Előfizetői tartalom

Szertefoszlott az erőnk: újra gyengül a forint!

A forintot elhagyta az ereje: ezen a héten minden nagyobb devizával szemben gyengültünk, annak ellenére, hogy a globális tőkepiaci hangulat kedvező volt, más feltörekvő piaci devizák pedig még erősödtek is. Az euróval szemben ismét a 200 napos mozgóátlagnál járunk, míg a dollárral szemben ismét az 50 napos fölött. A Portfolio értesülései szerint nem a kitiltási botrány áll a magyar kötvény- és devizapiaci feszültségek mögött. Sőt, a szerdán befuccsolt aukciónál is talán érdekesebb lehet a devizahitelek forintosítása, aminek a részleteit legkorábban november 4-én ismerhetjük meg. A legújabb hírek szerint piaci árfolyamon történik majd, de ezzel még nem szűntek meg végleg a bizonytalanságok. Amennyiben például egy meghatározott - de nem túl távoli - nap alapján lenne meghatározva az átváltás, akkor az egész hazai bankrendszernek az volna az érdeke, hogy addig minél jobban gyengüljön a forint, majd azt követően - amikor az átváltásra sor kerül 2015 első nyegedévében - erősödjön amennyire csak tud.

Elhagyott az erőnk Elveszni látszik a forint ereje: a héten 306 körül is jártunk az euróval szemben, péntek estére viszont már 308,6-ot látunk a terminálon. A gyengülés általános a vezető devizákkal szemben: az eurókeresztben 1 százalékos emelkedést látunk, a dollárral szemben 1,7 százalékot, míg a svájci frankhoz képest 1,1 százalékos gyengülést.Ezzel pedig már...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés