Borbély: nem lesz új devizakötvény az EU/IMF-megállapodás előtt

2012. május 21. 10:54  English version  
 
Elfogadtuk a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közleményét a témában, így az EU/IMF-megállapodás megkötéséig nem lesz devizaalapú kötvénykibocsátása a magyar államnak - mondta el a Gazdasági Rádiónak adott interjúban Borbély László András.


Az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettesének hétfői, a Reuters által hivatkozott nyilatkozata alapján tehát úgy tűnik, hogy pont került annak a bizonytalan kérdésnek a végére, hogy az ország még a kulcsfontosságú pénzügyi megállapodás előtt kimenjen-e a nemzetközi tőkepiacokra forrásszerzés céljából.

Ennek sikerét egyébként a továbbra is igen bizonytalan nemzetközi befektetői környezet mellett az is megakadályozhatja, hogy a piaci szereplők rossz üzenetnek értékelhetik a megállapodás előtti forrásbevonási szándékot. Az ugyanis eleve kétségessé teszi a megállapodás szándék komolyságát, ráadásul a megállapodás utáni kibocsátás várhatóan érdemben alacsonyabb kamatok mellett tud majd megvalósulni, mint azt megelőzően.

2012.04.25 14:56 IMF-megállapodás előtt is jöhet devizakötvény kibocsátás (2.)

  Előző cikk Következő cikk 

 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Állásajánlatok
MNB PIF igazgatóságán Junior/szenior elemző állás
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55