Előfizetői tartalom

Azt vártuk, ránk vetik magukat a befektetők, erre inkább menekülőre fogták

Az elmúlt napokban öt és fél éves mélypontra esett a külföldi befektetők forintkötvény állománya az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) statisztikája szerint. Ez már csak azért is meglepő, mert ősszel még arra lehetett számítani, hogy a hitelminősítői lépések után új befektetők jelennek majd meg a magyar piacon. Azóta annyi történt, hogy Amerikában emelkedésnek indultak a hozamok, így a feltörekvő piacon is magasabb hozamot várnak el a befektetők. Az emelkedő hozamszint pedig rossz hír a kötvénypiaci befektetők számára, ezért is csökkentik kitettségüket a külföldiek. Ráadásul a jegybank ösztönzésének köszönhetően megnövekedett a banki kereslet, ami szintén hozzájárulhatott a külföldiek állományának csökkenéséhez.

Öt és fél éve nem vonultak ennyire háttérbe a külföldiekAz utóbbi napokban 2011 nyara óta nem látott mélypontra esett a külföldiek forintkötvény-állománya, mely így a 3400 milliárd forintot is megközelítette. A folyamat nem most kezdődött, hiszen az alábbi ábrán látszik, hogy tavaly a teljes forintadósság arányában húsz százalék alá esett a külföldiek állománya...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés