Előfizetői tartalom

Képtelenség elgyengíteni az eurót

Portfolio
Az eurózóna alapkamatának további csökkentése csak kis hatással járna az euró erejére, és az egynapos jegybanki betéti ráta negatív tartományba vágása, illetve egy korábbi likviditásnövelő program ellensúlyozásának felfüggesztése is csak korlátozottan lenne lépes gyengíteni a közös európai fizetőeszközt - érvelnek friss elemzésükben a Morgan Stanley devizapiaci szekértői. Ők úgy látják, hogy az Európai Központi Bank pénznyomtatási programjára csekély az esély jogi, politikai és technikai okok miatt. Meglátásuk szerint azonban ha mégis meglépne egy japán típusú programot a jegybank és az mérete, illetve tartalma miatt hiteles lenne a piacok számára, akkor az valóban elindítana egy érdemi eurógyengülési hullámot. Hozzáteszik azonban, hogy az eurózóna szigorúbb banki hitelezési szabályai miatt még ez sem tudna olyan drasztikus hatásokat kiváltani, mint ahogy az amerikai program a dollárra, illetve a japán program a jenre hatott. A befektetési bank érvelése szerint tehát lényegében egyelőre "képtelenség" elgyengíteni a közös európai fizetőeszközt.

Az EKB-ra maradna a feladat A Morgan Stanley stratégái szerint nem csekély az esély arra, hogy az infláció lassulása folytatódhat az eurózónában, illetve mindez az inflációs várakozásokat is lehúzza, így szükség lehet a gazdaságpolitika felől hathatós beavatkozásra a negatív folyamatok megfordítására. Gondolatmenetük szerint a fiskális politika felől nem érdemes érdemi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés