Előfizetői tartalom

Olcsóbb forrást és ingyenreklámot kap a magyar állam - Interjú

Az elmúlt hónapokbeli bemutató rendezvényeken már 30-40 ezer kínai és vietnami állampolgár ismerkedett meg a magyar befektetési célú letelepedési programmal, közülük mostanáig több mint 320 befektető regisztrált a programba és év végéig összesen 400-500 regisztrált befektető várható - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Lian Wang. A letelepedési kötvényhez kapcsolódó speciális értékpapírt kibocsátó Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) vezérigazgatója többek között azt hangsúlyozta: idő kell még ahhoz, hogy a tényleges befektetői érdeklődést jobban lássuk, másrészt a program sokkal többről szól, mint hogy a magyar állam a jelenlegi piaci kamatnál 1,5 százalékkal alacsonyabban jut öt éves devizaforráshoz. Jelezte ugyanis, hogy minden kínai, illetve vietnami ügyfelük kap egy olyan listát, amelyen a potenciális magyarországi befektetések vannak rajta, így a program népszerűsítése a magyar és az ázsiai gazdasági kapcsolatok erősítéséhez is hozzájárul. Ilyen értelemben tehát ingyenreklámot is kap Magyarország, hiszen ázsiaiak egyre szélesebb rétege ismeri meg például a Tokaji nevet, illetve az ország kultúráját és történelmét. Lian Wang a beszélgetés során azt is hangsúlyozta, hogy a HSSDF kajmán-szigeteki bejegyzése teljesen szokványos a kínai befektetési alappiacon, illetve az a 40 ezer eurós díj, amelyet a náluk regisztrálóktól elkérnek, a lehetséges díjak alsó határát jelenti. A vezérigazgató úgy látja: a magyar letelepedési program legnagyobb előnye, hogy nincsenek hozzárendelve plusz befektetési követelmények, azaz a pénz közvetlenül a magyar államhoz áramlik, így kizárhatók a visszaélések.

Portfolio.hu: Magyarországon igencsak kétes megítélése van az offshore szónak. A politika is előszeretettel offshore-ozott az elmúlt időszakban, ezért kialakult az a kép, hogy az offshore-országokban bejegyzett vállalkozások adót optimalizálnak, illetve elrejtik vagyonukat és tulajdonosi szerkezetüket a magyar hatóságok elől. A Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés