Eltörpül a forint gyengülése a líra mélyrepüléséhez képest Percről-percre

2017. január 10. 17:18    
nyomtatás
 
Kedden újabb másfél százalékos hanyatlást produkált a török líra a vezető devizákkal szemben, így új történelmi mélypontokat láttunk, azaz a török jegybank napközbeni likviditás szűkítési próbálkozása nem hozott tartós fellélegzést. A térségünk fontos fizetőeszközének zuhanása a forintra is a zlotyra is rányomja a bélyegét, de utóbbiak gyengélkedése eltörpül attól, mint ami a törököknél zajlik sokkal magasabb kamattartalom mellett. A hard-Brexit kockázatai mellett az angol fontra továbbra is gyengülési nyomás nehezedik, a dollár pedig ma oldalazott az euróval szemben.

Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Átlátható, közvetlen. Kérje demószámláját még ma!

Eltörpül a forint gyengülése a líra mélyrepüléséhez képest 2017.01.10 17:18

Nem tudott érdemi erősödést produkálni kora estig sem a török líra a vezető devizákkal szemben, azaz úgy tűnik, hogy hathatósabb jegybanki beavatkozás (pl. agresszív irányadó kamatemelés) nélkül a líra szenvedése kitarthat, illetve fokozódhat. Érdemes megjegyezni, hogy az újév kezdete óta már 7-8%-kal zuhant a török fizetőeszköz az euróval, illetve a dollárral szemben, azaz nagyon gyors a mozgás.

Érdemes perspektívába helyezni, hogy a török líra mélyrepülése mennyire kilóg most az összes feltörekvő piaci deviza mozgásából és az milyen heves. A mi régiónkat illetően most ez a kép tárul elénk az elmúlt egy hónap euróval szembeni teljesítménye alapján. látható, a forint és a zloty minap kezdődött gyengélkedése (30-ről 309 fölé mozdult az euróval szemben) eltörpül attól, mint ami a törököknél bekövetkezett.

És a fentiek után lássuk, mi történt az elmúlt napokban a forinttal az euróval szemben:

A dollárral szemben pedig ez történt:

Történelmi mélyponton szédeleg a líra 2017.01.10 14:08

A jegybank által bejelentett likviditásszűkítési lépés egyelőre úgy tűnik, hogy csak rövid ideig tudta erősíteni a líra árfolyamát, mostanra a dollár-líra kurzus visszakapaszkodott a délelőtti történelmi mélypont környékére.

A líra brutális zuhanását látva akcióba lépett a jegybank 2017.01.10 13:27

A líra utóbbi időben tapasztalt zuhanásra olyan méreteket öltött, amit már a jegybank sem hagyhatott szó nélkül. Az intézmény a bankközi likviditás szűkítésén keresztül kívánja enyhíteni a lírára nehezedő nyomást, ez azonban könnyen meglehet, hogy kevés lesz.

tovább a cikkhez...

Megmenthető még a török líra a teljes összeomlástól? 2017.01.10 11:15

Az elmúlt napokban megint egyre intenzívebben zuhan a török líra árfolyama, újabb és újabb mélypontokra esik a deviza. Egyelőre nem látszik, hol lehet az esés vége, egyre gyorsul a zuhanás. Ha viszont a török hatóságoknak sikerül megállítani a negatív spirált, akkor hamar jöhet egy felpattanás, hiszen mára kifejezetten olcsóvá vált a líra.

tovább a cikkhez...

Tovább ütik a feltörekvőket, nem áll meg a lejtőn a líra 2017.01.10 08:12

Kedd reggelre a forint 308,62-ig gyengült az euróval szemben, ez 0,2 százalékkal volt magasabb a hétfő esti szintnél. A dollár 291,31-nél járt, míg a svájci frank 287,29 forintba került. A forint már hétfőn is inkább gyengülés felé mozdult, hiszen reggel 307,2 körül járt az euróval szemben, majd estére a 309-et is megközelítette az árfolyam.

Tovább ütik a feltörekvőket, nem áll meg a lejtőn a líra

Nem csak a forint szenved, hanem a többi feltörekvő piaci deviza is: a régióban a lengyel zloty 0,1 százalékos gyengüléssel kezdte a napot az euróval szemben, miközben a cseh korona stagnál. A tágabban vett feltörekvő piacokon a török líra a tegnapi 2,5%-os zuhanás után ma reggel újabb 1 százalékos eséssel kezdett a dollárral szemben, így újabb és újabb mélypontokat ér el. Az orosz rubel eközben stagnált, míg a dél-afrikai rand 0,3 százalékos erősödésben van.

Tovább ütik a feltörekvőket, nem áll meg a lejtőn a líra

Az euró megint erősödni kezdett a dollárral szemben, ma reggel ismét 1,06 felett jár a jegyzés, ami 0,3 százalékkal magasabb a hétfő esti árfolyamnál. A japán jen eközben szintén 0,3 százalékkal erősödik a dollár ellenében, míg az angol font 0,1 százalékos gyengülést mutat a hard Brexit miatti félelmeknek köszönhetően.

Kora reggel Kínában jelentek meg fontos makroadatok, ezt követően ma igazán lényeges adatra nem kell már számítani. A devizapiac elsősorban a török lírával kapcsolatos hírekre figyelhet.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium