Kitört az influenzajárvány Magyarországon

MTI
2017. január 11. 19:35    
nyomtatás
 
Magyarországon influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.


A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére - több mint 16 ezerre - emelkedett, s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - írták a közleményben.

A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

Az OEK jelentése szerint az év első hetében valamennyi megyében nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen (Budapesten, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében) diagnosztizáltak.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) OTH információi szerint az influenzás megbetegedések halmozódása miatt eddig négy egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat. Az ÁNTSZ honlapja alapján Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórház telephelyén december 23-a óta, míg a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban december 27-e óta van érvényben látogatási tilalom a szülészet-nőgyógyászati osztályon, a gyermekosztályon és az újszülött részlegen.

Ezeken kívül január első hetében Mosonmagyaróváron, a Karolina Kórház Rendelőintézet ápolási osztályán, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet krónikus fekvőbeteg-ellátási területén, továbbá a nyíregyházi kórház krónikus belgyógyászati osztályán is elrendelték a látogatási tilalmat.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium