Előfizetői tartalom

Újra láthatáron az óriási spekulatív rali

A világ harmadik legnagyobb gazdasága olyan kihívásokkal szembesült, amire nem számított. A japán gazdaságpolitika nem gondolta volna, hogy ennyire elhúzódik majd az áfaemelés negatív hatása a reálgazdaságban, és ezért újra éledezni kezdhet az a vélemény a piacon, hogy további monetáris sitmulussal próbálják majd orvosolni a helyzetet. Amikor tavaly áprilisban előállt a terveivel a Bank of Japan (BoJ), óriásit gyengült a világ harmadik legtöbbet kereskedett devizája, a japán jen. Noha a jegybanki vezetésük még ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi intézkedéseik is garantálják az inflációs céljuk teljesülését, egyre több jel gyengíti ezen véleményüket. Ha pedig a jegybank maga is "beismerné" ezt például azzal, hogy a következő negyedéves előrejelzésit érdemben rontja, akkor az még jobban megágyazna a jen elleni spekulációknak, amiket még a dollár általános erősödése is hajt.

Nagyobb lett a baj, mint gondolták volna Tavaly áprilisban, amikor a japán gazdaságpolitika minden korábbinál erőteljesebb harcot indított a 15 éve tartó deflációs környezet ellen, a jen árfolyama elképesztő gyengülő nyomás alá került. A dolog nem meglepő annak a fényében, hogy a japán jegybank (BoJ) rendkívüli mennyiségi és minőségi lazításba kezdett, aminek eredményeként...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés