Előfizetői tartalom

300 közelében billeg az euró

Portfolio
Matolcsy György jegybankelnök bejelentette a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programját, a három pillérre épülõ program többek közt tartalmazza a kkv-nak kedvezményes kamatra nyújtandó hitelt és devizahiteleik kiváltását szolgáló hiteleszközt. A forint elõször azért gyengült Matolcsy szavaira, mert azt mondta, hogy adminisztratív módon korlátozzák a kéthetes kötvényben való pénzelhelyezés lehetõségét, késõbb viszont kiderült, hogy maga a program okozza ezt természetes módon. Emellett az is a forint gyors visszaerõsödését okozta, hogy a bejelentett program nem igazolta vissza az agresszív monetáris élénkítéssel kapcsolatos piaci félelmeket. A forint napközben és nap végén is tesztelte 300-as szintet az euróval szemben, de meggyõzõen egyelõre nem tudott lefelé átjutni rajta.Fontosabb részletek Matolcsy György délelõtti bejelentéseire kezdetben gyengüléssel reagált a piac Azonban miután nem érkeztek drámai hatású új lépések, megnyugodtak a befektetõk Ennek hatására 300 forint alá is benézett az euró, Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a program harmadik pillérének értelmében szûkül a forint likviditás (csökken a kéthetes MNB-kötvény állomány), ami az implikált forint kamatokat emelheti valamelyest Délután ai nagy külpiaci hangulati ingadozás a forintot is gyengítette átmenetileg Az állampapírok másodpiacán tovább süllyedtek a hozamok

2013. április 04. 17:45 Megosztás Másodszor is tesztelte a 300-as szintet az euró Nap végén újra a 300-as szintig erõsödött a forint az euróval szemben, de nem tudott azon lefelé átjutni. Kora este 300,5-301 között járt a kereskedés a bankközi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés