Előfizetői tartalom

MNB: Nem a mi váltásunk küldte mélybe a forintot

"Eddig nem tapasztaltunk az MNB-kötvény betétesítése miatt jelentős forráskivonást a külföldi szereplők részéről, így azt mondhatjuk, hogy eddig a külföldiek alkalmazkodási folyamatának vélhetően nem volt érdemi árfolyam-befolyásoló hatása sem" - hangsúlyozta a Portfolionak adott interjúban Hoffmann Mihály, tisztázva így a témával kapcsolatos piaci félreértéseket. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója, a Jegybanki eszköztár, devizatartalék és kockázatkezelési igazgatóság vezetője az augusztus elsejétől kötvény helyett betétté alakított irányadó eszköz kapcsán egyértelműsítette: önmagában ettől a lépéstől nem volt várható, hogy beesik a kéthetes eszközben tartott pénzállomány. Hozzátette: az áprilisban év végéig előrevetített 600-1000 milliárd forintos "kilökődés" az eszközből szépen fokozatosan megvalósul, hiszen most, a korrigált számok alapján, már mintegy 400 milliárd forintnál járunk. Az irányadó eszköz változásának áprilisi bejelentése óta az adataik szerint a magyar bankok mintegy 320 milliárd forinttal növelték az állampapír kitettségüket, és a külföldiek is inkább a magyar eszközöket választották. Összhangban azzal, amit a minapi piaci körképünkben mi is jeleztünk, a jegybanki szakértő is megerősítette: úgy tűnik, hogy a befektetési alapok valóban későn kezdtek reagálni a szabályozói változásra, és az ő általuk a diszkontkincstárjegyek iránt (is) támasztott kereslet nyomta jóval az alapkamat alá a rövid hozamokat. A jegybanki szakértők is úgy vélik, hogy "egy átmeneti időszakot követően normalizálódhat a helyzet".

Portfolio: 2014. augusztus elsejétől a jegybank irányadó instrumentumának formája megváltozott, a korábbi kéthetes MNB-kötvény kéthetes lejáratú betétté alakult át. Milyen változásokat jelent ez a jegybank mérlegében? Hoffmann Mihály: Az eszköztár átalakításának megítélésekor fontos tisztán látnunk a jegybank mérlegével kapcsolatban, ugyanis ez segít megérteni...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés