Deviza

Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány

Portfolio
Minden idők legerősebb értékesítési hónapját tudhatjuk magunk mögött a lakossági állampapírok terén, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ma közzétett adatai szerint szeptemberben 108,5 milliárd forinttal (!) természetesen új történelmi csúcsra (1567,4 milliárd forintra) nőtt az állomány. A legintenzívebben továbbra is a Kamatozó Kincstárjegyet veszik a magyar háztartások, ami részben továbbra is azzal a racionális magatartással függött össze, hogy a mélybe zuhanó banki betéti kamatok mellett ezzel az értékpapírral mintegy 1 százalékponttal több kamatot tudnak elérni a megtakarítók.
Az ÁKK adatai szerint szeptemberben 108,5 milliárd forinttal növekedett a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírok állománya. Legintenzívebben, 94,5 milliárd forinttal a Kamatozó Kincstárjegyek állománya emelkedett, amely teljesítmény részben technikai jellegű, mivel a hónap végi jegyzéshez kapcsolódó törlesztés már október elejére tolódott át. Ez azonban csak mintegy 10 milliárd forintos részt magyaráz az igen dinamikus értékesítési adatból, így ennek ismeretében is elmondható, hogy kiugróan jól sikerült a szeptember ezen papír értékesítése szempontjából.

Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány
Ez persze nem véletlen akkor, ha az alábbi ábrát is megvizsgáljuk, hiszen amint látható: a tavaly augusztusban indult magyar jegybanki kamatcsökkentési sorozat óta a Kamatozó Kincstárjegyek aktuális sorozatának megvásárlásával egy éves időtávon folyamatosan mintegy 1%-ponttal magasabb kamatot lehetett elérni, mint az ugyanabban az időpontban végrehajtott banki betételhelyezéssel. A betétek felől az említett értékpapír felé "terelésben" azért lehetnek partnerek a bankok is, mert egyrészt forint likviditásbőséggel rendelkezhetnek, másrészt (mint értékpapír forgalmazók) információink szerint az államtól nagyjából ilyen mértékű (1%) jutalékot is kapnak.

Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány
Szeptemberben a többi lakossági állampapírt tekintve a Féléves Kincstárjegyeknél is látszott élénkülés, hiszen állományuk 3,2 milliárddal nőtt. Emellett az egy és kétéves Kincstári Takarékjegyeké 4,6 milliárddal, míg az inflációkövető Prémium Magyar Államkötvények teljes állománya 6,2 milliárd forinttal növekedett. Ezek együttesen tehát azt eredményezték, hogy szeptemberben 108,5 milliárd forinttal ugrott a lakossági állampapírok állománya, ami minden idők legerősebb hónapjának számít.

Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány
Az év első kilenc hónapjában megvalósult 580,8 milliárd forintnyi lakossági állampapír-állomány növekményből a Kamatozó Kincstárjegyekre 471,9 milliárd, a Féléves Kincstárjegyekre 9,1 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvényre 67,2 milliárd, az egy és kétéves Kincstári Takarékjegyekre együttesen 32,7 milliárd forint jut.

A szeptember végi állományi adatok alapján elmondható az összes lakossági állampapír állomány 1567,4 milliárd forintot tett ki, amely természetesen új történelmi csúcs és nagy valószínűséggel ugyanez mondható el a piaci kibocsátású forint állampapírokon, illetve a teljes állampapír állományon belüli részarányról is. (Ezeknél csak az augusztus végi adatok a legfrissebbek, amelyek rendre 11,8%-ot, illetve 6,6%-ot jelentettek.) Szeptember végén a teljes állományból a Kamatozó Kincstárjegyek 907,3 milliárd, az egy és kétéves Kincstári Takarékjegyek együttes mennyisége 317,0 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvény 323,6 milliárd, a Féléves Kincstárjegy állománya 19,4 milliárd forintra növekedett.

Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány
RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Forint Euro