jó eladási zóna lehet, így érdemes figyelni a forint grafikont!

tovább a cikkhez...

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium